RSS

Az első túlélte az utolsót

30 okt
A jubileumi 50 kwachás, aminek bal oldalán az öt elnök portréja. A legfelső K. K. a jobb alsó pedig M. Sata

A jubileumi 50 kwachás, aminek bal oldalán az öt elnök portréja. A legfelső K. K. a jobb alsó pedig M. Sata

Zambia 50 éves évfordulójáról írtam elébb, most újabb aktualitás jött szembe velem. Az 50 éves jubileumra különleges pénzt nyomtattak. Stílszerűen az 50 kwachásból (ejtsd: kvács, állítólag azt jelenti, hogy hajnal) készült a limitált kiadás. Erre a pénzre rákerült az eddigi összes elnök arcképe Kenneth Kaundától egészen Michael Chilufwa Satáig. Két nappal ezelőtt azonban történt egy gikszer. 2014. október 28-án este-éjjel, meghalt az utolsó elnök Michael Sata. Bocsánat, hogy csak most számolok be róla. Természetesen már tegnap reggel a viziten erről beszélgettünk, de ez a két nap sűrű volt ahhoz, hogy rögtön beszámoljak az eseményről. Szóval, az első elnök, Kenneth Kaunda, aki 1924-ben született, még mindig él, róla nevezték el a nemzetközi repülőteret a fővárosban. Igen, idén 90 éves, vagyis túlélte a legutolsó elnököt, aki 77 éves volt. Sata elnök eltűnt egy időre néhány hete, talán kezelésen volt? Nem tudni.

Ha meghal az államelnök, új helyzet áll fenn. Az egyik korábbi elnöknek a holttestét (állítólag) körbevitték a 10 provinciában, úgyhogy a temetés később volt.

Ilyen esetben az alelnök (vice-president) gyakorolja az elnöki jogokat, ő az acting… interim president. Miért különleges ez? Azért mert ez az interim elnök fehér ember. Úgy hívják, hogy Guy Scott. Itt született Zambiában (akkor Észak Rhodézia), Livingstone városában és Cambridgeben végzett közgazdászként. Ő az, aki elmondhatja (és mondja is) magáról, hogy az első olyan fehérbőrű elnök afrikai országban, akit demokratikusan választottak. 90 napig lesz ő az elnök, közben újra választások lesznek.

Ebből is látszik, hogy Afrika és benne Zambia is a különlegességek országa! 50 éves évforduló, 50 kwachás, 90 éves első elnök, 90 napig demokratikusan választott fehér president.

Reklámok
 
2 hozzászólás

Szerző: be 2014/10/30 hüvelyk Afrika, Emberek, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

2 responses to “Az első túlélte az utolsót

  1. masza

    2014/10/30 at 16:31

    Jut eszembe, Göncz Árpi bácsi is 92 éves. Isten éltesse! De Áder János fiatal, úgyhogy nem hiszem, hogy túléli az első elnök a mostanit Magyarországon.

     
    • János

      2014/11/09 at 23:35

      De csak elvileg nem éli túl Árpi bácsi Ádert. Mindnyájan Istenünk kezében vagyunk, így a mostani köztársasági elnökünk is. (semmi rossz kívánság nincs mögötte)
      Ami viszont nagyon meglepett, hogy a Zambia regnáló kormánya alatt kiadott bankjegy minden korábbi kormány – így az ellenzék – kormányzóinak is tiszteletet ad ilyen formán. (Van ott egyáltalán ellenzék?) Bárcsak mi is megélnénk hasonló gesztust kis országunkban! Ha ezt megéljük, akkor akár ihatnánk is a medve bőrére, hogy elindultunk a felfelé vezető úton. De sajnos ez nálunk talán soha nem fordulhat elő. Valószínűleg azért nem, mert az ilyen szívű embert sajnos már az elején lesöprik a politikai sakktábláról a hatalmaskodók, a pökhendik, vagy a zsarnokoskodók. Valamiért mi ilyenek vagyunk. Ezt én rendkívül sajnálom.
      János

       

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: