RSS

Hawthorne: A vámház – 2

09 Sze

Az előző bejegyzésben leírtam Hawthorne helyzetét és A vámház c. írásának hátterét. Íme a következő idézet, ami politikai elmozdításáról szól és nagyon szemléletesen mutatja be, hogyan cserélik a vezető kormányhivatali, állami vállalatok vezetőit, miután másik párt kerül hatalomra:

“Felügyelőségem harmadik esztendejében nevezetes esemény történt: Taylor tábornok került az elnöki székbe. Nem figyelhetjük meg valakin jól a hivatali élet hatásait, amíg nem láttuk, hogy viselkedik az illető az ellenpárt hatalomra jutásának pillanatában. Helyzete a lehető legkínosabb és legfélszegebb. Jó nemigen érheti, bár talán éppen az bizonyul ránézve a legjobbnak, amitől a leginkább félt. Viszont érzékeny és önérzetes ember nehezen tud beletörődni, hogy érdekeiről kizárólag olyanok döntsenek, akik nem értik, és nem is szeretik. Miután csak két lehetőség van: vagy megbánthatják, vagy lekötelezhetik, ilyen körülmények között inkább az előbbit választja.

Még furcsább, ha az ember rendületlen nyugalommal nézte végig az egész küzdelmet, a győzők vérszomjas előretörését, és akkor tudja meg, hogy ő maga is az áldozatok között van. Az ember legrútabb tulajdonsága talán az, hogy kegyetlenkedik csak azért, mert alkalma nyílik rá, mert van, akinek árthat. Tapasztaltam ezt olyanoknál is, akik semmivel sem voltak rosszabbak a többinél. Sokszor gondoltam, hogy ha a lenyakazást szó szerint és nemcsak átvitt értelemben használnák a hivatalnoki kar megújításánál, a győztes párt tagjai boldogan rohannának ránk, bárddal a kezükben, sőt hálásan megköszönnék az Úristennek, hogy ezt megérhették.

Én azt hiszem – nyugodtan mondhatom ezt, mert igazán érdeklődéssel és elfogulatlanul néztem végig a győzelmeket és vereségeket -, azt hiszem, hogy a mi pártunk nem volt olyan kegyetlen és bosszúálló, amikor hatalomra került, mint a whigek. Demokrata, ha hivatalt vállalt, azért tette, mert szüksége volt rá, vagy mert hosszú évek politikai harcainak gyakorlata ezt kívánta, és amíg ez meg nem változik, gyengeség és gyávaság volna, ha az ember ez alól kivonná magát. Nagylelkűvé tette őket, hogy sokáig uralkodtak. Alkalomadtán kíméletesek is tudtak lenni, és ha lecsaptak egy fejre, megélesítették a bárdot, de élét ritkán mártották a gonoszság mérgébe. Azzal se vádolhatta őket senki, hogy valaha aljas módon megrugdosták a lehullott fejet.

Szóval, bár a lehető legkínosabb helyzetbe kerültem, mégis örömmel üdvözöltem magamat a legyőzőttek között. A világért se szerettem volna a győztes párthoz tartozni. Addig sose voltam valami lelkes pártember, de most, a megpróbáltatás és veszedelem óráján, hirtelen ráeszméltem, milyen szoros szálak fűznek a demokratákhoz. Sőt titokban egy kicsit restelltem is, hogy a saját helyzetemet biztosabbnak hittem, mint demokratapárti testvéreimét. De hát senki se lát az orránál tovább a jövőbe. Bizony úgy esett, hogy éppen az én becses fejem hullott le elsőnek.

Nem a legkellemesebb pillanat az ember életében, amikor lenyakazzák, ez kétségtelen. De minden bajnak van jó oldala is, legyen bár mégolyan súlyos. Csak az áldozat igyekezetén múlik, hogy a bajból, ami rászakad, haszna és ne kára legyen.

[…]

(Saját magáról…) Most aztán, hogy a mártírkoszorú fejére került, vagy jobban mondva, fejét se hagyták meg, hogy azt viselje, ez a probléma végképpen megoldódott. És mivel sohasem volt hősies természetű, még örült is, hogy pártjával, amellyel együtt haladt, bukott el, és nem kell magányosan túlélnie a többieket. Különben is elég nehéz dolog olyan esetben, ha az ember négy évet kihúzott az ellenséges kormányzat kegyelméből, a következő fordulat alkalmával megint újra biztosítani állását, és barátaitól kegyelmet kérni, ami kétszeresen megalázó.

A sajtó is magáévá tette ügyemet. Egy vagy két héten át végigvonultam az újságok hasábjain lenyakazott állapotban, komoran és kísértetiesen, mint ahogy sírba kívánkozó politikai halotthoz illik. De ez becses személyemre csak átvitt értelemben vonatkozik. A valóságban ezalatt fejem meg biztosabban nyugodott a vállamon, mint addig, és titokban az a kellemes meggyőződés érlelődött meg bennem, hogy minden így van jól, ahogy van, bevásároltam tintát, tollat, papirost, és kinyitottam régóta elhagyott dolgozóasztalomat, hogy megint írónak csapjak fel.”

Úgy tűnik Hawthorne jól dolgozta fel az eseményeket. Bár így tenne mindenki: elmozdítása jót szült, megtalálta helyét, újra az íráshoz fogott, amit nagyon jól csinál, valljuk be. Ne felejtsük, mindannyian lehetünk egyszer politikai áldozatok, még akkor is, ha a politikával nem foglalkozunk. Komoly tapasztalat politikai áldozatnak lenni!

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/09/09 hüvelyk Olvasónapló, Vélemény

 

Címkék: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: