Ezékiel – forever

Ahogy erről korábban beszámoltam (itt), augusztus első hetében a Biatorbágyi Testvérgyülekezet Felsőtárkányban, a Hotel Táltosban pihen, táborozik, üdül. Isten Igéje, a Biblia nélkül még nyaralni sem szívesen megy el a keresztény hívő ember. Így itt is előkerül a Szentírás. Délelőttönként Ezékiel könyvével fogunk foglalkozni, esténként néhány érdekes téma kerül majd elő. Többek között vendégelőadóként beszél Joy Malyakely, akiről már korábban írtam az Amikor az indiai imádkozik c. bejegyzésben.

Ízelítőként néhány gondolat az öt alkalmat felölelő bibliatanulmányozásból:

Július 31-e, vasárnap este: A vízió és a tekercs

Ezékiel nem túl sok időt tölt könyvének bevezetőjével, egyszerűen leírja amit látott. De nem is akármit, valami csodálatos jelenséget, amit, ha ma látnánk is szemkápráztató volna. Erich von Däniken ezt a valamit UFO-nak nézte, mekkorát tévedett! Úgy is mondhatjuk: egyszerűen butaságokat írt. Ez ugyanis nem más, mint Isten dicsőségének a megjelenéset. Aki nem hiszi, olvassa el az első 11 fejezetet Ezékiel könyvéből. A látvány megadja az alaphangot az egész könyv számára.

Miután Ezékiel megszemlélte a csodálatos víziót, találkoznia kellett Isten beszédével, szavával, annak írott formájával, szintén látomásban. Izgalmas kérdés: mi történik a tekerccsel, amit látott?

(Olvasandó fejezetek: Ezékiel 1,1 – 3,4 – LETÖLTHETŐ: ide kattintva)

Augusztus 1-e, hétfő délelőtt: A katasztrófa víziója és a pusztítás

Átugrunk néhány fejezetet, de nem végleg. Még visszatérünk az őrálló kérdésére, ami kihagyhatatlan, ha Ezékielt olvassuk. De ha már a víziót láttuk, kövessük előbb végig Isten dicsőségének az útját! Merre megy? Miért megy? S ha már elment, mi következik? Jön az ítélet:
Eltöröm a kenyér botját: Éhínség tizedeli a lakosságot. / Dögvészt bocsátok: Járványok pusztítanak. / Fegyver tör rátok: Háború tör ki, népek támadnak az országra. / Vadállatok jönnek: Nem voltak zárt járműveik. Ha volt is, az nem tudott önállóan mozogni. Így bénul meg az élet, amikor a vadállatok elárasztják az országot.

(Olvasandó fejezetek: Ezékiel 8-11; 14 – LETÖLTHETŐ: ide kattintva)

Augusztus 2-a, kedd délelőtt: Az őrálló és a venyige

A feladat adott minden hívő ember számára. A részletek különbözhetnek, de a hallgatás hiba. Az értéktelen munkás pedig olyan mint a venyige. Tűzre való. Egy ismert igeszakasz és egy alig olvasott igeszakasz együtt!

(Olvasandó fejezetek: Ezékiel 3-7; 33; 15 – LETÖLTHETŐ: ide kattintva)

Augusztus 3-a, szerda délelőtt: A népek és a világmisszió

A 24. és 32. fejezet között a népekről van szó. Tírusz, Szidón, Egyiptom stb. Isten nem felejti ki a számításból ezeket az Izráel közelében élő népeket. Nem feledkezett meg rólunk sem. Mi kiről feledkezünk meg?

(Olvasandó fejezetek: Ezékiel 25-32 – LETÖLTHETŐ: ide kattintva)

Augusztus 4-e, csütörtök délelőtt: A jövő

Isten kézbe veszi az irányítást, mint mindig, ha nagy gáz van Izráellel. A hűtlen pásztorok képtelenek ellátni a feladatukat, ezért az Úr megígéri, hogy saját maga fogja a népét terelgetni. Hogyan teszi mindezt?

(Olvasandó fejezetek: Ezékiel 34; 37; 40-48 – LETÖLTHETŐ: ide kattintva)

A két esti alkalom témája:

  • Beteges egészség és egészséges betegségek
  • Valóban a halál-e az élet legnagyobb kudarca?

Ezékiel – forever” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szó sincs házifeladatról. Egy kis olvasgatást ajánlok csak otthonra. Az igazi az lenne, ha vagy háromszor végigolvasná az egész könyvet mindenki, de hát ezt magam sem tettem meg. A könyv végig-tanulmányozásához kellett vagy másfél év: apránként. Ebből fogunk szemezgetni.
    Zoli

Hozzászólás