Tennesse Ernie Ford énekelte meg először. Ehhez persze egyáltalán nem hasonlítható a Republik: Tizenhat tonna feketeszén c. száma, ami gagyi (nem is linkelem be). Legalábbis, ha az eredeti brilliáns dallmához és előadásmódjához hasonlítjuk. Valamikor az 1980-as évek elején, úttörőként töltöttem néhány hetet Zánkán, a táborban. Akkor még nem ifjúsági centrumnak hívták, hanem egyszerűen úttörőtábornak, elvégre kommenizmus, … Bővebben: Tizenhat tonna
Kategória: Vélemény
Tág fogalomkör. Egyszerűen, ha valamivel kapcsolatosan megfogalmazódik bennem valami és méltónak ítélem a közzétételre, akkor az itt megjelenik.
Csirkézés vs. felkupacolás
Sosem felejtem el, valamikor az 1980-as évek végén édesapám szőlőt telepített: cserszegi fűszerest (az Irsai Olivér és a piros tramini keresztezése), zenitet és traminit (piros tramini), később a tramini közé kékfrankost. Nagyon régen történt, de még mindig előttem van, ahogyan a hidrofúrót vitte a traktor, a férfiak szúrták a földbe. Aztán mi gyerekek beletettük a … Bővebben: Csirkézés vs. felkupacolás
Ez aztán az árrés…
Haragszom az egri piaci árusokra, no nem kollektíve, hanem azokra, akik más szemében a szálkát, sajátjukban a gerendát sem veszik észre*. Halljuk az őstermelők panaszát, hogy a felvásárlási ár alacsony. Sajnos. Merthogy - így panaszkodnak - a kereskedők magas árréssel dolgoznak! A kiskereskedők pedig arra panaszkodnak, hogy a multik még nyomottabb árakon veszik meg a … Bővebben: Ez aztán az árrés…
A kánikula mementója
Még mindig csak pakolásszuk egyik asztalról a másikra, onnan a polcra, sehol sem mutat jól. Lehet, hogy ki kellene már cserélni, de még nem visz rá a lelkünk, hiszen a nyárra és a napsütésre emlékeztet. Valamikor az augusztusi, igen nagy melegben felejtettük kint a teraszon (ami pedig északi fekvésű). Ott, a tető alatt oly meleg … Bővebben: A kánikula mementója
Ojtás
Nem sajtóhiba! Régen az oltást ojtásnak nevezték. A régi orvosi könyvekben is ez szerepel. Szinte már közhelynek számít, hogy: az első védőoltást Edward Jenner fedezte fel és alkalmazta, amikor a tehénhimlő vírusát emberekbe oltva, megvédte őket a variola verától, vagyis a fekete himlőtől. Az oltás is a vacca=tehén szó miatt kapta: vakcináció. (A fekete himlő … Bővebben: Ojtás
Tál és Kendő
A Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága (KOMT) színes népség. Mindeféle felekezetből kerültünk bele. Nincs két egyforma keresztény orvos, egy vagyok én is a sok közül. A társaságnak van egy folyóirata, aminek az a címe: Tál és Kendő. Színvonalas, szép és tanulságos cikkekkel van teli. Végig ugyan ritkán olvasom, de éredekes írásokat mindig találok benne. De a … Bővebben: Tál és Kendő
Örök pillanat
Weöres Sándor Mit málló kőre nem bízol: mintázd meg levegőből. Van néha olyan pillanat mely kilóg az időből, mit kő nem óv, megőrzi ő, bezárva kincses öklét, jövője nincs és múltja sincs, ő maga az öröklét. Mint fürdőző combját ha hal súrolta s tovalibbent -- így néha megérezheted önnön-magadban Istent: fél-emlék a jelenben is, és … Bővebben: Örök pillanat
Aláírások – történelmi kalandozás
Egyik kolléganőm (Pintér Márta közegészségügyi-járványügyi felügyelő) civilben grafológus. Nemcsak látja a különbséget kézírás és kézírás között, hanem érti is. Amikor a témára terelődik a szó, mindig meglep néhány érdekességgel, ami kiolvasható a sorokból (nem a sorok közül!). Ez csigázta fel érdeklődésemet az aláírások iránt. Már vagy 20 éve történt, hogy meglátva híres emberek aláírásait, megpróbáltam … Bővebben: Aláírások – történelmi kalandozás
Rembrandt, Rubens és Renoir
Melyik a kakukktojás? Hadobás Zoltán barátomék nappalijában egy Rembrandt függ. Ne siessen senki ellopni! Nem eredeti, hanem egy kiváló reprodukció: A tékozló fiú hazatérése (Szentpétervár, Ermitázs). Egy eredeti festmény áráért egy egész falut meg lehetne venni a környéken, de Magyarországon nincs is magánkézben ilyen alkotás. Korábban, ha jól emlékszem Breughel függött a Rembrandt helyett, úgy látszik, kedveli … Bővebben: Rembrandt, Rubens és Renoir
Fokhagyma leves
Česnakinė sriuba (Cesnaková polievka) Ha külföldre utazok, általában felírom, amit a helyi menüből megeszek, mert úgy gondolom, hogy egy másik népet, nemzetet, kultúrát akkor lehet jól megismerni, ha megkóstoljuk az ételeiket és használjuk a tömegközlekedést (ahogy ezt tettem Strasbourgban - klikk). Ez a kettő sokmindent elárul, többet, mint amikor egy idegenvezető végig vezet a "steril" … Bővebben: Fokhagyma leves






