A könyvet Ruzicska Sándortól kaptam kölcsön. Gyűjtője a Bükk hegységgel kapcsalatos könyveknek, írásoknak, és rendszeresen túráznak odafenn. Tőle kaptam korábban A megszállottat is, ami Fazola Henrikről szól. Ez a mostani, Lakos György által jegyzett írás nehezen sorolható be bármely műfajba. Nem regény, talán útleírás. Ismeretterjesztő, de közben párt-propaganda könyv is, elvégre 1952-ben jelent meg. Érdekes részek váltakoznak benne zűrös, ideológiai, pártpolitikai részletekkel. Íme néhány példa:
“Másnap búcsút vettünk a Bükkfennsíktól s a gleccservájta Leányvölgyön át leereszkedtünk Nagyvisnyóra.
Hosszabb időt még egyetlen hegyi községben se töltöttem. Nagyvisnyó megismerésére régi kíváncsiságom mellett az is ösztönzött, hogy a Bükkfennsík erdei munkásai nagyrészt nagyvisnyóiak voltak.
Az erdei munkások életén két terület – az erdő és a község – osztozik. Imerjük meg ezt is, azt is!
NAGYVISNYÓ
‘A hóporos dombokon túl fölötte nagy füstkoszorú: új falut szülnek a lángok, temetik a múlt-világot!’ (Juhász Gyula)
A nagyvisnyói vasútállomás fölött a Cserjés-erdő szélén álltunk a domb tetején Végh Lajossal, a községi páttitkárral. Végh Lajos középtermetű, teltarcú, élettől duzzadó férfi. Jobbjában pásztorbotot tartott és balkezével mutogatta birodalmát:
– A lábunknál a kis fenyves, aztán balról a tölgyállomány…”
—Minden bizonnyal voltak a párttitkárok között olyanok, akik birodalomra vágytak. Talán túlságosan is.
Egy másik, kemény részlet a könyvből a Jehova Tanúi Társaságról:
“Sokáig probléma volt Nagyvisnyón, hogy ellenségei-e a népi demokráciának a jehovisták, e vallási szekta hívei. Amikor a német és magyar imperializmus hadat indított a Szovjetunió ellen, sokan haladó, “kommunista” magatartásnak minősítették, hogy a jehovisták nem fogtak fegyvert, hiába büntette haditörvényszéken őket a Horthy-hadsereg. Sokan abban a tévhitben ringatóztak, hogy a jehovisták valamennyien a Kommunista Párt szilárd tagjai lesznek. Hamar kisült azonban, hogy a jehovisták nemcsak az imperialista hódító, elnyomó háborút ellenzik, hanem ellenségei minden háborúnak, az igazságos, felszabadító háborúnak is. A jehovisták tehát pacifisták, ennélfogva nem lehetnek kommunisták, hacsak el nem vetik korábbi téves hitüket. Aki pacifista, az a burzsoák, a földesurak és kulákok nótáját fújja, az az ellenség érdekét védi. (Ezért is támogatta az agresszor USA ezt a szektát!)
A jehovisták – hamarosan a nagyvisnyóiak is felismerték – ebben a vonatkozásban a népi demokrácia ellenségei. Helytelen volna azonban valamennyiüket a kulákokkal egy listára venni, hiszen sokan közülük megtalálták és meg fogják találni helyüket szocializmust építő társadalmunkban. De ébereknek kell lenni azokkal a jehovista vénasszonyokkal szemben, akik veszettebbek, mint a fúriák, ha a kulákok rémhíreit terjesztik s elvakultságukban pokolra küldenének minden józan gondolkodású embert, de földi és égi mennyországot szánnak a Fónagy Sütő Gáborok számára.
Az idő kerekét nem lehet megállítani. Nagyvisnyó is rendületlenül halad előre a mindig virágzóbb élet útján. A pártszervezet erősödik, a dolgozók öntudata nőttön-nő, az osztályellenség egyre kétségbeesettebben kapkod a szalmaszálak után, féktelen gyűlölete gaztettekre sarkallja. Legutóbb is mocskos hangú cédulát függesztettek a párttitkár munkahelyének kerítésére. A dolgozó nép legcéltudatosabb segítőjét, irányítóját: a pártot, a kommunistákat árasztanák el szennyükkel.
De a visnyói nép nem alszik, s a nép állama lesujt az ellenségre s így – a kutya hiába ugat, a karaván halad.”
—mi ez, ha nem pártpropaganda! Ma már viccesen hangzik, de akkor tragédia volt.
A hétköznapok fogságában 