A stundisták (ÉGy 8/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). Most a III. évfolyam 1. szám cikkeit futottam át, amely 2000. februárjában jelent meg.

Ahogy a hutteritákról (habánok), mint evangéliumi keresztényekről korábban írtam: az 1700-as évek második felében Oroszországba települtek tovább Európából. A következő évszázad is megmozgatta Oroszországot a bibliaolvasó, bibliatanulmányozó közösségek szempontjából. Érdekes időszak lehetett, amibe jól belevilágít a következő írás:

A cikk bevezetője az Élő Gyülekezetek címoldalán:

Ezek nemesebb lelkűek voltak, … teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat… – írja Lukács az Apostolok cselekedeteiben a béreabeli hívőkről. Hasonlókat mondhatunk el az oroszországi evangéliumi hívők azon csoportjáról, akiket stundistáknak neveztek. Nevüket éppen azokról a bibliaórákról kapták, amelyeken Isten Igéjét olvasták és tanulmányozták. Ahol pedig a mag jó földbe esik, ott, miután felnövekedett, terem sok gyümölcsöt, hatvanannyit, százannyit. A kezdetben kis létszámú csoportok bizonyságtétele messze elhatott, ébredés söpört végig Oroszországon a múlt században, széles rétegeket, szegényeket, gazdagokat megérintve. Erről a mozgalomról szól Bjorlie cikke.

John Bjorlie: A stundisták

A stundista mozgalom 1858-ban kezdődött, amikor hívő német telepesek Odessza városának közelében az orosz nyelvűeknek hirdették Krisztus evangéliumát. A németek a betelepítéskor kerültek a területre, de megtiltották nekik, hogy térítõi munkát végezzenek az orosz Ortodox Egyház hívei között. Némelyek a protestáns németek közül egyszerűen csak pénzügyi okok miatt telepedtek le orosz földön, míg mások az országukban tapasztalt, bibliai meggyõzõdésük miatti elnyomásból láttak szabadulást (hiszen már korábban II. Katalin orosz cárnő a katonai szolgálat alól való felmentést, földet és vallásszabadságot ajánlott fel nekik). Ezek közé tartoztak azok, akik Württembergbõl települtek Besszarábiába.
Ezeknek a német hívőknek a szellemi életében éveken keresztül hanyatlás fedezhető fel, de az 1800-as évek közepén Cherson tartományában egyfajta ébredés észlelhető olyan bibliatanítóknak köszönhetõen, mint amilyen Bonnenkemper (?-1867) is volt. Őt a bázeli misszió eredetileg a Kaukázusba küldte ki, de erről a területről kitiltva egy Odessza melletti német településen folytatta munkáját. Bonnenkemper az aratás idejére távolról ide érkezõ munkásokkal megismertette az evangéliumot, akik hazatérve otthonaikba, szívükben magukkal vitték Isten Igéjét. Így sikerült átlépni a vallási és kulturális elválasztó falakat. A hívők látták, hogy orosz szomszédaik és munkaadóik tulajdonképpen nem is annyira zárkózottak és önteltek.

I. Sándor cár uralkodása alatt bizonyos kvéker testvérek az ügyben közeledtek a cárhoz, hogy támogassa a teljes orosz nyelvű Biblia létrejöttét és kiadását. A cár a kérésnek eleget tett és még a Biblia terjesztését is lehetővé tette. Hallva ezt az áttörést Bonnenkemper, Szentpétervárra ment, és orosz nyelvű Újszövetségeket és röpiratokat szerzett. A szelet nem lehet palackba zárni, így az orosz muzsikok között az evangéliumról szóló bizonyságtétel terjedt. Ők pedig rendszeresen tartottak imaórát, illetve „Bibel Stunde”-t, azaz bibliaórát, bibliatanulmányozási alkalmat. Innen kapták elnevezésüket: stunda vagy stundisták.
E. H. Broadbent („Zarándok Gyülekezet” című könyvében) írja: „Az orosz hívők… arra a meggyőződésre jutottak, hogy az újszövetségi minta és tanítás a hívők bemerítkezése. Meggyőződésüket következetesen valóra váltották úgy, hogy a hívők bemerítkezése általánossá lett a hívők között. Azt is megtanulták, hogy a kenyértörés az Úr parancsa, és csak hívők gyakorolhatják. Eszerint is cselekedtek. Körükből eltűnt az Ortodox Egyház papi rendszere is, mert a Szentírásból megismerték a hívők egyetemes papságát, a Szent Szellem vételének titkát, a gyülekezeti szolgálat ajándékait és szabadságát, amit az Úr ajándékoz a gyülekezet kormányzására, a szentek építésére és az evangélium hirdetésére.”
Még a nyítottkörű igehirdetések is egyfajta szabadságot élvezhettek II. Sándor cár idejében. Ezidőtájt két másik mozgalom is elindult: a baptistáké és a paskovistáké. Megállapíthatjuk, hogy mind három mozgalom Isten munkája volt. A baptisták és a stundisták területe a Kaukázus és Oroszország déli része volt. A paskovisták mozgalma Lord Radstocknak a nemesi családok közötti prédikációi során indult el. Õ 1866-ban érkezett Szentpétervárra. A megtértek között volt Vaszilij Alexandrovics Paskov is, Őfelsége Őreinek ezredese; olyan valaki, aki beszélő viszonyban volt a cárral, akinek bányái voltak Oroszország keleti részén, és aki Szentpétervár egyik legfényűzőbb lakhelyét mondhatta magáénak (később a francia nagykövetség helye lett). G. H. Lang mondta: „Lord Radstock és dr. Baedeker szolgálata erőteljesen serkenti a széleskörű stundista mozgalmat a görögkeleti ortodox Oroszországban.” De hogyan „serkentette” a mozgalmat?  Bibliák biztosításával és biblia tanulmányozások tartásával.
Mint mindig, úgy most is az történt, hogy amikor az Isten országáért végzett munka előrehaladt, az ellentámadás is felütötte a fejét. 1877-ben és 1878-ban az  Ortodox Egyház a gyűlölködés  lángját szította. 1881-ben pedig Szentpétervár egyik utcáján egy német nihilista bombája darabokra  tépte II. Sándor cárt, minek hatására, válaszképpen mindazoknak az életútját megnehezítették, akiknek az élete nem illett bele az állami és egyházi önkényuralomba. Ezek közé tartozott Paskov is. Az uralkodó osztályon a zűrzavar vett erőt. Amikor III. Sándor cár hatalomra került, elhallgattatott bizonyos politikai szakadárokat, külföldieket és mindenkit, akinél nem volt meg az orosz Ortodox Egyház helybenhagyása.
1883-ban Frederick Baedeker tanácsadója, Müller György meglátogatta Paskovot. Müller György valószínűleg nem tudhatott arról a megnövekedett üldözésről, amit az ő bibliatanulmányozási alkalmai váltottak ki, melyeket Paskov szállásán tartott. Nem volt tudatában annak, hogy az alkalmak megtartása tiltott. Paskovot figyelmeztették. Még abban az évben Paskov és egy másik kiemelkedő keresztény, Count Korff egy teljesen orosz összeállítású konferenciát szerveztek Szentpéterváron a saját költségükön, ahová háromezer küldött érkezett. A konferencia egyik szünetében a rendőrség beáramlott és letartóztatták a résztvevőket, akiknek legtöbbje alacsony sorsú orosz paraszt volt, majd az otthonaikba küldték őket. A rendőrség munkája annyira hatékony volt, hogy a konferencia szervezői azt se tudták néhány napig, hogy a résztvevők hova mentek.
A gyűlölködés mértéke jól érzékelhető két röpiratnak a címéből, melyeket 1883 után széles körben terjesztettek: „Nincs üdvösség az Ortodox Egyházon kívül” és „Az elátkozott stundisták”, ajánlva a Görögkeleti Egyház érseke által. 1884-ben Paskovot száműzték, vagyonának pedig nagy részét elkobozták. A létszámban gyors mértékben növekvő baptisták, stundisták és paskovisták mozgalmaitól fenyegetve érezve magát az Orosz Szent Ortodox Egyház elhatározta, hogy megegyezik velük. Abban az évben M. Pobjedonoszcsev (A Szent Zsinat megbízottja 1880. és 1905. között) összehívott Moszkvában egy konferenciát, melynek résztvevői Oroszország 41 püspökségének egyházi személyei voltak. A konferencia témája pedig a szekták Birodalomban való terjedésének figyelemmel kísérése volt. Statisztikákból kimutatták, igazolva a megjelenteknek, hogy a 41 egyházmegyéből 28 már csúnyán „megfertőződött”, és a „fertőzés ártalmassága” már túlnőtt azon, amit a klérus felügyelni tud.
„Mit tegyünk – kérdezte a megbízott –, hogy visszanyerjük azokat a buzgó, istenfélő embereket, akik elhagytak, s most megvetnek minket?”
Pobjedonoszcsev válasza tulajdonképpen a konferencia által meghozott határozat: „Államunkra nézve a szekták gyors terjedése nagy veszélyt jelent. Minden szektásnak legyen megtiltva, hogy elhagyja saját faluját…a hit minden ellenszegülője legyen vádlottként bíróság elé állítva, de nem esküdtbíróság által, hanem egyházi bírák által. Legyen megjelölve az útlevelük, hogy ne alkalmazzák őket, szállást se adjanak nekik, hogy így az Oroszországban való létük ellehetetlenüljön. Legyenek olyan keretek közé szorítva, hogy törvényesen ne tudjanak se bérelni, se vásárolni, és ne legyenek valódi vagyontárgyaik. Legyenek a gyermekeik az irányításuk alól kivonva és az ortodox hitre nevelve.”
Pobjedonoszcsev Büntetõ Törvénykönyve jól bizonyítja a témához való hozzáállását:
187§ – Törvénysértés: Az Egyház elhagyása más vallási közösség miatt.
Büntetés: Polgári és személyi jogvesztés. Áttelepítés. Enyhébb ügyekben tizennyolc hónap javítóintézetben.
189§ – Törvénysértés: Prédikálás vagy vallásos iratok írása mások eltévelyítésére.
Büntetés: Első törvénysértés esetén: Bizonyos személyi jogok elvesztése és nyolctól tizenhat hónapig tartó szabadságvesztés.
Második törvénysértés esetén: Harminckettőtől negyvennyolc évig tartó börtönbüntetés.
Harmadik törvénysértés esetén: Száműzetés.
189§ – Törvénysértés: Az eretnekek és szakadárok nézeteinek terjesztése illetve ebben segédkezés.
Büntetés: Száműzetés Szibériába, a Kaukázuson túlra vagy a Birodalom más félreeső területére.
Frederick Baedeker írta: „Igen meg növekedett azoknak a száma, akiket a Kaukázuson túlra száműztek. Leginkább stundisták, molokanok és baptisták vannak közöttük, férfiak és nők, akik Isten Igéje alapján tanítottak, és akik ezért nem fogadják el a papok korlátlan hatalmát, és hogy képeket imádjanak…”
„Így bánik Oroszország a legjobb polgáraival; és ezek az emberek az állhatatosságnak igazi hősei… Bevittek három testvért bilincsekben. Egyikük felismert, és keservesen sírt. Otthonaik, feleségeik, gyermekeik mindannyian Moszkva mellett vannak. Kegyetlen tett! Ők a cár kiszemelt áldozatai!”
1905-ben a cár kiadott egy rendeletet, biztosítva a lelkiismereti, vallás- és gyülekezési szabadságot. Az államvezetés effajta visszássága bizonyítja, hogy az üldöztetések nem törték meg a hívőket. Sőt Pobjedonoszcsev visszavonult, és az Orosz Ortodox Egyház metropolitája kijelentette: „Isten kegyelméből adatott az igaz hit, utasításokon, alázatosságon és jó példákon keresztül; ebből a meg gondolásból az Egyház semmiképpen sem alkalmazhat erőszakot, és nem tartja szükségesnek, hogy a tévelygő gyermekeket akaratuk ellenére megtartsa. Ezért az Ortodox Egyház nem kifogásolja a törvény érvénytelenítését, amely tiltotta az Ortodox Egyházból való kiválást.”

—fordítás az UPLOOK 1999-es számából.