Sosem felejtem el, valamikor az 1980-as évek végén édesapám szőlőt telepített: cserszegi fűszerest (az Irsai Olivér és a piros tramini keresztezése), zenitet és traminit (piros tramini), később a tramini közé kékfrankost.
Nagyon régen történt, de még mindig előttem van, ahogyan a hidrofúrót vitte a traktor, a férfiak szúrták a földbe. Aztán mi gyerekek beletettük a “tablettát” (tápanyag és védőanyag), majd az asszonyok az oltványt. Aztán jöttek a kapások és lehetett kupacolni, vagyis csirkézni. Ha a szőlő frissen van telepítve, akkor télire kupacot kell rá húzni, olyan lesz, mint egy vakondtúrás, hát ez a csirkézés.
Ezért aztán ma is szép emlék, amikor eljön az ősz. Most is itt van újra, hül a levegő és a kertben felkupacolom a rózsákat. Ezt ugyan nem csirkézésnek hívják, de nekem akkor is az, mert édesapámra, meg a gyermekkoromra emlékezetet.
Hadd figyelmeztessek mindenkit, itt a fagy és érdemes a rózsák tövét az oltás felett 10-15cm-re földdel vagy érett marhatrágyával kupacolni, mert főleg a januári tartós mínusz, a rettegett fagy kipusztíthaja.
A hétköznapok fogságában 