Általános iskolában volt egy osztálytársam, akit Németh Lászlónak hívtak, sőt, édesapja édesapám kollégája volt, akinek szintén ez a neve. Mégsem róluk van szó ebben a bejegyzésben, hanem egy olyan orvoskollégáról, aki fogorvosként és iskolaorvosként dolgozott, közben pedig szépirodalommal is foglalkozott a XX. században.
Mivel nászajándékba megkaptunk tizenegy kötetet a Milleniumi Könyvtárból (Osiris kiadás – a kiadó és Gyurgyák János megérne egy bejegyzést), megtaláltam közte Németh László Gyász c. regényét. Évekkel ezelőtt vettem először a kezembe és olvastam el, már akkor magával ragadott. Most, hogy a Fülöp Lajos Emlékkönyvben emlegették a híres írót, újra elővettem.
Amiért bejegyzésben emlékezem meg a műről és írójáról, annak oka egy érdekesség. Amikor először olvastam a könyvet, akkor még nem tudtam, hogy a szerző orvos volt. Ennek ellenére feltűnt, hogy milyen plasztikusan és milyen precízen szemlélteti Sanyika, a kisfiú betegségét.
A történetben megjelenik egy fiatal, rátermett, felvilágosult gondolkodású orvos (akit egyébként szembenállít egy tudatlan, maradi, öreg orvossal), aki elvégzi a vér, vizeletvizsgálatokat, sőt lumbálpunkcióra is sor kerül. A mű 1931-ben született meg, amikor komoly változáson esett át az orvostudomány. A bakteriológia elérte egyik csúcspontját, és éppen az ilyen fertőzések hátterét ismerték meg jobban. Íme egy részlet:
“Aztán meztelenre vetkőztette a Sanyikát, végigtapogatta, végigkopogtatta, végighallgatta. A gyerek eleinte félig bódultan tűrte a szertartást, aztán a szeme kinyílt, s mélységes irtózással fordult az arcába szuszogó férfiarcra; s keservesen elsírta magát. Az orvos azonban nem tartóztatta magát. Miután elvégezte a fizikai vizsgálatokat, egy kis szerszámmal a gyerek ujjába bökött, s egy üvegcsőbe szívta a vért; aztán a gyerek karját szorította le egy gumicsővel, s míg Kiszeláné a gumit tartotta, ő három-négyszer a karjába bökött. Végre kapott annyi vért, hogy egy üvegcső tele lett vele. Aztán megkatéterezte, s végül kiültette az ágy szélére, s egy hosszú tűvel kétszer-háromszor a derekába bökött… […] Az egész szervezete meg van fertőzve; talán, ha előbb hívnak, bár akkor sem tudom. A légszomj arra vall, hogy most már a tüdő nagy része is beteg…”
Ahogy a szerző taglalja a tüneteket, leginkább pneumococcusra gondol az ember (Streptococcus pneumoniae), mert a meningococcus (Neisseria meningitidis) ennél gyorsabb lefolyású lett volna. Mindenesetre a septicus (lázas, baktériumfertőzés jelei) tünetek elhúzódása jól fel tudja felkorbácsolni a főszereplő és az anyósa közti ellentétet. Ami az író nem titkolt szándéka a mű során.
Ajánlom mindenkinek elolvasásra. Időtlen és időtálló mondanivalója van. Egyszerre szomorú és egyszerre megdöbbentő a történet.
A hétköznapok fogságában 
Csak érintőlegesen tartozik a témához, hogy amikor Németh László pedagógiai reformtörekvéseiről írt, keményen bírálta a korabeli orvosképzést: „Az egyetemi hallgatók tulajdonképpen foglalkozás nélküli emberek, akik beszámolókat hallanak a munkáról, amelyet maguk nem kísérelnek meg soha. Orvosi diplomát kaptam anélkül, hogy annyira is orvos lettem volna, mint egy háromhetes asztalosinas asztalos, s végighallgattam a bölcsészeten két félévet anélkül, hogy a heti negyven órán tizedannyit tanultam volna irodalomból, mint egy kritikám megírása közben. Az egyetemi reform nézetem szerint ott kezdődik, ahol az egyetemen is belátják, hogy heti harminc óra előadást meghallgatni – többnyire olyasmit, ami könyvben is megtalálható – nemcsak hülyítő, időrabló, de demoralizáló dolog is.”
Kedves Előd! Köszi a hozzászólást. A kérdésem az lenne, honnan az idézet és mikor írta ezeket a gondolatokat Németh László? Üdv, MZ – Publikusan kérdezem, hogy része legyen a kommenteknek.
A forrás, ahonnan olvastam:
Németh László: A művelődés reformja in Pedagógiai írások. Kriterion Kiadó, Bukarest, 1980, 33. oldal. Ez az írás 1935-ben jelent meg, tíz évvel az orvosi egyetem befejezése után, akkor iskolaorvos volt.
Számomra nagy élmény volt ezt olvasni, ugyanis az a tapasztalatom, hogy ma is aktuális problémát fogalmaz meg; erről bővebben írtam és idéztem is őt:
http://koncsag.wordpress.com/2012/05/19/egyetemes-gondolatok/
(Nem tudom, hogyan lehet nem publikus hozzászólásként küldeni ezt.)
Nagyon jó összefoglaló. Köszönöm a választ.
(Természetesnek vettem, hogy privát üzenetként is hozzá lehet szólni, de mégsem…)