Mikszáth Kálmán mosolyt fakasztóan ír az országgyűlési képviselőkről, de nagyon hosszan. A figurák nehezen követhetők, főleg azért, mert nem abban a korban élünk és nem ismerjük a napi sajtóból a neveket. Éppen ezért, véleményem szerint, a Két választás Magyarországon eleje izgalmasabb, mint a törzse. Az író, történet keretének megalkotásakor bemutatja, hogy Katánghy Menyhért hogyan házasodott … Bővebben: Évszázados kritika
Kategória: Vélemény
Tág fogalomkör. Egyszerűen, ha valamivel kapcsolatosan megfogalmazódik bennem valami és méltónak ítélem a közzétételre, akkor az itt megjelenik.
Orja
Ali nevű kollégám mindig mosolygó, kedves ember. Ritkán ebédelünk együtt, ritkán szabadulunk el a rendelőből egyszerre, más területen dolgozunk. Nemrégiben mégis összefutottunk. Az első fogást remekül készítettték el: orjaleves. Ilyenkor a belefőzött csontot kiteszik egy nagy tálcára, aki kedveli, vehet belőle. Megragadtam kettőt, egyenként néhány sertés-csigolya, szép darabok. Szemben ültünk egymással. A csontot letisztítva, kettőnk … Bővebben: Orja
Hét év után is megdöbbentő látvány
Micsoda? Lassan két hete, hogy a hétköznapok maguk alá temettek. Ez aztán az igazi fogság, a hétköznapok fogsága, amikor még arra sincs idő, hogy pár új bejegyzést írjak a kedves olvasónak, a nagyérdeműnek. De bizony kellenek időszakok, amikor az ember az időt nem az írásRA, hanem az írásNAK szenteli. Anyagot gyűjt, átgondol, meggondol, emészt vagy … Bővebben: Hét év után is megdöbbentő látvány
Aranyborjú és aranybivaly
"Tízmilliárdos bivalyszobor: Mivel a kétezer családnak otthont adó falut a bivaly évében alapították, a születésnapra átadott toronyszálloda emeletein több bivalyszobrot is felállítottak. Az egyik teljesen aranyból készült, értéke 10,2 milliárd forint." Ez nagyon sok pénz. Ebből is látszik, hogy Kínában is vannak gazdag területek, városok és falvak. Az index.hu teljes cikke itt (klikk) azért érdekes, mert nem … Bővebben: Aranyborjú és aranybivaly
Dániel, pattanj: Népszámlálás!
— kiáltottam a legidősebb fiamnak ma délután. Őt is a számítógép elé szólítottam. Igazi családi program. Gyorsabban ment, mint gondoltam. Először, meglátva a kérdőívet, kicsit megszeppentem: No, ennek neki kell ülni! - mondtam magamban. De kellemesen csalódtam. Az internetes kérdőívek logikusak, a kitöltés ment mint a villám. Persze a dolgot megkönnyítette, hogy egy háztartásban, saját … Bővebben: Dániel, pattanj: Népszámlálás!
Ködös hegyek
A pengetős hangszerek közül a buzukiról már írtam korábban itt (klikk). A bendzsóról pedig itt (klikk) meséltem Béla Fleck kapcsán. A "ködös hegyeket" viszont Earl Scruggs tette híressé. 1949-ben játszották a Foggy Mountain Breakdown-t ("It was written by Earl Scruggs and recorded in 1949 by Flatt and Scruggs and the Foggy Mountain Boys, with Scruggs playing a Gibson Granada five-string banjo."). A Blue Grass … Bővebben: Ködös hegyek
H, mint Himnusz – H, mint Hungary
Nemrégiben istentiszteleten voltunk egy református templomban (Szilvásvárad). A hely gyönyörű, az épület pedig az egri Bazilika kicsinyített, töpörödött mása, csak éppen minden fehérre meszelve. Valamelyik Keglevich építtette katolikus templomnak, aztán vagy ő, vagy valamelyik másik Keglevich összekapott az érsekkel és végül a reformátusoké lett, a falu domináns vallása ez. A lelkész igazi lelkész, mert lelkes. … Bővebben: H, mint Himnusz – H, mint Hungary
Még hosszabb és még bonyolultabb
Annak idején, ahogyan írtam róla itt (klikk), átverekedtem magam az új Alkotmányon. Azt végig olvastam. Most megpróbáltam átverekedni magam a költségvetési törvényen, nos, bevallom, nem olvastam végig. Még hosszabb és még bonyolultabb: 276 oldal, tele olyan "apróbetűs" résszel, amit egyébként sem értenék meg. Mégis ki lehet hámozni belőle pár dolgot. Akit érdekel, az letölteheti .pdf … Bővebben: Még hosszabb és még bonyolultabb
Időkép – időgép
Ekkora szünetet már régen tartottam. Bocsánatot is kérek a kedves olvasótól. De vannak időszakok, amikor az embernek oly bokros teendői akadnak, hogy a hétköznapok tényleg hétköznapokká válnak és felülkerekednek. A minap - a hétköznapokban - locsolni kellett. Nagy az aszály... bocsánat, inkább úgy fogalmaznék, hogy aszály van, mert az önmagában is nagy, az elhúzódó szárazságot … Bővebben: Időkép – időgép
Azok a vénák – folytatás
Már korábban beszámoltam arról, hogy a kollégák közül többen is foglalkoznak írással, ami nem merül ki egy blog vezetésében, hanem novellák, szösszenetek, sőt regények is születnek. Egy újabbat hadd közöljek most itt: Csirmaz Lívia: Nyegle Elek „Szende doktornőnek ez a napja is úgy kezdődött mint eddig bármikor: végigtapogatta, nyomkodta, hallgatta azt az 50 beteget, akik … Bővebben: Azok a vénák – folytatás
