Egy kórházi megbeszélés érdekességei

Főnővér: “Ahogyan tavaly, most is ki kell tenni a vödröket és megmondani a hozzátartozóknak, hogy a misszionáriusok házai között a mangófákról lehet szedni gyümölcsöt, szezon van! De figyelni kell, hogy a vödrök nehogy eltűnjenek!” – Alice Turner kiváló főnővér, kézben tartja az egész kórházat. Talán inkább ápolási igazgatónak hívhatnánk.

Főnővér: “Itt a csapadékos évszak, ki kell cserélni a moszkító hálókat az ágyak fölött!” – Csapadékos évszak egyenlő szúnyogok, szúnyogok egyenlő malária!

Főnővér: “Mi újság a CD4 számláló géppel? Megjavították már?” – HIV pozitivitás egy idő után a CD4 pozitív limfociták számának csökkenéséhez vezet, ami aztán az AIDS kiteljesedését okozza, ezért mérni kell. AIDS? Igen, Zambia Észak-Nyugati-Provinciájában az emberek 20%-a HIV pozitív, a kórházba kerülő betegeknek pedig az 1/3-a. A kórház számításai alapján.

Egy kórházi megbeszélés érdekességei” bejegyzéshez 4 hozzászólás

    1. Isten különös kegyelméből két hetet élhetek misszionáriusok között Zambia észak-nyugati, gyakorlatilag legelmaradottabb részén. A kórház munkájába is bekapcsolódtam, részben tanulok, részben segítek. De ami a legfontosabb, hogy “látok” és elgondolozok a látottakon.

    1. Jövő kedden szeretnék már otthon lenni, aztán jön az elmaradások helyretétele. De utána mindenképpen.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s