Eltunyultunk. Mindent fröccsöntött műanyagból készen kapunk. Ha pedig szükség van egy szekrényre, polcra, átalakításra, akkor keressük a mestereket. Ezekből azonban egyre kevesebb van. Sok a vállalkozó, de kevés az igazi mester.
Elgondolkoztam, hogy régen mindenkinek valamilyen szinten értenie kellett a fához. Minden háznál volt egy fejsze, szekerce, fűrész és kalapács, meg szeg.
A március 15-i kiránduláson elővettem a bicskámat és az út közben talált fát elkezdtem kapirgálni. Ábrándoztam, milyen lehet a fafaragóknak, akik ezt profi módon csinálják (pl. Urbánszky László, aki egyben író is – ld. Historium Kiadó). A néhány órás úton menetközben, megálláskor mindig vettem le egy kicsit a fadarabból a bicskával. Aztán tekintettel a közeledő Húsvétra, végül egy Húsvét szigeteki szobor sült ki belőle. Ezek a legprimitívebb formákat rejtik, nem nehéz valami hasonlót alkotni. Nem hiszem, hogy valaha is komoly fafaragásba kezdek, de jelzi, hogy nem szabad félnünk a fától. Kár, hogy elszakadtunk ezektől az anyagoktól.
Másik példa arra, hogy a hulladékfát nem szabad eldobni. Találtam néhány deszkát, maradék OSB lapot. Fűrész, meg szög is akadt a kezembe. A kertben úgyis sok a szerves hulladék, lehulló levél, levágott fű, érdemes komposztálni. Ez is jó móka, ez is fából van. Örülök, hogy hasznos dolgot építettünk a fiammal. Ugyan pár év múlva nyilván szétrohad, hiába a favédelem, de addig hasznosíthatjuk a hulladékot és a kert közepén sem áll hegyekben az égetnivaló levágott fű, levelek.
Bátran vedd kezedbe a fát Te is kedves olvasó! Akár kicsiben, akár nagyban.
A hétköznapok fogságában 