RSS

április 2014 havi bejegyzések

Emlékezetes orvoskolléga – Szerdahelyi Ferenc

Nem éppen a tegnapi újság cikke került a kezembe, lassan 30 év telt el, amióta az alábbi írás megjelent. Voltam vagy 13-14 éves és éppen az általános iskola sikeres befejezésén igyekeztem. Akkoriban Népújságnak hívták a Heves Megyei Hírlapot, ami ma is nép-újság, hiszen a népnek, a magyar nép heves megyei tagjainak szól, még ha nem is munkásmozgalmi értelemben.

A cikk főszereplője az a főorvos kollégám, aki bizony a heves megyei fertőző beteg ellátás meghatározó alakja volt negyven éven keresztül. 1926-ban született és a lenti riportból kiderül, hogyan került Egerbe. Magam elsős egyetemistaként találkoztam vele, amikor ápolástan gyakorlat igazolására az oktatásért felelő igazgató helyetteshez, vagyis Szerdahelyi főorvoshoz kellett menni. Csak arra emlékszem, hogy a fertőző osztály első emeleti lépcsőházi fordulójába jött ki elém és gyorsan beszélt. Aztán szorosabb lett a kapcsolat, hiszen 1992-től a kórházi fertőzésekkel foglalkozó Nosocomialis Szolgálatot vezette (nyugdíjasként), ahol 1997-től időnként, 2001-től pedig folyamatosan, szorosan működtünk együtt.

 

Dr. Szerdahelyi Ferenc főorvos 59 évesen a Népújság fotóján

Dr. Szerdahelyi Ferenc főorvos 59 évesen a Népújság fotóján

Népújság, 1985. december 14. szombat
A gyógyítás és az emberség
A hivatásról dr. Szerdahelyi Ferenccel

Már a címadásnál elnézést kértem gondolatban dr. Szerdahelyi Ferenctől, a megyei kórház fertőző osztályának vezetőjétől, az intézmény általános főigazgató-helyettesétől. Nem illik ugyanis hozzá ez a hangzatos nyitány, sokkal szerényebb annál, hogy ő maga ilyen szófordulatot, mondatfűzést használna. Úgy érzem, hogy azok, akik ismerik, mégis egyetértenek velem abban, hogy ezzel kell indítanom a róla szóló írást: a gyógyítás és az emberség szétválaszthatatlanul összefonódott egyéniségében. Olyannyira, hogy még beszélni is nehezen tud róla. Elképzelhetetlen ugyanis számára másfajta magatartás, természetesnek tekinti azt, ami mások számára szokatlan.

– Harmincöt évvel ezelőtt, 1950-ben szereztem orvosi diplomámat – emlékezik beszélgetőtársunk – Édesapám maga is ezt a hivatást választotta, 1934-ben került ide Egerbe Poroszlóról. Az ő munkáján keresztül szerettem meg a gyógyítást, s még dr. Sziklay Árpád fordított ebbe az irányba, aki a cisztereknél iskolaorvos volt. Ott jártam gimnáziumba, s egyénisége nagy hatást gyakorolt rám. Pályafutásomat a debreceni gyerekklinikán kezdtem. Már szigorló  koromban foglalkoztatott a legkisebbek egészsége, ezért döntöttem így. Debrecenben sok-sok tapasztalatot szereztem: 1951-től klinikai gyakornokként, majd 1954-től tanársegédként tevékenykedtem. Kishíján 12 évet töltöttem itt. Közben három szakképesítést szereztem: 1954-ben gyermekgyógyászatit, 1958-ban röntgent és 1962-ben a fertőző betegségest. Tudományos kutatásokban is részt vállaltam, elsősorban a csecsemőkori sorvadás megelőzésével kapcsolatban. Egerbe 1962-ben jöttem vissza: osztályvezető főorvosnak neveztek ki a Heves Megyei Tanács Kórháza (ma Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet) fertőző betegellátó osztályára.

Azok közé tartozik dr. Szerdahelyi Ferenc, akik a barokk városhoz kötődnek. Már fiatal korában életre szóló élményeket szerzett itt, ezért hűséges a településhez. Talán el sem tudná képzelni az életét máshol: a környezet, a szellemi élet olyan közeget jelent számára, amelyet nem tud nélkülözni. Szívesen emlékszik vissza a forró hangulatú zenei és színházi estékre, nagy tisztelettel és szeretettel emlegeti barátait, de mint túrázó, a Bükk és a Mátra tájait is nagy vonzerőnek tartja. Ezek együtt teszik otthonná számára ezt a vidéket és semmihez sem hasonlítható értékké Egert. Továbbadta ezt a szeretetet gyermekeinek: fia és lánya is orvosként tért vissza a diploma megszerzése után.

– Egy 40 ágyas kis fertőző osztály élére kerültem. Szerencsére 1965-ben 70 ágyassá alakíthattuk át. Megkaptam a segítséget ahhoz, hogy egy valóban eredményes betegellátást szervezhessek meg. Leginkább a tűzoltók munkájához hasonlítanám ezt a területet. A váratlan járványok komoly feladatokat adhatnak. Állandóan készenlétben kell lenni, mert nem csökken a veszély. Valamikor úgy gondoltuk, hogy könnyebb dolgunk lesz, de beigazolódott, hogy rendre újabb és újabb kihívások jelentkeznek. Emlékezetes például az 1974-es recski tífuszjárvány, amikor 83-an estek át ezen a súlyos kóron. Ma már a különböző védőoltások jó megelőzést nyújthatnak, de ha fölszámolunk valamilyen betegséget, jön más. Így például legyőztük a gyermekbénulást, de már itt van a mirigyláz vagy a hepatitisz, a fertőző májgyulladás. Nem is szólva olyan hírhedt kórról, mint az AIDS. Emellett arra is kell gondolni, hogy olykor a már lebírt “ellenség” is felütheti a fejét. Bízom abban, hogy a következő ötéves tervben megvalósítják ennek az osztálynak a rekonstrukcióját is, hogy megfelelő hátterünk legyen ehhez a feladathoz.

Határozottan cselekszik a beteg életéért, egészségéért, csak a célra figyelve Szerdahelyi főorvos. Egyúttal tiszteli még azt is, akivel éppen hadakozik, pöröl igaza védelmében. Talán éppen e jellemvonásaiból adódik, hogy fertőző osztályt vezet: éppen itt kell a leggyorsabban felismerni a kórokozót, és fellépni ellene, minden erővel elejét venni a nagyobb bajnak. Ez egyszerre igényel határozottságot és emberismeretet: meg kell találni adott körülmények között a legeredményesebb és leghumánusabb megoldásokat. Akik ismerik, több történetet is tudnak erről. Beszélik, milyen elszántsággal küzd minden egyes rábízott gyermekért, vagy felnőttért. Arról is híres, hogy milyen körültekintően állapítja meg a diagnózist. Egyszer szamárköhögéssel küldtek hozzá egy gyermeket, de őt gondolkodóba ejtette a különleges eset. Olyan ritka kórt állapított meg, amelyre nemigen van példa. Amikor aztán a kis beteg Svájcba került, a legjobb európai specialistához, az csodálkozva vette kézbe a leletét, meglepődve a magyar kolléga éleslátására.

– A debreceni klinikán szerettem meg az orvostudomány ezen ágát. Úgy érzem, ez áll hozzám legközelebb. Ha fölismerem a kórokozót, s tisztában vagyok a szervezet védekező képességével, akkor gyorsan eredményt tudok elérni. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a beteg gyermekkel és felnőttel foglalkozóknak legyen mindig idejük arra, hogy alaposan kikérdezzék őket és hozzátartozóikat. Az én véleményem szerint is egy jó kórelőzmény-felvétel már fél diagnózis. A modern műszerek sokat nyújtanak, de nem pótolják a gyűjtött tapasztalatokat és az elméleti tudást. Szerintem manapság csak az menjen orvosnak, aki szereti ezt a munkát. Valódi értelmét a sikerélmény adja meg, az anyagiak nem hiszem, hogy bárkit igazából kielégíthetnének. Ezen a pályán az a legnagyobb hála, hogyha az ember idejében tud valamit tenni másokért. Egyébként nagyon nehéz, göröngyös hivatás ez. Sokszor nincs elég ideje az egészségügyben dolgozónak annyit foglalkozni a beteggel, amennyit szeretne, olyan kapcsolatot kialakítani, ami a gyógyításhoz nagyon fontos. Lényegesnek tartom, hogy az orvos nyugodt családi körülmények között dolgozhasson, ezt biztosította számomra harminc év óta segítő, kedves feleségem.

Nemcsak a gyógyítást, de a tudományos munkát, sőt a közéleti tevékenységet is igen fontosnak tartja beszélgetőtársunk. Számos dolgozata jelent meg, nemcsak hazánkban, de külföldön is. Megkapta az Érdemes Orvos címet, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, és a Heves Megye Egészségügyéért kitüntetést. A megyei egészségügyi szakszervezet etikai bizottságának elnöke volt. Vezetőségi tagja szakmája egyik legrangosabb szervezetének, a Magyar Infektológiai Társaságnak. Itt emlékéremmel is jutalmazták tevékenységét. Az orvostanhallgatók képzésében is részt vesz, ezért 1983-ban címzetes egyetemi docens lett.

Nem szívesen beszél ezekről az eredményekről: feladatának, sőt kötelességének tartja mindazt, amit elvégez. Nem múlhatott el nyomtalanul ez a sokféle munka: az elismeréseken kívül infarktust is szerzett. Azóta jobban kell vigyáznia magára, de úgy igyekszik megszervezni életét, hogy ne tegye lentebb a mércét.
Ma is a régi, harmincöt éves praxisával a háta mögött példaadóan lelkiismeretes. Úgy mondják: a régi vágású orvosok közé tartozik. Jó lenne az, ha mai kollégái mind többet hasznosíthatnának az ő és kortársai tapasztalataiból, mert tud valami olyasmit, ami valóban emberségessé, egyben hatékonnyá teszi a gyógyítást.

Gábor László

MZ—Szerdahelyi főorvosra, mint egy tanítványaként emlékezem meg. Nagyon sokat tanultam tőle. A fenti cikk nem propaganda, nem egy elfogult, túlzó írás, hanem valódi képet nyújt erről az orvoskollégáról. Emlékét őrizzük. Sajnos 80. életévét nem érte meg, még 2005-ben elhunyt, de akkor, közeledő születésnapján megemlékeztünk róla tudományos ülés keretében (2006. április 13-án). Nagy formátumú rendezvény lett, a Bartakovics Béla Művelődési Ház nagyterme megtelt. Több százan jöttek el, hogy meghallgassák az előadókat.

 
 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Két tábor – te melyik táborban vagy? (ÉGy 7/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). Most a II. évfolyam 6. szám cikkeit futottam át, a kiválasztott cikk minden időben aktuális, ma is. A címe: Két tábor, a szerzője pedig Brian Gunning:

Élő Gyülekezetek 1999-ből (lassan 15 éve)

Élő Gyülekezetek 1999-ből (lassan 15 éve)

“Vannak gyülekezetek, ahol két tábor létezik: az építők tábora és a rombolók tábora. Az építőknek adottságokra és türelemre van szükségük. A másiknak bárki tagja tud lenni.”
Egy gyülekezetben rombolni nagyon könnyű, de sokkal több erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy valaki építő legyen. Az egyik eszköz, amit az „építők” használnak, az a biztatás. A szót az Újtestamentumban néha vigasztalásnak, buzdításnak, könyörgésnek szokták fordítani.

1. Légy ott! Részt venni a gyülekezet minden alkalmán, az támogatást jelent. Ha mindig ott vagy, az biztonságérzetet ad a gyülekezetben. Alkalmat ad arra, hogy másoknak szolgálj, és példa lehet másoknak. Ez önfegyelmen és kötelességtudaton alapszik, nem pedig kényelmen. Ezért légy ott! (Cselekedetek könyve 28,14-15; Zsidókhoz írt levél 10,25)

2. Imádkozz a problémákért és áldásért! A rendszeresség és kitartás az imádkozásban attól függ, hogy szeretnénk-e megoldani a gyülekezeti problémákat vagy csak beszélni szeretünk róluk. Az igazi imádkozók szellemi síkra emelik a gyülekezeti közösséget. Ez is példát mutat. Ez az egyetlen megoldás, ami igazán működik. Azonban mialatt problémákért imádkozunk, ne felejtsünk el azért a sok mindenért hálát adni, amit Istentől kaptunk. Az énekíró is azt tanácsolja, hogy számoljuk meg egyenként; azt jósolja: meg fog bennünket lepni a lista. („Nézd az áldást, nézd meg egyenként, s meglepődve látod, hogy az Úr mit tett.”) Próbáld ki! (Jakab levele 5,16/b-18)

3. Vegyél részt az evangéliumi munkában! Az evangéliumi munka egybekapcsol minket. Ilyenkor kiderül, hogy ki a mi valódi ellenségünk. Az itt végzett munka a dolgainkat helyes irányban tartja. Emlékeztet bennünket arra, hogy mi mindnyájan megkegyelmezett bűnösök vagyunk. Ez elveszetteket nyer meg. Ebbe beállni nem szellemi ajándék kérdése. Tedd meg a te
részed, amivel támogatni tudod a gyülekezetben az evangélium hirdetését. (Filippi 1,5; Tesszalonikai levél 1,8)

4. Tarts csendesnapokat! Egy vagy két napot Isten igéjével tölteni felfrissülést jelent a keresztyéneknek. Ez egy lehetőség az
együtt munkálkodásra és jó alkalom a közösség gyakorlására. Jó ok arra, hogy bibliatudósokat hívjunk meg magunk közé. (A legtöbb igehirdető szeret részt venni csendesnapokon. Hívjátok meg bátran őket.) Lehetőség arra is, hogy a környékbeli gyülekezeteknek szolgáljunk. (Nehémiás 8,1-12; Cselekedet könyve 18,27)

5. Látogassátok egymást! Apollós nagyon sok segítséget kapott Aquillától és Priscillától. Talán neked is lehetőséged van arra, hogy másokat meglátogass az ő otthonaikban. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy rövid, szeretetteljes látogatás csodákra képes. Talán meg tudsz hívni másokat magadhoz vagy találkozhatsz velük egy kávézóban is. Egymás látogatása az egyik legelhanyagoltabb szolgálat a gyülekezetekben, pedig az egyik leghatékonyabb módja a gyülekezet építésének. (Cselekedetek könyve 18,26)

6. Szólj egy szót, küldj egy üdvözlőlapot vagy egy e-mailt! Megható, hogy egy jó időben mondott jó szó mekkora erővel bírhat. Rossz szavakra soha nincs alkalom, ami jó lenne. De néha még a jó szót is lehet rosszkor mondani. Próbálj mindig pozitív módon
kommunikálni. Legjobb, ha a nyelvünket csak bátorító szavakra állítjuk be, ellenkező esetben könnyen előjön a kritika. (Példabeszédek 15,23; 25,11; Ézsaiás könyve 50,4)

7. Imádkozz az idősebbekért! Az ember teljes valóját megváltoztatja a másokért elmondott imádság. Eltűnik belőled a vita, a kritika vagy az ítélet velük szemben. A gyülekezet vénei Isten emberei, akik felelősséggel tartoznak a nyájért. Ők méltóvá tétettek arra, hogy imádkozzunk értük még esetleges hibáik ellenére is. (Zsidókhoz 13,7; Timóteushoz írt első levél 5,7)

8. Légy közösségben az Úrral és tartsd meg az ő beszédét! Ez az az út, ahogyan valaki távol tudja magát tartani attól, hogy a gyülekezetben rombolóvá váljék. Pál rengeteg rombolással szembesült, de közösségben volt Istennel. Előbb vagy utóbb mások is hálával fognak megtelni a te örömteli életed által. Ezért légy kitartó! (Timóteushoz írt első levél 4,12-16)

9. Légy békekövet! A hústest mindig kész konfliktust szítani, de a szellemi hívők egy ennél sokkal nehezebb feladattal: a békéltetéssel vannak elfoglalva. Nem szükséges, hogy minden gyülekezeti problémába belemártsuk magunkat, de amikor belekerülünk, vigyázzunk, hogy a békesség megtartásán fáradozzunk.(Filippi levél 4,2; Máté evangéliuma 5,9)

10. Tanuld meg imádni Istent! Az imádat a hívõk legmagasztosabb tevékenysége. Ez Istent az Őt megillető helyre helyezi, át meg átjárja a hívők szívét, ezáltal helyükre kerülnek a dolgok a szívükben és az értelmükben. A mi megmentésünkkel Isten alapvető célja az, hogy az Ő imádásában legyünk foglalatosak (János evangéliuma 4,23). Ha mást nem is tudsz csinálni, de tanuld meg Istent imádni! (Zsoltárok 122,1; Péter első levele 2,1-10)

Ehhez, az eredetileg az UPLOOK c. folyóiratban megjelent cikkhez kapcsolódóan egy 70 évvel korábbi írás, ami hasonló kérdést feszeget.

Kiss Ferenc valamikor az 1950-es években (forrás: www.mktgy.hu)

Kiss Ferenc valamikor az 1950-es években (forrás: http://www.mktgy.hu)

Kiss Ferenc: Minden egészséges keresztyén életnek, minden lüktető gyülekezetnek és minden igazi ébredési időnek egyik kísérőjelensége a farizeusok és az írástudók, valamint az ezekhez csatlakozott tudatlan emberek ellenséges fellépése. Be kell teljesedni Jézus szavainak: “Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd.” (János evangéliuma 15. fejezet 20. vers) Tudni kell ugyanis és Isten gyermekének világosan kell látnia, hogy ma valamennyi egyházban, sőt valamennyi bibliai gyülekezetben, közösségben és egyesületben kétféle elem szavát halljuk. Egyik csoport a valóban bibliai, szellemi emberekből áll, akik akár egyházban vannak, akár gyülekezetben, örömmel látják az ébredési jelenségeket és imádkoznak azokért, mert a múló földi dolgokon és érdekeken keresztül szemeiket Isten országára és a lelkek üdvösségére irányítják. A másik csoport az írástudóké és farizeusoké, akik a hozzájuk csatlakozó lelkileg tudatlan egyénekkel együtt a bibliai példák szerint ma is csak indokolatlan kritizálásokban, ellenvetésekben, elferdített vitatkozásokban, végeredményben ellenségeskedésben élik ki magukat. Közben a farizeusok igazi természete szerint magukat kifogástalan vallásos embereknek tartják. Ezeknek a végcéljuk ma is az, amit Jézus röviden így foglalt össze: “Jaj nektek… mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt, mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be.” (Máté evangéliuma 23,13) Szükségesnek látjuk e helyett is felhívni e kétféle emberre olvasóink figyelmét azért, hogy minden helyzetekben igyekezzenek világosan különbséget tenni a kétféle hang között és félelem valamint rettegés nélkül hordozzák továbbra is magukban a Szentírásból vett világosságukat, bizonyságot tévén mindeneknek a bennük lévő élő reménységről.—forrás: Kegyelem és Igazság 1938, és Kiss Ferenc professzor James Stewart skót evangélista magyarországi körútjával kapcsolatosan írja.

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,