Kár értük

George Bestről azt mondják, hogy a XX. század legnagyobb focistája volt. Épp a napokban akadt a kezembe a Magyar Nemzet egyik múltévi száma (eltüzelni készültem), ahol megláttam a fotóját. A cikk nagyon megható, és nagyon szomorú. Leírja, hogy mi történt a Manchester híres játékosával. A cikk itt olvasható. De az Index is megemlékezett róla a temetésekor, 2005-ben.

Tavaly ősszel Egerben járt az egyik szomszédja: Thomas Jennings, Belfastból (Észak-Írország). Az egri belvárosi testvérgyülekezetbe (honlap itt) jött, igét hirdetett.

Még akkor megígérte a két nagyobbik fiunknak, hogy küld egy-egy George Bestes pólót. Meg is érkezett mindkettő. Az egyik kapusra való és narancssárga színű, a másik pedig mi más lehetne, mint egy 7-es számú Manchester United mez. Természetesen gyermek méretben, rajta a sztár kézírása filctollal. A póló a George Best Foundation (Alapítvány) feliratát viseli.

Azért hozták létre, hogy a fiatal tehetségeket támogassák és felhívják a figyelmet arra, amire élete végén maga a világhírű játékos is utalt egy fotóval. Lefényképeztette magát, amint a halálos ágyán fekszik. Ekkor már túl volt pár évvel a májátültetésen, de sajnos erre az új szervére sem vigyázott. A fotója mellé azt íratta: “Ne halj meg úgy mint én!”

Sajnos az alkohol tönkretette. Nagy kár, hogy a szesz így pusztít.

A napokban gondoltam egy másik zsenire, aki szintén ivott: Raymond Carver. A Kezdő írók kézikönyve hívta rá föl a figyelmem (a Kezdő írók kézikönyvére meg a sógorom, Lemperger Róbert). Ez tulajdonképpen egy tankönyv, ami arról szól, hogyan lehet novellát, kisregényt, regényt írni. Kulissza titkokat árul el és nemcsak íróknak jó, hanem olvasók számára is igalmas. A könyv végén megtalálható Raymond Carver: Katedrális c. novellája, ami jól bemutatja az író tehetségét. Nagyon megindító és nagyhatású írás, csak ajánlani tudom.

Sajnos, feltűnik az írásban a pohár, ami a novella főszereplőjére hatással van. Az író életére is hatással volt: ötven évesen, 1988-ban elhunyt. Győzött az alkohol. Kár érte.

Ha belegondolunk, hány gólt lőhetett volna még George Best és hány novellát, verset írhatott volna még Raymond Carver! De nem így lett.

Éppen a fentiek miatt gondolkodtam el egy másik írón: Erich Maria Remarque. Az ő életrajzában nem olvasok arról, hogy ivott volna. 72 évig élt és több remekművet is hagyott az utókorra. Magam mindössze két könyvét olvastam. Az első volt a Nyugaton a helyzet változatlan (lehet kapni: itt, de a könyvtárból egyszeri olvasásra kikölcsönözni olcsóbb: itt). Jó sztori, a könyv rövid, a történet megdöbbentő: az első világháború szörnyűségeit mutatja be.

A másik könyve pedig: A diadalív árnyékában. Ez az ami elgondolkodtatott. A főszereplő, Ravic, a sebész, meg a barátnője, de a legtöbb mellékszereplő is, lépten nyomon iszik. Jó pár liter tiszta szeszre kijönne a végeredmény, ha összeszámolnánk, hány üveg calvadost isznak meg a regényben. Kár érte… mármint a történetért. Nem kellett volna bele annyi szesz. Kevesebb üveggel is elhittem volna, hogy miken mentek keresztül a szereplők a II. világháború előtti Párizsban.

Ezt a könyvet is ajánlom… egyszeri olvasásra.