RSS

Arthur E. Hertzler címkéhez tartozó bejegyzések

Orvos az országúton 4.

Rembrandt: Tulp doktor anatómiája

Arthur Hertzler jól átlátta az orvosegyetemi képzés buktatóit és visszásságait is. Száz évvel ezelőtti helyzetet mutat be, de néha úgy tűnik, mintha ma élne.

“Az előadásokat ampfiteátrum-szerű termekben tartották. A padsorok felkörben s mintegy negyvenöt fokos szögben emelkedve helyezkedtek el egymás mögött. Így azután unalmas órák alatt az úgynevezett “adogató-játék”-kal szórakoztunk. Ennek a technikája a következő volt: kiválasztottunk egy áldozatot az alsó padokban, annak azután két háta mögötti kolléga gyorsan a hóna alá nyúlt, kiemelte a padból és felhúzta magához; a felettük lévő padban ülő másik két diák menten átvette a terhet és ez így ment tovább, míg szerencsétlen flótás egyszerre csak az amfiteátrum legfelső sorában, leghátul találta magát, persze kissé ütődötten a “strapától” … A tanév vége felé már olyan gyakorlatunk volt az adogatásban, hogy a tanár csak egy pillanatra fordult el s az alsó padban ülő, áhítatosan figyelő stréber máris fenn csücsült a kakasülőn.
Tantárgyaink száma sokkal kisebb volt, mint ma. Akkoriban (1800-as évek legvége) összesen tizenhat előadó működött a Northwesternen (Northwestern University, School of Medicine), ma pedig négyszáz (1940-ben). Úgy látom, egyes tanszakok oszlás útján szaporodnak. Az én időmbena sebészt egyszerűen sebésznek hívták, ma már külön tanára van a fülsebészetnek, szájsebészetnek, agysebészetnek, szemészeti sebészetnek, orr- és gégesebészetnek, plasztikai sebészetnek, hogy csak a szegény páciens fejét összeszabdaló specialistákat sorolja fel… Lassanként a fáktól nem látni az erdőt, a testrészektől a szervezetet – és a specialistáktól az orvost… Nem sok ez a jóból? S mennyi fölösleges, úgynevezett “kulturális tárggyal” tömik meg a mai orvostanhallgató fejét! Van már tanszéke az orvosi közrendészetnek, az orvosi jognak, az orvosi szociológiának s ha ez így megy tovább, akkor nemsokára orvosi gyors- és gépírást, meg orvosi tálcakendő horgolást is fognak tanítani – doktorkisasszonyaink legnagyobb örömére…”

Ezzel a bejegyzéssel zárom beszámolóimat Arthur Hertzler könyvéről, aminek címe: Orvos az országúton (The Horse and Buggy Doctor). Igazi élmény az egész könyvet végigolvasni, ezért ajánlom mindenkinek. Antikváriumokban még kapható magyarul. Angol nyelven újabb kiadásokat is megért.

Korábbi bejegyzések:
Orvos az országúton 1.
Orvos az országúton 2.
Orvos az országúton 3.

Reklámok
 

Címkék: , , , , , , ,

Orvos az országúton 3.

 

The Horse and Buggy Doctor

Arthur Hertzlerből, a falusi orvoskodás után egyetemi professzor lett. Kansas állam híres orvosa. A hírnévért meg kellett dolgoznia, keményen dolgozott, mint körorvos. Könyve, az Orvos az országúton, jól bemutatja szemléletét.

De hogyan lett belőle orvos? A választ saját maga adja meg könyvében:

“Nehéz elképzelni, milyen különös helyzetben találta magát ötven évvel ezelőtt (az 1800-as évek végén) egy falusi fiú, akit becsvágya arra tüzelt, hogy orvosi pályára menjen. A mi vidékünkön például az a balhiedelem uralkodott, hogy minden ügyvéd és minden második orvos pokolra kerül: legfeljebb a nagyszakállú homeopata kuruzslók menekülnek meg a kárhozattól. Az akkori orvosok többnyire az ital barátai vagy rabjai voltak, naphosszat pipázgattak, gyanús folyadékokat kotyvasztgattak és általában nem állottak istenes emberek hírében. Társadalmi pozíciójuk valahol a borbély, a hóhér és a sírásó között volt. Így hát hamarosan tisztába jöttem azzal, hogy ambícióim leghalkabb említése is a tiltakozás viharát váltaná ki családom körében. Apám szerint az ügyvédeket mind az ördög teremtette a saját képére, az orvosok pedig a társadalom élősdijei. […] Az elmúlt évek során többízben elgondolkoztam egyetemi évfolyamtársaim sorsán, akik közül sokan ma is csak a száraz kenyeret eszik meg, ha ugyan nem csaptak fel gyógyszergyárosnak, mint például egyik padbeli szomszédom, aki néhány csinos milliócskát szerzett az emberek hiszékenységéből. Dehát vajjon miért választották ezek annakidején mind az orvosi pályát? Hivatástudat vezette őket? Isten tudja! Sajnos, körülbelül minden ember éretlen fővel kénytelen eldönteni, mihez is fogjon az életben, pedig talán éppen a pályaválasztáshoz kell a legtöbb élettapasztalat – legalább is annyi, amennyit az ember pályája végére érve szerezhet csak meg, amikor már késő.”
—nagy igazságokat mond itt az író.

 

Címkék: , , , ,

Orvos az országúton 2.

“Falusi körzetekben még a legegyszerűbb sérüléseknél sem végeztek műtétet. Jó oka volt ennek, hiszen abban az időben minden seb elgenyedt, s így a beteg is jobban járt, ha a természetre bízták sebe gyógyulását.

Minden seb elgenyedt, mondom, s ez nem túlzás, sőt, mai szemmel nézve igen érthető. Hiszen az akkori sebészek közt az volt a szokás, hogy hosszú szalonkabátban dolgoztak a műtőteremben, mert ezt tekintették a tanult ember egyetlen méltó viseletének. A finnyásabbak műtét közben esetleg fel is tűrték a kabátjuk ujját… Az első műtétnél, amelyet életemben láttam, a sebész operáció előtt selyemszálat fűzött néhány tűbe, a tűket kabátja hajtókájába szúrta, hogy kéznél legyenek, amikor össze kell varrni a sebet. Egy másik sebésznek városkánkban az volt a szokása, hogy műtét közben gyakran a fogai közé vette a kést, hogy ne kelljen mindig az asszisztens keze után kapkodnia.

A gyekori sebgenyedés volt az oka annak is, hogy azokat a sérüléseket, amelyeket ma aránylag csekélyeknek s könnyen kezelhetőknek tartunk, akkoriban mindjárt amputációval intézték el. Levágták a megsérült tagot, hogy ne kelljen sokat bajlódni a sebbel…”

—nem lehetett könnyű dolguk akkoriban, sem az orvosoknak, sem a betegeknek. Sőt, talán ez utóbbiaknak volt igazán nehéz.

 

Címkék: , , , , , ,

Orvos az országúton 1.

A magyar kiadás címoldala

Arthur Emanuel Hertzler (1870-1946) a múlt század elején alkotott, mint orvos és mint író. Könyvei ma is kaphatók az amazon-on, angolul. Magyar nyelven leghíresebb írása, az Orvos az országúton c. jelent meg. Eredeti angol címe: The Horse and Buggy Doctor. Már csak antikváriumban kapható: pl. itt a bookline-on. 1938-ban Amerikában, 1941-ben pedig hazánkban adták ki.

Nagyon plasztikusan meséli el, hogy a XIX. század végén, hogyan küzködtek az emberek az USA-ban, Kansas Államban a tuberkulózissal (tbc):

“Hogy milyen pusztítást végzett a tüdőbaj abban az időben s mégis milyen keveset törődtek vele az emberek, arra talán egy kansasi szomszéd család esete a legszebb példa. E család hét gyermeke közül öt év leforgása alatt hat pusztult el tuberkulózisban. Egyik gyerek a másik után betegedett meg s mindegyiket alig egy-két év alatt vitte el a kór. Egyszer apámmal elmentem hozzájuk; valami ételfélét vittünk szegényeknek. Az anya és három gyerek, akik már mind a betegség végső szakaszában vergődtek, egy földes padlójú szobában feküdtek; a szoba-konyhás lakásban tizen laktak és a még egészséges (vagy legalábbis látszólag egészséges) gyerekek kedvükre játszottak a betegszobában.

Az anya bátyja, aki szintén velük lakott, tanító volt a mi iskolánkban. Szinte még ma is a fülemben cseng tipikus “hektikás” köhögése. Naphosszat köhögött és bizony nem szégyelte magát még a tanteremben is a padlóra köpködni. Jól emlékszem, egyszer megfogta a vállamat és jól megrázott, mert nem tudtam megfelelni arra a nagy kérdésre, hogy mennyi hétszer nyolc – közben pedig a megerőltetéstől beleköhögött az arcomba. Még a leheletére is emlékszem, amint megcsapta az arcom… Ma már tudom, hogy nyilván kaverna volt a tüdejében, vagyis egy üreg, amit a tuberkulózis-bacillusok vájtak és ebbe más bacillusok is betelepedtek s ott úgynevezett vegyes fertőzést okoztak – annak volt olyan rettenetes kipárolgása. Szegény még a tanév vége előtt meghalt tüdővérzésben; szerencse, hogy legalább ez a katasztrófa nem az iskolában következett be.”

Elég gusztustalan helyzet, de akkoriban az emberek ehhez hozzá voltak szokva.

 

Címkék: , , , , ,