Santiago Ramón y Cajal nevét helyesen kahalnak kell kiejteni. Ki volt ez a figura? A magyar wiki is ír róla, de ennél az angol nyelvű változat hosszabb, a leghosszabb viszont a spanyol. Méltán, hiszen Spanyolország büszke lehet fiára, aki az 1800-as évek végén, majd a századfordulót követően nagyot alkotott. Kiváló anatómus, szövettanász, mikrobiológus, kutató egyben. Akkoriban még mindezeket lehetett egyszerre űzni. Ma már a specializálódás ezt nem engedi.
Legnagyobb érdeme, hogy az agy, illetve az idegrendszer működését összefüggéseiben, forradalmi módon írta le. Amellett, hogy kiváló tudós volt, nagy gondolkodónak is tűnik. Vagyis nem volt “szakbarbár”, nyitott szemmel járt, figyelte a körülötte zajló eseményeket.
Ezt remekül bizonyítja a Tudományos kutatásra vezérlő kalauz c. könyve, ami angol nyelven, újabb kiadásban ma is kapható (kapható például az Amazonon itt, vagy éppen .pdf-ként ide kattintva). A magyar fordítás viszont már csak antikváriumokban csíphető el vagy képernyőn olvasható (Turányi Tamásnak köszönhetően) a http://garfield.chem.elte.hu/Turanyi/Cajal.html linken.
Bizonyítván széleslátókörű voltát, íme egy részlet a könyvéből (S. Ramón Y Cajal: Tudományos kutatásra vezérlő kalauz – Novák Rudolf és társa tudományos könyvkiadóvállalat és könyvkereskedés kiadása, 1928):
“Nagyon okosan mondja P. J. Thomas Az érzelmek nevelése című munkájában, hogy »a haza eszméje olyan szükséges, mint a családé és ugyancsak szükségesek a bennünk felhalmozott érzelmek, mert a haladás ösztönzői és ők biztosítják saját méltóságukat. A haza dicsőségeért úgy harcolunk, mint nevünk becsületéért… A nemzet – mondják – a világegyetem harmoniájának elpusztíthatatlan eleme, miként az ország, a család és az egyed… Az emberiségnek, hogy erős maradjon és folyton megújuló tevékenységet fejthessen ki, részekre tagolva kell lennie.«
Az Egyesült Európai vagy éppen Világállamok valószínűtlen álomképében is az ember mindig előszeretettel fog gondolni a közeli anyagi és erkölcsi környezetre, tehát faluja templomtornyára, szülőföldére és fajára és csak nagyon lanyha, közönyösséggel határos érzelemmel a távolira. Joggal mondották nem egyszer, hogy az ember ragaszkodása és érzelmiközössége a világ dolgai iránt fordítva arányos ezeknek tér- és időbeli távolságával. Időt is mondunk, mert a haza nem csak tűzhely és a rög, hanem egyszersmind a múlt és a jövő, vagyis a távoli ősünk és jövőbeli leszármazottunk.”
Az Európai Uniót máshol is emlegeti (100 évvel korábban vagyunk, ne feledjük!):
“Vigasztaló lelkiélmény volt látni, miként nyújtanak egymásnak kezet a határokon keresztül filozófusok, tudósok, munkások. (1916) Sajnos, katonai kormányok és telhetetlen uzsorások az ellenkező irányban serénykedtek, miglen sikerült nekik már az iskolában kezdett agitációjukkal a szeretet vetését a gyűlölet mérgével megfojtani. A 21-ik századnak kell majd újra kezdenie azt a talán kimérikus munkát, hogy megteremtse az Egyesült Európai Államokat és a jog alapján örökre kiküszöbölje a kapzsi és mértéktelen területi ambíciókat:”
Egy másik szösszenet, amit Keplerről, a híres csillagászról ír:
“Ismeretesek továbbá Kepler emelkedett és nemes szavai, amikor híres törvényeinek utolsóját fedezvén fel, örömtől reszketve és boldogságtól sugározva »Harmonices mundi« című művét így fejezte be: »El van vetve a kocka: és evvel befejezem munkámat, édes keveset törődve avval, vajjon olvasni fogják-e a jelenben vagy a jövőben. El fog érkezni a nap, amikor lesz olvasója. Elvégre nem kellett-e Istennek hatezer évig várnia, míg bennem művének megfigyelőjére és megmagyarázójára talált?” —kicsit nagyképű állítás, de Keplernek igaza volt.
Rövid, de csípős bekezdés:
“A pályatévesztettek. Ha a professzorság nem volna nálunk legtöbbször politikai ugródeszka vagy a céhbeli hivatás hangzatos reklámja; ha pályázatokon és próbaelőadásokon a katedra jelöltjeitől valóban komoly, objektív hivatásbeli avatottság bizonyítékait kívánnának, nem pedig tisztán szubjektíveket, illetőleg jövőbeli ígéreteket, akkor ritkábbak volnának a botrányos ellenmondás esetei az igazi hivatás és hivatalos elfoglaltság, a fizetett tevékenység és a szabad foglalkozás között.”
Ezúton ajánlom a könyvet. Remekmű. Talán ha egyszer egy kiadó felfigyelne rá és nyelvileg (magyar) átdolgozná, modernebbé tenné, akkor újabb kiadást is megérne.
A hétköznapok fogságában 