Hiányzik a szalonna…

Az Emberek a Bükkfennsíkon c. könyvről néhány bejegyzéssel korábban már írtam. Most egy másik idézetet teszek közzé. Érdekes és mulatságos:

“Számos alkalommal szóbakerült a szalonna kérdése is. (Ne feledjük: 1951-et írtunk!) Akadt olyan erdei munkás, aki úgy akarta beállítani a helyzetet, mintha az erdei munkások már mind csont-bőr emberek lennének és nem is ők fognák a fejszét, hanem a fejsze őket.
– Mert ki bír adni 120 forintot egy kiló szalonnáért!
Igaz. Az is igaz, hogy a fakitermelők munkája komoly fizikai erőt igényel, hozzá hasonlítható nehéz munka bizony kevés van. De hát a szalonna minden? Itt fogtam meg a kérdést.
– Hát nincs üzemi konyhájuk? – kérdeztem, noha tudtam, hogy van.
– Van az.
– Aztán milyen a koszt?
– Nem lehet panaszunk ellene.
– Hús van?
– Minden nap.
– Kapnak eleget?
– Meg se ennénk, ha többet kapnánk.
– A reggeli miből áll?
– Kávé, aztán van hozzá vaj vagy sajt, vagy gyümölcsíz.
– A vacsora?
– Vacsorára is mindig főttet kapunk.
– Akkor miért panaszkodik, elvtárs?
– Mert hiába, hiányzik a szalonna… – mondta megrögzötten.
Nem tehettem mást, azt mondtam:
– Februárra az is lesz, Rákosi elvtárs megmondta a bányász-kongresszuson… Addig meg esszük a pörköltet és felvágottat, kolbászt… Azt a két hónapot már kibírjuk szalonna nélkül.
Kelletlenül belenyugodott.
Két hét múlva ismét a Bükkben jártam. Megnéztem a fakitermelést is. Kerestem az én szalonna-kedvelő ismerősömet, de nem találtam. Pedig feltétlenül beszélni akartam vele, hiszen azalatt a két hét alatt nagy dolgok történtek. Megszűnt a jegyrendszer, emelték a fizetéseket s már útközben arról értesültem, hogy Egerben 35 forint a piacon a szalonna, szabadon. Tehát nem százhúsz!
Végre felfedeztem őt is. A parázsló tűz mellett guggolt, a tűz fölött nyárson szalonnát forgatott és pirítóskenyérre csöpögtette a zsírját.
Nem akartam megzavarni látható boldogságában Csak a mellettem cigarettára gyújtó fűrészeseknek mondtam:
– Nem rossz élet ez a Bükkön.
– Hát, elvtárs – mondta az idősebbik – sokszor küldenék az itteni ebédemből az otthoniaknak, mert amíg le nem vágjuk a disznót, nem igen esznek húst. A disznót meg februárig tartani akarom, ha eszik…
A visnyóiak (Nagyvisnyó) dicsekedni is tudnak, nemcsak panaszkodni. Amikor már feloldódnak, előhozakodnak terveikkel, eredményeikkel, gazdagságukkal is.
De hogy mennyit javult, mennyivel szebb az életük, azt sokszor kell még eszükbe jutattani. Annál is inkább, mert az Amerika Hangja, a kulák és a jehovista vénasszony mást duruzsol.
No, de azért vannak a népnevelők!”