RSS

otitis media címkéhez tartozó bejegyzések

Németh László és a streptococcus

Általános iskolában volt egy osztálytársam, akit Németh Lászlónak hívtak, sőt, édesapja édesapám kollégája volt, akinek szintén ez a neve. Mégsem róluk van szó ebben a bejegyzésben, hanem egy olyan orvoskollégáról, aki fogorvosként és iskolaorvosként dolgozott, közben pedig szépirodalommal is foglalkozott a XX. században.

Mivel nászajándékba megkaptunk tizenegy kötetet a Milleniumi Könyvtárból (Osiris kiadás – a kiadó és Gyurgyák János megérne egy bejegyzést), megtaláltam közte Németh László Gyász c. regényét. Évekkel ezelőtt vettem először a kezembe és olvastam el, már akkor magával ragadott. Most, hogy a Fülöp Lajos Emlékkönyvben emlegették a híres írót, újra elővettem.

Amiért bejegyzésben emlékezem meg a műről és írójáról, annak oka egy érdekesség. Amikor először olvastam a könyvet, akkor még nem tudtam, hogy a szerző orvos volt. Ennek ellenére feltűnt, hogy milyen plasztikusan és milyen precízen szemlélteti Sanyika, a kisfiú betegségét.

Osiris kiadás (1999)

Osiris kiadás (1999)

A történetben megjelenik egy fiatal, rátermett, felvilágosult gondolkodású orvos (akit egyébként szembenállít egy tudatlan, maradi, öreg orvossal), aki elvégzi a vér, vizeletvizsgálatokat, sőt lumbálpunkcióra is sor kerül. A mű 1931-ben született meg, amikor komoly változáson esett át az orvostudomány. A bakteriológia elérte egyik csúcspontját, és éppen az ilyen fertőzések hátterét ismerték meg jobban. Íme egy részlet:

“Aztán meztelenre vetkőztette a Sanyikát, végigtapogatta, végigkopogtatta, végighallgatta. A gyerek eleinte félig bódultan tűrte a szertartást, aztán a szeme kinyílt, s mélységes irtózással fordult az arcába szuszogó férfiarcra; s keservesen elsírta magát. Az orvos azonban nem tartóztatta magát. Miután elvégezte a fizikai vizsgálatokat, egy kis szerszámmal a gyerek ujjába bökött, s egy üvegcsőbe szívta a vért; aztán a gyerek karját szorította le egy gumicsővel, s míg Kiszeláné a gumit tartotta, ő három-négyszer a karjába bökött. Végre kapott annyi vért, hogy egy üvegcső tele lett vele. Aztán megkatéterezte, s végül kiültette az ágy szélére, s egy hosszú tűvel kétszer-háromszor a derekába bökött… […] Az egész szervezete meg van fertőzve; talán, ha előbb hívnak, bár akkor sem tudom. A légszomj arra vall, hogy most már a tüdő nagy része is beteg…”

Ahogy a szerző taglalja a tüneteket, leginkább pneumococcusra gondol az ember (Streptococcus pneumoniae), mert a meningococcus (Neisseria meningitidis) ennél gyorsabb lefolyású lett volna. Mindenesetre a septicus (lázas, baktériumfertőzés jelei) tünetek elhúzódása jól fel tudja felkorbácsolni a főszereplő és az anyósa közti ellentétet. Ami az író nem titkolt szándéka a mű során.

Ajánlom mindenkinek elolvasásra. Időtlen és időtálló mondanivalója van. Egyszerre szomorú és egyszerre megdöbbentő a történet.

Reklámok
 

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,