Egyszer meghívtam őket egy sörre…

...aztán évek óta együtt sörözünk. Többféle szert kipróbáltam már a szörptől kezdve a mézen keresztül a feromon tartalmú adalékanyagig. De végül maradt a sör. Ezek a dögök ezt szeretik a legjobban. Nincs mit tenni, néhány naponta egyszer megkínálom őket, hadd fürdőzzenek egy kicsit. Megmagyarázom. A darazsak megfogásához legjobban a "biostoppos" csapda vált be. A teteje … Bővebben: Egyszer meghívtam őket egy sörre…

A Sárkánylovagok meséjének vége

Úgy is szokás mondani, hogy itt a vége, fuss el véle. A fiúk Bőnytől egészen Egerig futottak a hírrel nagy örömükben. Néhány héttel ezelőtt beszámoltam ugyanis arról, hogy a Sárkánylovagok nevű csapat nyerte (cikk a HEOL-on) a XVII. Országos Mesevetélkedő megyei döntőjét, eljutva az országos döntőbe. Most pedig arról számolhatok be, hogy azt is megnyerték, vagyis az országosan … Bővebben: A Sárkánylovagok meséjének vége

Az alkalom, amire a legkevesebben járnak (ÉGy 2/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). A II. évfolyam 1. szám (.pdf formátumban elolvasható itt) 1999. elején jelent meg. Ebből a számból számomra talán a legkedvesebb cikk, amelyik az imaóráról szól: "Ha nincs valódi közösség a gyülekezetben, … Bővebben: Az alkalom, amire a legkevesebben járnak (ÉGy 2/46)

Tömény történelem…

...kellemesen felhígítva és keverve, nem rázva. Tudjuk, hogy a jó öreg Bond rázva szereti, de a történelem - bármennyire is színes - mégsem egy egyszerű koktél. A téma önmagában megrázó, nem szabad rajta rázni! Még jó, hogy a Historium Kiadó sem rázta, hanem keverte. Méghozzá kellemes koktélt kevert ki 2012. december 8-án Dunaszerdahelyen, a Vermes-villában. … Bővebben: Tömény történelem…

Elzavarták a magabiztos arát és az apacsokat

Egy korábbi, permetezéssel kapcsolatos bejegyzéshez hozzászólva hívta fel a figyelmemet Ruzicsak Sándor, hogy a méheket nem szabad kihagyni a számításból, ha kemikáliákat vetünk be a kórokozók ellen. Nemrégiben adott hírt az Origo arról, hogy néhány szert éppen emiatt betiltanak az Európai Unióban. Amiért ezeket a szereket jelentősen korlátozzák, az az, hogy a méhek pusztulásához vezethetnek … Bővebben: Elzavarták a magabiztos arát és az apacsokat

Lehet-e? … Lehet!

Az idei, téli szezon végén jöttünk rá, hogy az egyszerű szobai, fa tüzelésű kályhában, kandallóban is lehet kenyeret sütni. A fűtési szezonnak vége, úgyhogy meg kell várni az őszt, míg újra begyújtunk. Pedig a friss kenyér a parázs között nemcsak jól mutatott, hanem igen finomnak is bizonyult. A nappalinkban áll a kályha, vagy inkább kandalló, … Bővebben: Lehet-e? … Lehet!

Kórház egy narancsfa árnyékában

Bocsánat! Narancsfa egy kórház árnyékában. Micsoda látvány! Egy szakmai rendezvényen vehettem részt a barcelonai Vall d'Hebron kórházban 2013. április elején, amit Rafael Esteban szervezett. Ekkor láttam meg a gyönyörű jelenséget. A magas, tízemeletes tégla burkolású épület előtt, tele gyümölccsel meredezett a narancsfa. Jó ezeknek a sapnyoloknak... bocsánat, katalánoknak. Kicsit kellemesebb a klíma, mint itt nálunk, … Bővebben: Kórház egy narancsfa árnyékában

A vengédszeretet öröme (ÉGy 1/46)

1998-ban bocsátottuk útjára az Élő Gyülekezetek folyóiratot Lemperger Róberttel közösen. Az I. évfolyam 1. szám (.pdf formátumban elolvasható itt) 1998. novemberében jelent meg a Hárfa Evangéliumi Kiadó gondozásában. A lap érdekessége, hogy ez a harmadik Magyarországi Keresztyén Testvér Gyülekezetek színeiben megjelenő folyóirat: az első Kegyelem és Igazság címen volt megrendelhető, Kiss Ferenc professzor szerkesztésében (kár, hogy a … Bővebben: A vengédszeretet öröme (ÉGy 1/46)

Vegyépszer, a klasszikus…

Nagy volt a botrány. Irodaház, csőd. Hatalmas cég ment tönkre. Évek óta tartott a huzavona, mígnem az index.hu beszámolt az egyezségről. Ki fog erre a cégre emlékezni? Többen, mint gondolnánk. Az csak természetes, hogy a hitelezők, kifizetetlen beszállítók egy életre megemlegetik a nevét, de ennél többen is, méghozzá kisemberek. Olyanok, mint én vagy más kertművelő. Ugyanis … Bővebben: Vegyépszer, a klasszikus…

Nyilas Dzseffri sokat játszott a Catannal!

Ezennel kijelentem, hogy nagyon gyanús hasonlóságot vettem észre egy doboz és egy könyvborító között, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy Jeffrey Archer túl sokat játszott a Catan telepesei című játékkal. Na jó, ez csak vicc volt! Valószínűleg a könyv borítójának dizájnere retinájába éghetett bele túlságosan a színvilág. Mindig is mutatós volt a piros fekete kombináció, … Bővebben: Nyilas Dzseffri sokat játszott a Catannal!