Nagy öröm, ha valaki munkát kap. Sok diplomás szenved attól, hogy megfelelő állást kapjon. Különösen klassz dolog, ha valaki az egyetem, főiskola vagy bármilyen szakma megtanulása után azonnal álláshoz jut. Ugyanakkor a kezdés nem könnyű. Amikor az ember befejezi az iskolákat, akkor tényleg a “nagybetűs” élet köszönt be, amit most nem részletezek. De szeretnék egy cikket megosztani, amit a napokban olvastam egy evangéliumi keresztény lapban (címe Élő szavak – adatok a cikk végén).
Legtöbbünk életében, akkor érkezik el az igazi mérföldkő, amikor munkába kell állnunk. Valószínűleg addig védett életet éltünk – bizonyos mértékig – de most szembe kell néznünk a külvilággal.
Bizonyos kérdésekre kell választ kapnunk, mielőtt az a fontos nap – a munkába állás napja – elérkezik. Vannak körülmények, amikre jó, ha már előre tudjuk a választ, hogy ne érjenek felkészületlenül ezek a dolgok.
Ha hisszük azt, hogy Isten irányította lépteinket egész a munkahely megtalálásáig, akkor tudatában kell lennünk annak is, hogy ez lesz az a hely, ahol Isten ki szeretné nyilvánítani az Ő jellemét rajtunk keresztül. Ha a rabszolgáktól azt várták el, hogy: „a mi megtartó Istenünknek tudományát ékesítsék mindenben” (Titusz 2,10), akkor mennyivel inkább láthatónak kell lennie a mi életünkben, akiknek könnyebb körülményeink vannak (nem vagyunk rabszolgák).
Más szóval, a munkahelynek két célja van – kenyeret keresni és Krisztus dicsőséget kivetíteni. Milyen nagy felelősség, de egyben milyen nagy kiváltság! A hitetlen emberek nem ismerik Isten jellemét, ezért Isten minket akar felhasználni arra, hogy kinyilvánítsuk Őt. Ezért, már az első napon óvatosnak kell lenned mindenben, amit cselekszel és amit mondasz. Felelősséggel tartózunk a munkáltatónak, akivel munkaszerződést kötöttünk. Biztosítanunk kell, hogy mi eleget teszünk elvárásainak, függetlenül attól, hogy Ő mennyire teljesíti a maga részét.
Nem lehet két Úrnak szolgálni. A Szentírás ezt világosan kijelenti (Máté 6,24). Attól függetlenül, hogy munkáltatónk jó vagy rossz ember, nekünk hűségesen kell szolgálnunk. Meg rabszolgák is arra voltak buzdítva, hogy: „engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak” (Efézus 6,5).
Szem előtt tartva ezeket a dolgokat, nem tudunk engedelmeskedni a munkáltatónknak és ugyanabban az időben a szakszervezetnek, vagy valamiféle egyesületnek. Egyértelműen állást kell foglalni a kezdetektől fogva ebben az ügyben. Nem kell harciasan cselekednünk, hanem hívó emberekhez illően udvariasan és alázatosan.
Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy a hívőnek semmi köze sincs a hitetlenekhez, az olyan dolgokban vagy szervezetekben, ami nem egyezik meg a Biblia tanításával. „Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” (Ámos 3,3). Azonban, nem szabad kritizálnunk a szervezeteket, vagy egyéb egyesületeket, csak egyszerűen távol kell tartanunk magunkat tőlük.
Ebben a korszakban, az igazság és az őszinteség szinte ismeretlenek az üzleti világban. Minden hívő ember felelőssége, hogy ezeket az isteni jellemeket – „igazság és őszinteség” kinyilvánítsák az emberek előtt. A hazugságot és a tiszteletlenséget nem szabad elfogadni. Ezek a dolgok népszerűtlenné tesznek bennünket, de ez által dicsőül meg a mi Urunk Jézus Krisztus. „Ne tolvajkodjanak” – még akkor sem, ha mindenki ezt csinálja – hanem teljes jó hűséget tanúsítsanak, hogy a mi megtartó Istenünknek tudományát ékesítsék mindenben” (Titusz 2,10). Ha azért késtünk el, mert elaludtunk, akkor meg kell mondanunk az igazat és nem azt mondani, hogy a vonat vagy az autóbusz késett. Ha valaki beszélni akar velünk, aki nem kedves előttünk, ne mondassuk mással, hogy nem vagyunk ott – ez is hazugság.
A munkaszerződésben megkötött órákat le kell dolgoznunk minden nap és minden hónapban, még akkor is, ha a munkatársaink nem ezt teszik, mert ha nem így teszünk, akkor azt jelenti, megraboljuk a főnökünket. Ez a rablás éppen olyan, mintha a kasszából vettünk volna ki pénzt.
Szomorú erről beszélni, de sajnos nagyon sok munkahelyen elterjedt az istenkáromlás. Nem kell azonnal kirobbanunk erre, hanem csendben mutassuk meg, mit jelent számunkra a Megváltó, és mennyire fáj amikor halljuk, hogy káromolják az ő nevét.
Nem feledjük el, hogy fizetett munkások vagyunk és nem prédikátorok, ezért nem szabad megállnunk a munkánkkal, hogy egyfolytában prédikáljunk. Azonban, amikor elérkezik a megfelelő pillanat és lehetőség adódik, akkor „vallást kell tennünk a hitünkről”. Készen kell állnunk az ilyen lehetőségekre. Világosan meg kell jelentenünk, hogy élő Megváltónk van, aki halott volt, de életben van, és újra vissza fog jönni.
A hívő ember nem szabad szerencsejátékokkal játszódjon. Vajon az Úr Jézus tett ilyet? A tombola jegyet is udvariasan vissza kell utasítani. Természetesen nem tehetjük tisztátalanná testünket, a Szent Szellem templomát (1 Korinthus 6,19) a dohányzással sem.
Az ital komolyabb veszéllyel fenyeget. Munkatársaink igyekeznek hízelgéssel rábeszélni minket „ó, egy kevéske semmit sem árt”. Milyen sok részeg ember kezdte így! Isten gyermeke nem lehet befolyásos ember, határozott állásfoglalása kell legyen amellett, hogy nem iszik alkoholt a munkahelyen.
Nem szabad a munkánkat kelletlenül vagy vonakodva végeznünk, hanem: „lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek” (Kolossé 3,23). Még az unalmas és ismétlődő feladatok is új jelentőséget kapnak, ha ilyen hozzáállással végezzük. Mindig engedelmeskednünk kell a feletteseinknek, még akkor is ha látjuk, hogy nem helyesen járnak el. Azonban, ha utasításaik ellentétben állnak Isten elveivel és ez bennünket hűtlenséghez vagy igazságtalansághoz vezet, akkor udvariasan vissza kell utasítanunk. Nem felejtsük el, hogy az Úr Jézus a tinédzser éveitől a harmincas évéig, mint asztalos dolgozott. Nem olvassunk arról, milyen problémákkal találta szembe magát, de biztosan sokszor került a gúnyolódás központjába, mivel megtartotta Isten elveit.
Élete végén a menny megnyílt és az Atya bizonyságot tett arról, hogy örömét lelte az Úr Jézusban. Kívánom, hogy ez legyen a mi vágyunk is. Életünk végén az Atya el tudja mondani, hogy örömét lelte bennünk és elégedett a munkánkkal, még ha a világ meg is vetett.
Ha imádságos szívvel mérlegre helyezzük ezeket a dolgokat, és elkötelezzük magunkat az Úr útján, akkor meg fogjuk tapasztalni segítségét, még a legkisebb dolgokban is.
D. Hinton és D. Newell
A hétköznapok fogságában 