Haragszom az egri piaci árusokra, no nem kollektíve, hanem azokra, akik más szemében a szálkát, sajátjukban a gerendát sem veszik észre*. Halljuk az őstermelők panaszát, hogy a felvásárlási ár alacsony. Sajnos. Merthogy – így panaszkodnak – a kereskedők magas árréssel dolgoznak! A kiskereskedők pedig arra panaszkodnak, hogy a multik még nyomottabb árakon veszik meg a termékeket és annyira olcsón adják, hogy elcsábítják a vevőket.
Időnként azonban a piaci árusok is vásárolnak fel árukat és továbbadják. Velük kerültünk üzleti kapcsolatba az elmúlt héten. Nem nagy tételben, hanem mindössze egy kg dió erejéig. Összeszedtük ugyanis a diófáinkról lehulló termést (mennyit kell hajlongani azért a néhány kiló dióért!). Nem szabad kárba veszni hagyni! Persze ez nem vonatkozik azokra, aminek a pucolása, megtörése nagyon nehéz. Létezik ilyen is. A csonthéjba annyira belenő a bél, hogy mire kiszedjük belőle, tönkre megy a kezünk. Nem érdemes. De nekünk ilyen nincs.
A nagyfiúk aztán nekikezdtek a pucolásnak, mert Dániel meglátta, hogy a kürtőskalács-árus 700 forintért átveszi kilóját. Egy kis kereset a gyerekeknek, saját, két kezi munkával.
Közben kiderült, hogy a piacon meg “elszabadultak” az árak. Ha szép a dióbél, akkor a piaci árus ad érte még 1200 forintot is. Ez meg is történt, nagy öröm a pár száz forint különbség, egy kis zsebpénz.
És mennyiért adják tovább? Kétezer forint. Sőt, láttam 3000-ért is kimérve. Ez aztán az árrés.
Más… Megfigyeltük, hogy azok a diók, amelyeken finom fehér penész képződik, azokban már összement a tartalom. Barna maradékot találni mindössze. Könnyűek, értéktelenek, égetni valók (szó szerint: égetnivalóan rosszak). Alább a két kép:
*A gerendás idézet Jézustól van. Ő mondja a farizeusokra, hogy mások szemében a szálkát is meglátják, vagyis észreveszik a mások apró hibáit. De a sajátjukban a gerendát sem akarják felismerni, vagyis a saját hibájukat. Ilyenek vagyunk mi emberek!
**Apósom vagy harminc éve ültetett néhány diófát. Nemrégiben kivágott egyet és abból csináltatott asztalt. Nagy, erős és nehéz, de legalább nem borul csak úgy fel és akár mászókának is lehet használni. Nem utolsó sorban szép és elmondhatjuk, hogy azon az asztalon eszünk, amit a nagypapa csináltatott abból a fából, amit még ő ültetett. Találékony ember. Ezen az asztalon fotóztam a diókat.
A hétköznapok fogságában 