Céhzászlók

“A céhzászlók mindenütt az együvé tartozás és a vallásosság jelei is voltak. A zászló becsülete egyúttal a céh becsülete is volt. Ezért minden céh-szabadalomlevél tartalmazta, hogy a céhnek zászlót kell csináltatnia, és annak elölvitelével kell részt venniük a céhtagoknak a körmeneteken, a tagtársak temetésén, egyéb ünnepségeken.
A céhek katolikus egyházhoz való kapcsolódását az illetékes plébánián, a céh védőszentjéről elnevezett oltár is jelezte. Bizonyos egyházi ünnepeken való megjelenés és közreműködés, kötelező misemondatás és nem utolsó sorban a zászlócsináltatás tartozott a céhek vallási köztelességei közé. Az egyházi ünnepek közül, a XVII. századtól talán a legfontosabbnak az úrnapi körmenetet és az azon való megjelenést tartották. Erről számos privilégium részletesen intézkedik. A céhek meghatározott, rendesen alapítási évük szerinti sorban, céhzászlóik alaatt vonultak a körmenetben. Egerben a céhek ki- és bevonulási sorrendjéről 1768. június 20-án döntöttek (vagyis Esterházy Károly püspöksége idején – MZ megj.). Eszerint elsőként vonultak az ácsok, utánuk a szabók, a bodnárok, a kovácsok, a lakatosok, a csizmadiák s a cipészek. […]
A későközépkorban a céhzászlók szerepe Magyarországon egyre erősebben összefonódik az ellenreformáció rekatolizálási törekvéseivel és a Habsburg-ház központosító politikájával, amelynek az egységes katolikus vallás és a céhek hatékony központi ellenőrzése egyaránt célkitűzései közé tartozott. Az egyház a céhrendszeren keresztül igen jelentős befolyást gyakorolt az egész társadalomra, és ez vonatkozik a céhek közvetlen utódaira, az ipartestületekre is. Végső soron a céheknek elsőrendű gazdasági jelentőségük mellett igen fontos ideológiai, vallási szerepük is volt.”
—érdekes, sem az orvosoknak, sem a borbélyoknak nem volt ilyen erős érdekvédő szervezetük. Ezek a mesterek a céhekben nagyon szoros kapcsolatot ápoltak. Együtt éltek, egymásra óriási hatással voltak. Nem véletlenül próbálta ezt éppen az egyház kihasználni.