Modern. Intelligensen bemondják a megállókat és a célállomást, zene kíséretében (prochaine station=következő állomás), de van, hogy gyerekhang jelenti be, ami kifejezetten aranyos. A villamos sínek olyan formán hálózzák be a várost, mintha metró vonalak lennének.
A Ciarus szállótól az A és az E vonal is közel van, pár száz méter gyalog. Az útirány Illkirch Lixenbuhl. Ezek a franciák minden u helyett ü-t mondanak (a katalánok jobbak voltak). A strasbourgi megállók nevében ismerős nevek vannak: Ancienne Synagogue Les Halles, Homme de Fer, Langstross Grand’ Rue, Porte de l’Hôpital (végre helyesen használom az “ô” betűt, talán emlékszünk, hogy tizenéve még a számítógépek karakterkészlete a magyar ő helyett ezt dobta be mindig), Etoile Bourse (itt van egy postahivatal), Schluthfeld, Krimmeri Stade de la Mainau, Lycée Couffignal és végül Emile Mathis, az a megálló, ahol az IBCM5 helyszínéhez le kell szállni.
Reggel tömeg van. Ezért, azon gondolkoztam, hogyan szólítom meg az embereket, hogyan kérek bocsánatot, ha le kell furakodnom a villamosról. Aztán egy hölgy a lábamra lépett véletlenül és azt mondta: “Pardon!” Hát ezt nehéz lett volna kitalálni magamtól :). Egyébként ez a Mathis, akiről a megállót elnevezték, nem azonos a Matisse-al. Autókereskedő, a másik meg híres festő. Nem véletlen: a környék tele van autókereskedésekkel. Az öreg Mathis kezdte a munkát, mostanra autószalonok tucatja található itt. Kell is az autó fiatalnak, idősnek, de úgy látszik inkább az idősnek. Nem olvastam statisztikát, de borítékolom, hogy Strasbourg lakossága elöregedőben van. Abből következtetek erre, hogy a villamosvonalon, ahol járunk: 5 gyógyszertár van, és egyetlen játékbolt nincs. Sőt, van egy pláza szerű az Ancienne Synagogue Les Halles megállónál: két szinten számtalan üzlet, de játékbolt egy szál se. Úgy látszik a strasbourgi öregeknek nem kell játék.
A hétköznapok fogságában 