RSS

MÁV-Start címkéhez tartozó bejegyzések

Lízsbóa – 1 – MÁV vs. Lufthansa

Dekonjunktúra van, ami felől semmi kétség. Most, látva a Liszt Feri Hegy Kettő kihaltságát, ez nem kérdés. A Malév csődje miatt kevesebb a járat, pang a reptér. Ez annál inkább furcsa, mert azt gondolnánk, hogy egészen biztosan más légitársaságokra ülnek át az emberek és ugyanúgy utaznak, de mégsem. Biztosan Bécset és Pozsonyt többen veszik igénybe, az utasok egy része elvándorolt. Aki pedig fapados légitársasággal repül, azok a BUD Terminal 1-en, vagyis a Ferihegy 1-en tömörülnek.

Budapesten, az utakon is jelentősen csökkent a forgalom. Haladnak az autók két ok miatt: egyrészt az M0-s, M31-es sok terhet levett a körutakról, elterelte a kamionokat, átutazókat, másrészt felment a benzin ára. Kevesebben veszik elő az autót. Magam is. Egy személynek a vonatozás már jóval olcsóbb, mintha beülök a kocsiba és az üzemanyag mellett megveszem a – most már csak 10 napos, háromezer forintos – autópálya matricát. Arról nem is beszélve, ha az egész famili felkerekedik, akkor a nagycsaládos kedvezmény 90%.

MÁV-Start

Ez azt is jelenti, hogy a gyakori MÁV utazáshoz egészen hozzászoktam. Olyannyira, hogy most, amikor a repülő elindult, a zsebemhez kaptam, hogy itt van-e a jegyem! Vártam, hogy majd jön a kalauz, fel is néztem az épp olvasott könyvből. Persze, egy pillanatig tartott csak az érzés, rögtön rájöttem, hogy más a helyzet.

Ráadásul Budapest felett úgy repült a kapitány, hogy azt hittem be van rúgva. Először ráfogtam a légörvényekre, annyira rázott és imbolygott. De fickándozott az később is, akárcsak a Füzesabony-Debrecen-Mátészalka járat egy hete, szombaton. Akkor az öreg személyvonat a Hortobágyot “átszelve”, úgy ugrándozott a sínen, hogy a jegyzetfüzetem leesett a kupé asztaláról a földre. Nem is tudott menni az a vonat, mindössze ötven km/órával. Ennyi adatott szegénynek. Nem véletlenül tartott az Eger-Mátészalka út 4,5 óráig.

Hanzi bácsi repülője

Érdekes érzés egy hét különbséggel egy 40 éves MÁV személyvonaton, majd egy Lufthansa járaton utazni. De hogy a 4,5 óra cammogását ne felejtsem el itt sem, a portugál légitársaság alkalmazottai sztrájkba kezdtek. A Frankfurt-Liszabon járat közel 3 órát késik. Ücsörgés a kapuknál. Még jó hogy hatalmas a reptér, nem érzi magát bezárva az ember.

(Ebből kifolyólag az útra tervezett könyvet már rég kiolvastam – beszámolok róla, Flautner: Erzsébet -, kénytelen voltam venni egyet. A frankfurti tranzitban nem árusítanak magyar nyelvű könyveket, így vettem egy Paulo Coelho: The Zahir-t, kíváncsi vagyok rá. Otthon nem hiszem, hogy a kezembe vettem volna, túlságosan nagy a marketingje. De itt ez volt a legvonzóbb lehetőség. Még jó, hogy csak pár órát kell a terminálban tölteni – nem úgy mint szegény Tom Hanks a Terminálban.)

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/05/11 hüvelyk Emberek, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , ,

A burzsuj*

Vonaton évek óta nem utaztam, akkor is csak valamelyik piroskán Szilvásvárad felé. Változnak az idők, de az Eger-Füzesabony vonalon a másodosztály ugyanolyan, mint 30 éve. Műanyag, sötét műbőr ülések, csak a felirat más: MÁV-Start. Merthogy évekkel ezelőtt privatizálták a MÁV teherszállítását, a MÁV-Cargo-t, maradt a személyszállítás állami kézben. Egerből nagyon gyenge a vasúti közlekedés. A vonat késik (merthogy Debrecenből jön), úgy indul vissza Füzesabonyba. Az IC-re nem maradt már jegy, de tettem egy huszárvágást, azért csak rákérdeztem az abonyi pályaudvaron, mit lehet tenni: a hölgy azt mondta, csak az első osztályra van helyjegy. 20 éve nem utaztam első osztályon, hát megvettem a 620 forintos különbözetet, tettem egy próbát. Kong a vagon, a 6 székes fülkében egyesével ülnek az emberek. Nyilván drága. 20 évente egyszer azért jó tapasztalatszerzés: tiszta, kellemes, de még wifi sincs és nem hoznak újságot, bevásárló kocsival sem járnak üdítőt árusítani (mint annak idején az Eger-Szeged vonalon), de nem is baj, nyilván az is kellő árréssel működne. Jó néha felülni a vonatra és benézni a kertekbe a sínek felől.

Mit keresek a vonaton? Szakmai tanácskozás az ország közepében: MIKMT és SZK-Tanács. Ezek a kulcs-mozaik-szavak. Minden orvosi szakmában megvannak.
Minden területnek (belgyógyászat, hematológia, traumatológia, kardiológia stb., összesen 60) megvan a szakmai társasága, esetünkben a Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság (infektológus orvosok és mikrobiológusok a tagjai). Ez olyan civil szervezet féle, teljes autonómiával, a tagdíjakból működve. Évente 3-4 alkalommal egynapos, és évente egy alkalommal 3 napos konferenciát szervez és folyóiratot jelentet meg.
A másik, ami minden szakterületnél megvan, a minisztérium által szervezett Szakmai Kollégium. Ennek van ún. Tagozata és ún. Tanácsa. Ez már kötődik az adminisztrációhoz és feladata az országos szakmai irányelvek kidolgozása és a szakterület figyelemmel kísérése, a miniszter és testületének tájékoztatása, szakmai tanácsolása. Húúú… na ez jó bonyolult megfogalmazás volt, de nem lehet rövidebben leírni.
Hát ezek azok a fórumok, ahol, ha az ember nem akar lemaradni a tudomány követésében, akkor ott kell lenni. Nincs mese: egész napos vonatozás ide vagy oda. Menni kell! Néha burzsujként is, 20 évente egyszer első osztályon.

*burzsuj fr-or, pejor 1. kizsákmányoló 2. nagypénzű, vagyonos (ember) … az Idegen Szavak Szótára szerint

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2011/06/09 hüvelyk Kórház és a szakma

 

Címkék: , , ,