A rímhányó Romhányi egyik híres kis könyvecskéje a Szamárfül. Most kaptam kölcsön kolléganőmtől eme aprócska csodát, nyelvünk oly fintorát, mely fricskázza, alázza emberi nemünk gyarló sorát, midőn Romhányi téntába mártja tollát.
Egyszeri olvasásra ajánlom-e művet, a szerző saját keze által írott fülszöveggel:
Romhányi József: Szamárfül
Tudtam! Amikor pedzették, kéne egy jegyzet még, egy úgynevezett fül, tudtam, hogy ezt rám lőcsölik kíméletlenül. Ami felesleges, IÁbavaló, azt elrúgja magától a ló, megbízzák vele hát a szellemileg visszamaradt szamarat.
Mert mi a fül? Egy hasáb csacskaság, csenevésszé összeaszalt esszé olvasótoborzó tartalmi torzó. (Az szól mellette, hogy csak az olvassa, aki már megvette.) A fül feltétlenül előlegezett közvélemény-keresztmetszet. Hogy tetszett, megtudhatod belőle, ha elolvasod előre. Vagy futólag utólag, így arra késztet, hogy amit elméd már félig megemésztett, kérődzd fel akarva, nem akarva, mint egy kiló silót a marha.
Ám mit sem tehetek ellene, állatmeséinket ajánlanom kellene, remélve, hogy meglelik itt-ott benne az emberit.
Hopp! Megvan! Bár talán más, nem ajánlás, inkább kajánnak tűnő ajánlat:
Ha úgy találják, hogy e mű egyértelműen kétértelmű, s az egyiket nemükre vérig sértőnek vélik, tegyenek úgy, mintha nem értenék.
Szamárfülnek ennyi elég.
A kis könyvecskét híres rajzolónk illusztrálta. Onnan jöttem rá, hogy amikor a “A liba hattyúdala” c. írásához értem, megláttam a libát. Valahonnan ismerős volt. Na persze, a múlt héten nézték meg a fiúk a Vuk c. rajzfilmet, abban van a Gáspár. Pont így nézett ki. Abban is benne volt Nepp József keze, miként a Szamárfül illusztrálásában is.
A hétköznapok fogságában 