ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). A II. évfolyam 2. szám (.pdf formátumban elolvasható itt) 1999. áprilisában jelent meg.
Az írások között szó van a férfiak szerepéről a helyi gyülekezetekben, de cikket olvashatunk James Stewarttól is, aki egy keresztyénné lett futballista volt a XX. század elején. A könyvajánlóban E. H. Broadbent híres könyvét, a Zarándok gyülekezetet ajánlottuk, amiben az evangéliumi kereszténység egyháztörténetét ismerhetjük meg. Donald L. Norbie a hagyományok szerepét feszegeti a keresztyén közösségekben.
Egyik legkedvesebb cikkem ebből a lapszámból az, amelyik annak fontosságát fejti ki, hogy a mai keresztény közösségek is próbáljanak meg az első századi hívők hitélete és hitelvei alapján működni, hiszen ez van Isten Igéjében, a Bibliában. Isten maga várja ezt el tőlünk!
Íme a cikk teljes terjedelmében (ne lepődj meg, kedves olvasó, de a különböző bibliai könyvek megnevezését rövidítettük, a kódok megfejthetők pl. itt, a Magyar Elektronikus Könyvtár rövidítési jegyzékében):
Lehetséges, hogy ez a generáció lesz, aki meglátja a Gyülekezet elragadtatását. Lehet, hogy mi leszünk azok, “akik megtartatunk a Úr eljöveteléig” (1Tessz 4,15). Ez összekapcsolna bennünket az első században élt testvérekkel. Ahogy ők ennek a korszaknak az elejét látták, mi láthatnánk a végét. A Gyülekezet történelme segít bemutatni azt, hogy az elõzõ generációk hogyan értették Isten kinyilatkoztatásait. Ösztönözhet minket odaadásra, és figyelmeztethet a hibákra, de nem tehet hozzá semmit az isteni kijelentésekhez. Ezért vissza kell térnünk az Újszövetséghez. Az újszövetségi gyülekezetek mindig is meg voltak győződve arról, hogy az Újszövetség nem csak a megváltásról és a keresztyén életről ad határozott tanítást, hanem azt is tartalmazza, hogy mi Isten szándéka a helyi gyülekezetek gyakorlatával kapcsolatban. Ma sok gyülekezetbe járó hívő azért vonzódik a gyülekezethez, mert egészségesek az alapvetõ tanítások. Vagy azért, mert az emberek olyan melegszívűek és barátságosak, keresztyéni gondviselésben és szeretetben élnek. Vagy talán, mert odafigyelnek a gyermekekre és a fiatalokra. Vagy mert jó a hozzáállás a gyülekezeti élet gyakorlati dolgaihoz. De vajon ez az egyetlen helyes út? Gyakran áll fenn feszültség a gyülekezetekben azért, mert alapvető
nézetkülönbség van ebben a kérdésben. Csak a megváltás alapvető tanai legyenek hittételek, a gyakorlatnak a hagyomány és kultúra fejlődése alapján való kidolgozását pedig hagyjuk az adott korszakra? Mi úgy hisszük, hogy az újszövetségi feljegyzések a korai gyülekezetekrõl Isten útbaigazításai voltak minden idők gyülekezeteinek. Azt kellene tennünk, amit az újszövetségi hívők tettek. Ha a mi időnket valaha feljegyzik a
gyülekezetek történelmébe, azt fogják feljegyezni, hogy az egy szembetűnő viszszatérés volt az első századi gyakorlatokhoz? Feljegyzik majd, hogy generációnk jellemzője az állhatatos vágyakozás volt az Isten Igéjének való engedelmességre? Vajon talál-e bőséges indokot a történetíró arra, hogy belássa, ez a generáció úgy tekintette magát, mint aki várja az Úr visszajövetelét, és eközben úgy élt, mint az első századi keresztyének? Megtörténhet.
Álljon most itt néhány megjegyzés arról, hogy mit is tettek a korai gyülekezetek:
(1) Az Isten Igéje volt a kizárólagos hatalom (2Tim 3,16-17; 1Kor 14,37).
(2) Minden helyi gyülekezetet szellemileg érett vének együttese vezetett (Csel 20,17.28; 1Tim 3,1-7; Tit 1,5-11).
(3) Két gyülekezeti gyakorlat megtalálható volt: az Úrvacsora (Csel 2,42; 1Kor 11,23-34) és a bemerítkezés (Csel 8,35-39; Róm 6,1-6).
(4) Minden hívő papként cselekedett (1Pt 2,5.9; Zsid 10,19-22; 13,15).
(5) Krisztus “fej” szerepe felismerhető volt (1Kor 11,3; Ef 1,22; Kol 1,18).
(6) Különböző szerepe van férfinak és nőnek (1Tim 2,8-3,12; 1Kor 11,1-6; 14,34-35; Róm 16,1-23).
(7) A gyülekezet képes volt fegyelmezést gyakorolni (1Kor 5,1-5; 1Tim 5,20; Tit 3,10-11; 2Tessz 3,6;
Róm 16,17).
(8) Minden egyes gyülekezet önálló, független volt az Apostolok Cselekedeteiben, a levelekben és a Jelenések könyvében. A gyülekezeteket mindig helyileg címezték a levelekben, és soha sem mint egy közös szövetséget.
(9) Elkötelezettek voltak az evangélium terjesztésében, mint egy összetartozó test (Róm 1,15; 1Kor 15,1; Gal 1,8; Fil 1,5.14; 1Tessz 1,8).
(10) A hívők megszentelt életet éltek (Ef 1,4; Kol 1,22; 3,12;
2Tim 2,19; 1Pét 1,15-16).
(11) Az Úr Jézus nevében jöttek össze (Mt 18,20; 1Kor 1,10-16).
(12) Csak a hiteles életû hívőket ismerték el a közösségben (Csel 2,41).
(13) Összegyűltek közös imádkozásra (Csel 2,42; 4,24-31; 1Tim 1,3-4; 2,1.12).
(14) Összejöttek a tanítási alkalomra (Csel 2,42; 1Tim 4,11-16; Ef 4,11-24; Tit 2,1).
(15) Hozzájárultak a hívő testvérek, a keresztyén munka és munkások pénzügyi szükségleteihez (1Tim 6,17-19; Filem 18-19; 1Kor 9,1-15; 2Kor 9; Fil 4,18-19).
(16) A Szent Szellem munkálkodására voltak utalva (Ef 2,22; Jn 16,13; Csel 6; 20,28 és még néhány másik hivatkozás).
(17) Krisztus Uralma látszott rajtuk (Fil 2,1-11 és sok másik helyen). Az első századi gyülekezetek és az utolsó századi gyülekezetek között lesz valami különbség? Mennyire illő lenne, ha az Urat visszajövetelekor egy hazatalált gyülekezet köszöntené!
Írjunk egy kis gyülekezeti történelmet, a sajátunkét.
A cikk szerzője az a Brian Gunning Kanadából, aki az UPLOOK Magazin Living Assemblies vagyis Élő Gyülekezetek c. rovatát vezette. Az ő sorozata fontos momentum volt a magyar lap elindításában 1998-ban.
A hétköznapok fogságában 