Egy könyvet olvastunk a miniszterelnök-helyettessel…

… még az 1990-es évek elején. Akkor jutottam ugyanis hitre, felnőtt fejjel, hiszen szüleim nem voltak krisztus-hívők, vallásos nevelésben sem részesültem (ami persze nem jelenti azt, hogy ne neveltek volna különös szeretettel és odaadással – örök hálám nekik ezért). Az egri Keresztyén Testvérgyülekezetbe kezdtem el járni, ahol akkora szeretettel fogadott a közösség, hogy jelenleg is oda tartozom. Ne értsük félre, nem papíron – nincs is tagnyilvántartás – hanem szívvel-lélekkel vagyok tagja.

A Magyarországi Keresztyén Testvérgyülekezeteknek (MKTGY) pedig van egy kiadója, amit úgy hívnak, hogy Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió. Ennél a kiadónál jelent meg 1991-ben Lothar Gassmann: New age c. könyve. Én is vettem belőle, mert akkoriban a nagy ébredés során (sok keresztény közösség alakult), a rendszerváltozás viharával együtt az okkultizmus és a New Age mozgalom is megjelent hazánkban. Jó volt, hogy az ember ebből a könyvből gyorsan tájékozódhat és felhívja a figyelmünket a veszélyre.

Az 1991-es kiadás borítója - Primo -Evangéliumi Kiadó
Az 1991-es kiadás borítója – Primo -Evangéliumi Kiadó

A könyvre már csak homályosan emlékeztem, de Gassmann neve és a borító még élt emlékeimben. Most elővettem a könyvespolcomról… (ezért jó, ha egy könyv gerincén jól olvasható a cím és a szerző).

Miért vettem elő?

A miniszterelnök-helyettes (Semjén Zsolt) 1992-es dolgozatában helyesen, forrásmegjelöléssel hivatkozik Lothar Gassmannra: “A szociológia dolgozat további nyolc-kilenc oldala Lothar Gassmann New Age: Jön az egységes világvallás című tanulmányából való átvétel. Gassmann kötete szerepel az irodalomjegyzékben, emellett Semjén többször is pontos forrásmegjelöléssel idéz a német szerzőtől.” – írja a hvg.hu (forrás: hvg cikk).

Vagyis… 1991-ben Semjén Zsolt és én is ugyanazt a könyvet olvastuk! Ő valószínűleg németül, én meg magyarul. Úgy látszik ez a New Age kérdés nem csak engem, hanem a teológia és szociológia hallgatókat is komolyan izgatta akkoriban.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s