RSS

A burzsuj és a félburzsuj esete

29 nov

A tömegközlekedésben többféle szinten is lehet utazni, mint arról beszámoltam A burzsuj c. írásban néhány hónappal ezelőtt. Most további szinteket véltem felfedezni a korábban már megismertek mellett, nem csak első és másodosztály létezik:

A srác angolul beszél, csontos arca van és tarra van nyírva a feje, vastag a szemüvege – tényleg divat még ez, vagy már divat újra? Ő olyan helyre ült, ahol mellette még három szék szabad. Van ilyen formáció, mert az Airbus 330-200-ban az ablakoknál van két-két ülés, középen pedig egymás mellett négy (így lehet az egész repülőn 300 utasférőhely). Ő oda kapott jegyet a négyesre én meg ide, a kettesre.

Leszállt az éjszaka… bocsánat, az már leszállt Kairóban – nem a tünetetésekre gondolok, hanem tényleg lement a nap. Az ilyen nagytávolságú, éjszakai járatokon még azért zajlik az élet, majd másfél órát a felszállást követően, mielőtt az utazó közönség nyugovóra tér. Hozták a vacsorát – volt aki megvárta, volt aki már szundikált, de aztán lekapcsolták a villanyokat.

A tar srác jobbra, átellenben, ahogy említettem, 4 székre ült egyszerre. Nem is ült, hanem kibontotta a takarót (amit minden ülésre tettek, párnával együtt), keresztbe feküdt, a fejére húzta és aludt. A burzsuj. Mintha hálókocsiban, akarom mondani hálófülkés repülőn ülne, ez igen.

Nekem csak félburzsuj hely jutott, véletlenül nem ült mellettem senki, így felhajtva a két szék közötti karfát átlós formációt véve próbáltam aludni. Ment is meg nem is. Aztán oldalra dőltem, a fényképező táskára feltettem a lábam, és így is aludtam valamicskét. Nem volt könnyű. De mégis: én voltam a félburzsuj, mert van, aki mellett nem maradt üres hely, és az csak hátra hajthatta a támlát úgy kellett aludnia. Még nehezebb.

Ilyen ez az éjszakai transz-afrikai járat. De a kiszolgálás első osztályú még a másodosztályon (economy) is. A Business Class-ra nem láttam be, arról jobb, ha nem is írok. Jól el vannak különítve, nehogy irígykedjen a plebs. Ők állítólag fel is tehetik a lábukat… 🙂

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/11/29 hüvelyk Emberek

 

Címkék: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: