RSS

Ablak a végtelenre – 3 – A nyakleves

10 Júl

“…telefonon hívtak, hogy az otthonunkból három gyerek megszökött, menjek utánuk. Néhányan jót nevettek rajtam, ha ennyi eszem van, hogy ilyen sok gyereket bevállalok, akkor menjek, és keresgéljem a pulyáimat. Nagy dühvel a szívemben beültem az autómba, elindultam, hogy most aztán jól nyakon verem őket.
Ekkor mintha Jézus is odaült volna mellém és azt mondta: “Csaba testvér, ezek a fiúk bármit is tettek, ez nem jogosít fel téged arra, hogy letérj a szeretet útjáról.”
Erről én sokszor beszéltem, de tudtam, hogy ez most nem elmélet. Éreztem, ha nem tudom megvalósítani a gyakorlatban, akkor többet nem prédikálhatok erről. Dúltam-fúltam, aztán arra gondoltam: “Jól van, Uram, de azért a fülükön legalább egyet csavarok, az nem olyan nagy dolog.”
De mintha jött volna a válasz: “Nézd, én sem nyúltam le a keresztről, hogy Heródes fülét beigazítsam.”
Nehéz volt akkor kimondanom ott az autóban, a gyermekeket keresve, Jézus után szabadon: “Atyám, bocsáss meg ezeknek a gyerekeknek, mert nem tudják, mit cselekszenek.”
Amikor megtaláltam a fiúkat, az út szélén melegedtek. Mondom nekik: “Hova, hova?! Látom, stoppoltok.” Ők nem stoppolnak, hanem Dévára gyalogolnak. (Jólesett, hogy nem megszöktek az árvaházunkból, hanem le akarnak jönni hozzánk, egy másik otthonba, mert ott összekocolódtak.) Azt hitték, hogy 17 kilométerre van oda, pedig 78 kilométerre voltak. Mondtam, számolják ki, mennyi idő alatt érhetnek oda gyalog. Osztottak, szoroztak, belátták, hogy igen hosszú idő ezt lesétálni.
Mondom nekik: “Ha valaki elindul világgá, akkor fogja magát, elbúcsúzik, süttet magának hamuban sült pogácsát, így írja már a mesekönyv is. Hát én tanítsalak titeket megszökni?! Nem szokás se szó, se beszéd elmenni!” Majd így folytattam: “Választhattok három lehetőség közül:
1. Szépen kiszálltok az autóból, puszi, én integetek, ti továbbmentek, semmi baj, mehettek világgá.
2. Visszamegyünk a kolostorhoz, kenünk zsíros kenyereket, felöltöztök jó melegen, vágunk egy-egy botot, ha a kutyák megtámadnak, tudjatok védekezni. Ti mentek világgá, én integetek, aztán majd ha találkozunk, örömmel átöleljük egymást.
3. Visszamegyünk az otthonba, bocsánatot kértek, megígéritek, hogy többet nincs világgá menés, és megy az élet tovább, szent a béke. Döntsetek!”
Olyan megható volt, hogy ez a három 10-12 éves fiúcska odabújt hozzám, sírva mondták: ók biza’ nem akartak tőlem megszökni, ók jó helyt vannak itt, bocsássak meg. Ott álltunk sírdogálva az autóút mellett. Mondtam is, hogy menjünk gyorsan vissza az autóba, mer valaki azt hiszi, hogy valami pogány szertartást végzünk a kilométerkő mellett.
Igazi öröm és hála volt a szívemben, mert Isten nem engedte, hogy letérjek a szeretet útjáról. Tudom, bármekkora makarenkói nyakleveseket adtam volna, ezek a gyerekek nem bújtak volna sírva hozzám.”

Elképzeltem a helyzetet. Amikor a fiaim elvesznek, mert lazáskodnak, olyankor nekem is viszket a tenyerem, hogy nyakon suhintsam őket. Aztán meg sírva örülünk egymásnak. Ez valóban azt mutatja, hogy Böjte Csaba szereti a gondjaira bízott gyermekeket.

(Előzmény: Ablak a végtelenre – 2 – Uraktól nyüzsög a végtelenség)

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/07/10 hüvelyk Emberek, Olvasónapló

 

Címkék: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: