Arra utaltam egy korábbi posztban (pestis), hogy néhány mondat erejéig elmesélem, miért is robbant 1346-ban a járvány és lett belőle “A” Fekete Halál. Nem saját kútfőből merítettem a választ a kérdésre, hanem komoly szakriodalma van a témának. Különösen jól ismeri az akkori helyzetet egy Benedictow nevű kutató. Könyvet írt a róla, ami megtalálható az egri kórház könyvtárában is (angol nyelven). Címe: A Fekete Halál (The Black Death).
A Yersinia pestis nevű baktérium a patkányokon élő bolhákban szaporodik. Aztán ahogy a bolha csíp, tovább adja a kórokozót a következő patkánynak. Vagy éppenséggel az embernek. Jó, de akkor miért lepték el ilyen tömegesen az embereket ezek a bolhák?
Az akkori járványban egy olyan kórokozó terjedt, ami, ahogy az áldozat vérével a patkány-bolha előgyomrába került, ott összecsomósodott, kicsapódott, mint a romlott tej a forraláskor. Olyan csomót képezett ebben az úgynevezett proventriculusban (előgyomorban), hogy nem engedte tovább a táplálékot a bolha rendes gyomrába. Mi következett ebből?
A bolha még éhesebb lett. Megbolodnult. Tudjuk, az ember is milyen ideges tud lenni, ha éhes. Ezért még többet próbált enni, vért szívni. Így aztán a patkányról, mint az őrültek, az emberekre is átugrottak és csak szívták a vért, ahogy tudták. Elmondhatták akkoriban: “Éhes bolha emberrel álmodik.” Csak éppen nem tudták, hogy ez a kulcsa a járványnak. Gyenge volt a védekezés. Hiába különítették el az embereket 40 napra (quarantana – innen jön a karantén szó), a patkányok jöttek, mentek. A hajókon a rakományban megbújtak, így hozták be Kaffából, Genovába és a többi olasz kereskedő városba. Innen aztán északnak, keletnek, nyugatnak indult a járvány, ellepve Európát, elpusztítva a lakosság egynegyedét, egyharmadát.
A hétköznapok fogságában 