RSS

OEP címkéhez tartozó bejegyzések

Igazságos egészségügy – egészséges igazságügy?

Azoktól, akik rendszeresen olvassák ennek a blognak az írásait, azoktól elnézést kérek a hosszú hallgatásért. Ajjaj, ez tobb, mint két hét volt. De tényleg nagyon be voltam havazva. Most talán egy kicsit, de igazán csak egy kicsit ritkul a légkör. Épp annyira, hogy a nyomáscsökkenés nehogy megártson, marad még belőle a hétköznapokban bőségesen.

A miniszter elmereng

Láttuk mostanában, hogy megpróbálták fiatalítani a magyar bírói kart azáltal, hogy nyugdíjaztak egy csomó idős dolgozót. Hogy ezáltal egészségesebb lesz-e az igazságügy, azt majd csak az idő fogja megmutatni. Meglátjuk.

De az, hogy az egészségügy igazságosabb lett-e, annak jeleit egyáltalán nem látjuk. Talán néhány halvány momentumot láthatunk, de arra azt kell mondani: ez így nem ér! Mert ezeket még annak idején Molnár Lajos egészségügyi miniszter harcolta ki (gondoljunk a nyilvános várólistákra).

Az “öreg” megírta visszaemlékezését arról a 10 hónapról, amikor ő regnált a minisztériumban, 2006-2007-ben. Bár a könyvet 2010-ben adták ki, hozzám most jutott el.

A könyvesboltok kirakataira rendszeresen rápillantok, így láttam meg az egyikben, ahol nagy leárazások szoktak lenni, ezt a kötetet. Különös érdekessége az, hogy a majd háromezer forintos árról kettőszáz forintra árazták le. Megdöbbentő engedmény. Ha utána számolunk, akkor több, mint 90%. Ritkán látni ilyet, olyan, mintha az emberhez hozzávágnák.

Pedig ez a könyv többet ér. No nem éppen azért, mert történelemkönyvként felhasználható lenne. Éppen ellenkezőleg, a történelmet, vagyis azt a közel egy évet, olyan könnyed stílusban adja elő Molnár Lajos, ami által olvasmányossá válik az egész. Egyúttal, néhány momentum erejéig a kulisszák mögé is enged betekinteni. Megmutatja, hogyan is működött az akkori kormányzás, milyen jó és milyen rossz dolgok voltak benne. Humorosan, könnyeden.

Elmeséli, hogyan került törvénybe a vizitdíj, kórházi napidíj. Jól lerántja a leplet a ma is katasztrofálisan, a hálapénz alapján működő egészségügyi rendszerről. Így a könyv ma is aktuális és megrázó: annak, aki benne van, annak azért, aki pedig nem lát bele, annak azért.

Bátran ajánlom mindenkinek a művet. Ha igyekszik a kedves olvasó, akkor egyetlen érméért, vagyis kétszáz forintért kap belőle a volt Bizományi helyén működő könyvesboltban (Egerben).

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/10/11 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

OEP vs OHP vs OAP

A mozaikszavak reneszánszukat élik. Miért? Azért mert őrült mennyiségű információt kell feldolgoznunk már abban a pillanatban, amikor kilépünk házunk ajtaján. Óriásplakátok, bevásárlóközpontok, közlekedési táblák stb. Hadd ne soroljam tovább. Így aztán a munkahelyünkön, a levelezésünkben kezdünk mozaikszavakat képezni, rövidíteni, hogy tömörebben, gyorsabban fogalmazhassunk. Ezek közül a szavak közül adok közre három olyat, ami hangzásában vagy írásában hasonló, mégis különböző fogalmakat rejt:

az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat mindenki emlegeti, megemlegeti, aki az egészségügyben dolgozik. Ők felügyelik az egészségügyi ellátásra fordítandó és oda beáramló pénzeket. Jogosan ellenőrzik időnként a kórházakat és az orvosokat. Olyanok ők, mint az adóellenőrök a gazdasági szférában. Így aztán “rettegett” kifejezés: OEP ellenőrzés lesz.

Erről mindig két angol mozaikszó jut eszembe: OHP és OAP.

Az írásvetítőt évtizedeken keresztül használtuk az oktatásban, előadások tartása során. Mára kezdi idejét múlni, hiszen a számítógéphez köthető projektorok, vetítők olcsóbban üzemeltethetők, mert nem kell ábrákat nyomtatni, vagy rajzolni hozzá fóliára. Nos ezt az eszközt nevezik az angolok OHP-nek, vagyis Over Head Projectornak, ami azt jelenti, hogy a vetítő-fej (head) fölötte van (over) a vetítendő (projector) fóliának. Ejtsd: ou-édzs-pí.

A másik: Valamikor az ezredfordulón a fiatal brittek viccesen úgy nevezték el az öregeket, mintegy kritizálva, gúnyolva az időseket, hogy OAP. Nem mást jelent ez, mint old (idős) age (korú) pensioner (nyugdíjas). Nos ez az a bizonyos: OAP vagy kimondva: ou-éi-pí. Ne keverjük össze a kettőt, mert furcsán fognak ránk nézni. Az OEP-pel meg jobb nem összeakasztani a bajszunkat, hasonlóképpen az APEH-hoz.

 

Címkék: , , , , , , , ,