Ez a bejegyzés úgy készült, mint a luca széke, vagyis lassan. Most, hogy visszagondolok a nyári hónapokra, újra felidézem az élményt.
Talán 25 éve lehetett, amikor egy osztálykirándulás keretében megfordultam Visegrádon. Akkor megnéztük a királyi palotát, de nem maradt meg belőle túl sok az emlékezetemben. Azt biztosan tudtam, hogy van egy lerobbant kút néhány kőfal előtt. Talán egy árkád, ami alatt át lehet menni. Ennyi. Ha rá gondoltam, akkor egy unalmas helyet láttam magam előtt. Olyat, ami egy gyereket nem is érdekelhet.
Most viszont kellemesen csalódtam. A nyáron történt még, amikor a családdal Visegrád környékén nyaraltunk. Eldöntöttük, hogy megnézzük a királyi palotát. Lesz, ami lesz. Eszembe jutott a kút roncsa a falakkal. Így is harangoztam be a fiaimnak, hogy megnézzük azt a Mátyás király korabeli kutat, ami minden történelem könyvben benne van.
Aztán feltárult előttünk a felújított, illetve rekonstruált palota minden szépsége. Már nem csak egy lerobbant kút látható, hanem remek helyet építettek ki, azért, hogy a látogató jól érezhesse magát. Sikerült. Bár hosszú órákra nem köti le a suhancokat egy ilyen mélységű történelmi tárlat, de amennyi időt ott töltöttünk, azt nagyon élvezték. Ajánlom a helyet minden arra látogatónak. Családi jegyet is lehet venni, amivel olcsóbban kijön a belépés (családbarát múzeum).
A hétköznapok fogságában 