Rettegés a felhőért
(Nem azért mert aszály van és kell az eső…)
Akinek szállt már el a merevlemeze (nem egy repülő bakelitre gondolok, hanem amikor adatvesztés következett be), annak felcsillant a szeme a GoogleDrive megjelenésekor, vagy éppen korábban egy megbízható “ftp” szerver láttán. De Apple gépek használatakor az iCloud szolgáltatás bevezetése hasonlóan átütőnek bizonyult.
Igen, a címben emlegetett felhő alatt nem az égen úszó ködre gondolok, hanem arra a szolgáltatásra, amikor valamilyen számítógépes szolgáltató szervereinek tárhelyét használhatjuk dokumentumok tárolására.
Ez a vágy már réges régen minden számítógép használóban benne élt. Úgy tárolni adatokat, hogy bárhonnan elérhető legyen és ha a saját gépembe beleüt a ménkő, akkor egy új készülékkel ugyanúgy elérhetőek maradjanak a dokumentumaink, névjegyzékünk, levelezésünk stb. Bizony, itt tart ma a tudomány. Az egykori álom megvalósulni látszik.
Néhány példa… a Picasa vagy a Flickr irdatlan mennyiségű fényképet képes tárolni (ez utóbbi minden felhasználónak 1 terabyte helyet biztosít); a YouTube-ra sok órányi videófelvételt tehetünk fel, tárolhatunk; a Google Drive össze van kötve a Google postafiókkal, ahol összességében 15 gigabyte-nyi információt, dokumentumokat, fájlokat tárolhatunk. Bevallom őszintén, hogy az utóbbi egy-két évben magam is rászoktam arra, hogyha valahol előadást tartok, akkor a vetítés számítógépes anyagát nemcsak pendrive-on viszem magammal, hanem feltöltöm a Google Drive-ra is. Így ha bármi technikai hiba aggódna, akkor egy internet hozzáféréssel helyben le tudom tölteni ismét az anyagot. Nagy segítség, már volt rá szükség.
Rettegés a felhőtől
(Nem azért mert közeledik a vihar…)
Nos, ha ennyire klassz dolog az online tárhely. Ha ennyire praktikus és hasznos, akkor miért ez a másik alcím. Hogyan lehet “rettegni” a felhőtől? Vagy miért félnek az emberek a felhő szolgáltatásoktól?
Ennek is meglehet az oka. Ha az ember valamit a saját számítógépén, a saját winchesterén tárol és mondjuk a számítógép nincs kitéve vírusoknak vagy éppen be sincs kötve az internetes világhálózatba, akkor bár fizikailag sérülékeny területen tároljuk az adatokat, de más nem férhet hozzá. A kapcsolat hiánya miatt fizikai képtelenség, ha csak valaki el nem jön, el nem viszi a gépüket, adathordozónkat. Ez esetben “saját testünkkel” védelmezhetjük számítógépes adathalmazunkat (kincs, ami nincs).
Amikor viszont valahová feltöltünk fájlokat, akkor tudatában kell lennünk annak, hogy akié a szerver, az gyakorlatilag rálát ezekre az információkra. Sőt, a szerver, szolgáltató cég székhelyétől függően az adott kormány “elhárítása”, “ikszesei”, titkosszolgálatai is minden valószínűség szerint bármikor beletekinthetnek. Így, aki adatokat tölt fel, számíthat rá, hogy átlátható lesz, traszparenssé válik mások számára.
Éppen ezért, amikor a számítógépes adatainkat tárolni akarjuk, akkor el kell döntenünk: attól “rettegünk”, hogy az adataink elvesznek egy géphiba miatt a saját otthonunkban, vagy attól “rettegünk”, hogy mások belepillanthatnak “féltve őrzött” titkainkba, dokumentumainkba. Ezt a döntést mindenkinek magának kell meghoznia. Minden egyes fájlnál mérlegelni szükséges a fentieket.
A hétköznapok fogságában 