Arthur Hertzlerből, a falusi orvoskodás után egyetemi professzor lett. Kansas állam híres orvosa. A hírnévért meg kellett dolgoznia, keményen dolgozott, mint körorvos. Könyve, az Orvos az országúton, jól bemutatja szemléletét.
De hogyan lett belőle orvos? A választ saját maga adja meg könyvében:
“Nehéz elképzelni, milyen különös helyzetben találta magát ötven évvel ezelőtt (az 1800-as évek végén) egy falusi fiú, akit becsvágya arra tüzelt, hogy orvosi pályára menjen. A mi vidékünkön például az a balhiedelem uralkodott, hogy minden ügyvéd és minden második orvos pokolra kerül: legfeljebb a nagyszakállú homeopata kuruzslók menekülnek meg a kárhozattól. Az akkori orvosok többnyire az ital barátai vagy rabjai voltak, naphosszat pipázgattak, gyanús folyadékokat kotyvasztgattak és általában nem állottak istenes emberek hírében. Társadalmi pozíciójuk valahol a borbély, a hóhér és a sírásó között volt. Így hát hamarosan tisztába jöttem azzal, hogy ambícióim leghalkabb említése is a tiltakozás viharát váltaná ki családom körében. Apám szerint az ügyvédeket mind az ördög teremtette a saját képére, az orvosok pedig a társadalom élősdijei. […] Az elmúlt évek során többízben elgondolkoztam egyetemi évfolyamtársaim sorsán, akik közül sokan ma is csak a száraz kenyeret eszik meg, ha ugyan nem csaptak fel gyógyszergyárosnak, mint például egyik padbeli szomszédom, aki néhány csinos milliócskát szerzett az emberek hiszékenységéből. Dehát vajjon miért választották ezek annakidején mind az orvosi pályát? Hivatástudat vezette őket? Isten tudja! Sajnos, körülbelül minden ember éretlen fővel kénytelen eldönteni, mihez is fogjon az életben, pedig talán éppen a pályaválasztáshoz kell a legtöbb élettapasztalat – legalább is annyi, amennyit az ember pályája végére érve szerezhet csak meg, amikor már késő.”
—nagy igazságokat mond itt az író.
A hétköznapok fogságában 