Dekonjunktúra van, ami felől semmi kétség. Most, látva a Liszt Feri Hegy Kettő kihaltságát, ez nem kérdés. A Malév csődje miatt kevesebb a járat, pang a reptér. Ez annál inkább furcsa, mert azt gondolnánk, hogy egészen biztosan más légitársaságokra ülnek át az emberek és ugyanúgy utaznak, de mégsem. Biztosan Bécset és Pozsonyt többen veszik igénybe, az utasok egy része elvándorolt. Aki pedig fapados légitársasággal repül, azok a BUD Terminal 1-en, vagyis a Ferihegy 1-en tömörülnek.
Budapesten, az utakon is jelentősen csökkent a forgalom. Haladnak az autók két ok miatt: egyrészt az M0-s, M31-es sok terhet levett a körutakról, elterelte a kamionokat, átutazókat, másrészt felment a benzin ára. Kevesebben veszik elő az autót. Magam is. Egy személynek a vonatozás már jóval olcsóbb, mintha beülök a kocsiba és az üzemanyag mellett megveszem a – most már csak 10 napos, háromezer forintos – autópálya matricát. Arról nem is beszélve, ha az egész famili felkerekedik, akkor a nagycsaládos kedvezmény 90%.
Ez azt is jelenti, hogy a gyakori MÁV utazáshoz egészen hozzászoktam. Olyannyira, hogy most, amikor a repülő elindult, a zsebemhez kaptam, hogy itt van-e a jegyem! Vártam, hogy majd jön a kalauz, fel is néztem az épp olvasott könyvből. Persze, egy pillanatig tartott csak az érzés, rögtön rájöttem, hogy más a helyzet.
Ráadásul Budapest felett úgy repült a kapitány, hogy azt hittem be van rúgva. Először ráfogtam a légörvényekre, annyira rázott és imbolygott. De fickándozott az később is, akárcsak a Füzesabony-Debrecen-Mátészalka járat egy hete, szombaton. Akkor az öreg személyvonat a Hortobágyot “átszelve”, úgy ugrándozott a sínen, hogy a jegyzetfüzetem leesett a kupé asztaláról a földre. Nem is tudott menni az a vonat, mindössze ötven km/órával. Ennyi adatott szegénynek. Nem véletlenül tartott az Eger-Mátészalka út 4,5 óráig.
Érdekes érzés egy hét különbséggel egy 40 éves MÁV személyvonaton, majd egy Lufthansa járaton utazni. De hogy a 4,5 óra cammogását ne felejtsem el itt sem, a portugál légitársaság alkalmazottai sztrájkba kezdtek. A Frankfurt-Liszabon járat közel 3 órát késik. Ücsörgés a kapuknál. Még jó hogy hatalmas a reptér, nem érzi magát bezárva az ember.
(Ebből kifolyólag az útra tervezett könyvet már rég kiolvastam – beszámolok róla, Flautner: Erzsébet -, kénytelen voltam venni egyet. A frankfurti tranzitban nem árusítanak magyar nyelvű könyveket, így vettem egy Paulo Coelho: The Zahir-t, kíváncsi vagyok rá. Otthon nem hiszem, hogy a kezembe vettem volna, túlságosan nagy a marketingje. De itt ez volt a legvonzóbb lehetőség. Még jó, hogy csak pár órát kell a terminálban tölteni – nem úgy mint szegény Tom Hanks a Terminálban.)
A hétköznapok fogságában 