Ahogy már beszámoltam itt (klikk), Cieger András könyve jól összeszedett. A Kiegyezéstől az I. Világháborúig terjedő időszak politikai korrupcióit vizsgálja, vagyis azt, ami a dokumentumokból felderíthető, mert az ügyek jelentős részét örökre a homály fedi.
A szerző gyakran idéz korabeli írásokból. Néhányat közreadok, mert tanulságosak és érdekesek is:
Asbóth János: Álmok álmodója
“Nem-e láttuk, hogy azok, akik az ország előtt az elvek csatájának nagy harcjátékát űzték, békésen bujkáltak össze a színfalak közt, hogy osztozkodjanak azokban az üzletekben, melyek a haza felvirágoztatásának ürügye alatt, országos megvesztegetésül találtattak fel? […] Nem-e láttunk embereket, akik roppant összegeket költöttek a képviselőségért, remélvén, hogy ezáltal még nagyobbakat nyerhetnek? […] Nem láttuk-e éveken át csaknem a szükségszerűségnek az elkerülhetetlenségével nyilvánuló tényt, hogy valahányszor új miniszter jött, akinek az ország valamely vidékén jószága volt, az a vidék, az a jószág vasutat kapott? Nem láttuk-e, hogy a becsületet a haszonlesés, a hazafiságot rideg önzés, a kitűnőség vágyát a kitüntetés szomja, a tekintély tiszteletét a hatalom előtt való hunyászkodás váltotta fel? Oh, hogy az ijesztő erkölcsi romlás oly hirtelen tudott meghonosodni és oly súlyosan tudta megingatni az egykor tündöklő magyar becsületet!”
—kicsit hatásvadász szöveg. (Asbóth János író, politikus, rokona Asbóth Oszkár volt, aki az első helikopterre emlékeztető repülővel kísérletezett.)
Herman Ottó “beszólt” Jókainak:
“Tedd kezedet a szívedre, s valljad be, hogy régen elvontak téged is a magyar nép közeléből; te régen nem tartád már kezedet a magyar nép szívén, s így nem ismered annak mai lüktetését. Mert bevontak téged is a hatalom csillogó körébe, körülvettek téged is azok a sima, csillogó bőrű sikló alakok.”
Ady Endre is véleményt formált, látva a visszásságokat:
“A magyar társadalomban, mint minden fenékig romlott társadalomban privátim, kis körökben, bizalmas tereferék közt vidáman és szemérmetlenül szoktuk tárgyalni mindezt. […] Ilyen bizalmas diskurzusok alkalmával, kaszinókban, kávéházakban, vendéglőkben, zsúrokon, redakciókban, folyosón tessék hallgatni előadásokat a magyar közéleti erkölcsről. A nyilvánosság előtt ellenben gentleman társadalom vagyunk. […] Nálunk ritkán pattannak ki panamák. Mert mi regarddal (figyelemmel) vagyunk egymás iránt. Én panamázom, te panamázol, ő panamázik. Ez etikai erősödést jelentene. Ám nálunk a nagyon ritka leleplezések is voltaképpen még nagyobb panamákat lepleznek.”
—Ady Endre: Panama és anarchia. Nagyváradi Napló, 1903
A hétköznapok fogságában 