Már korábban írtam három szükséges dologról, most még kettővel kiegészítettem:
N, mint Normix – egy új antibiotikum, aminek a hatóanyaga a rifaximin. Nem szívódik fel a bélrendszerből, így nincs mellékhatása, ugyanakkor jól hat azokra a baktériumokra, amelyek az ún. “utazók hasmenését” okozzák. Fejenként egy dobozt érdemes magunkkal vinni.
N, mint Normolyt – egy olyan por, amit ha vízben feloldunk, akkor hasmenés esetén jól pótolja a folyadékot. Miért nem jó a sima víz? Hát azért, mert bélfertőzésekben nem tud csak úgy felszívódni. De ha a megfelelő ionok (kálium, natrium) és a felszívódást segítő cukor együttesen, a kívánt arányban van az oldatban, akkor jobban hasznosul és nem szalad csak úgy át rajtunk. Vagyis nem száradunk ki. (Kivéve persze, ha kihányjuk, akkor nem működik.) Egy dobozban 10 kis zacsi van, egyenként két deci folyadék elkészítéséhez megfelelő. Ebből is érdemes fejenként egy dobozzal vinni.
N, mint Normaflore – olyan oldat, amiben a bél normál baktérium flóráját támogató baktérium törzsek vannak. Másnéven bélflóra pótlásra alkalmas. Ebből pedig vagy 10 ampullát (1 doboz) érdemes vinni, mert 2×1 adagban öt napig szedhetjük.
N, mint Neomagnol – olyan tabletta, amit nem bevenni kell, hanem vízben oldva fertőtlenítő szerként használhatjuk: Higiénés kézfertőtlenítésre: 1-2 tablettát 1 liter vízben feloldani, a szennyezett kezet először ebben kell 1-3 percig áztatni, majd szappannal kézmosást végezni. Evőeszközök, ivóedényzet, konyhaedényzet fertőtlenítésére: 10 tablettát 1 liter vízben feloldani, a fertőtlenítendő eszközöket 1-2 óráig áztatni, utána tiszta vízben öblíteni. Fertőző betegek mosható textíliái (fehérnemű, ágynemű) fertőtlenítésére: 10 vagy 20 tablettát 1 liter vízben feloldani, ebben az oldatban 2 órán át kell a ruhát áztatni, majd alaposan kiöblíteni. Az oldat a fehérneműben foltot nem hagy és azt nem rongálja. WC-, mosdókagylók, kádak, váladék gyűjtőedényzet fertőtlenítésére: 50 tablettát 1 liter vízben oldani. Az oldatot 1-2 órán át nem szabad a tárgyakról leöblíteni. Ivóvíz fertőtlenítésére: 10 literenként 2 tablettát kell feloldani a fertőzött vízben, időnként össze kell keverni és legalább 2 óra időtartamig állni hagyni. Ennek eltelte után a víz fogyasztható! Gyümölcs fertőtlenítésére: 2 tablettát 10 liter vízben feloldani, a gyümölcsöt 1/2-1 órán keresztül ebben kell áztatni. Tiszta vizes leöblítés után a gyümölcs fogyasztható!
Mi legyen az ötödik “N”?