Rövid könyv. Befejeztem. Gyorsan. De miért is kezdtem neki? Nagy Róbert főorvosnak említettem annak idején, hogy Márai: Föld! Föld!… c. önéletrajzi írását olvasom. Akkor említette, hogy ő csak ezt az egyet olvasta tőle: A gyertyák csonkig égnek. Ennek hatására vettem kezembe.
Az élet nagy kérdéseivel: élettel, halállal, gyermekkorral, öregséggel és a szenvedéllyel foglalkozik. Mindezt néhány szereplős helyzetekben. Fő szín a két öreg, a tábornok és a százados (Konrád) beszélgetése.
“A csonkig égő gyertyák” a hajnalig tartó beszélgetésre utal. Teljesen egyetértek. Az igazi nagy, mélyen szántó beszélgetésekhez idő kell. Nagy kérdésekhez órák, az élet nagy kérdéséhez egy egész éjszaka. Annak idején a buszra várva, vagy éppen Budapesten utazva, de volt, hogy konferencián, kiránduláson, testvéri-baráti látogatáskor hajnalig beszélgettünk. Történt ez pl. Bödös Jóskával, Horváth Csabával, Lemperger Robival. De a kamaszkor középiskolai vívódásai között: Horváth Petivel, Czuczor Lacival. Ezek a beszélgetések akkor is nyomot hagynak az emberben, ha már nem is emlékszik a témára, a részletekre.
Az öreg tábornok a 41 év előtti eseményekre egészen pontosan emlékezett. Pszichésen belerokkant. Kár érte, mondhatnánk. De erről szól a könyv és a valóságban azért ilyen ritkán történik. Minden esetre kiváló jellemrajz, emberrajz és lélekrajz.
Előzmény: A gyertyák csonkig égnek 1
A hétköznapok fogságában 