RSS

sebészet címkéhez tartozó bejegyzések

A sebészprofesszor regényt írt

A sebészprofesszor által írt történelmi regény

Amikor először megláttam a reklámját valamelyik internetes könyváruházban, akkor elcsodálkoztam. Azonnal beugrott, hogy Flautner Lajos volt az intézetvezető professzor az I. Sebészeti Klinikán (Semmelweis Egyetem) akkor, amikor medikusként oda jártam gyakorlatokra. Azóta a sebészkollégák is emlegették a professzort, megjegyezve, hogy milyen elbűvölően szép felesége van. Magam sosem láttam. De a könyv bevezetőjében utalás van rá.

A könyv címe azért keltette fel érdeklődésemet, mert Édesanyám, gödöllői születésűként nagy rajongója a Sisinek, vagyis a körülötte kialakult kultusznak. A kastélyban (Grassalkovich) gyakran megfordult a királyné, több, mint 120 évvel ezelőtt. Mivel a magyarok patrónusa volt az Osztrák-Magyar Monarchiában, ezért hazánkban mindenki ismeri.

Gondoltam meglepem a könyvvel Édesanyámat, közeledő születésnapja alkalmából. De előtte el kell olvasnom! Ez egy aranyszabály: ne ajándékozz könyvet másnak anélkül, hogy ne olvasnád el! Nagyot koppanhatsz, ha az ajándékkönyv gyenge, vagy éppen az ajándékozott gondokodásával teljesen ellentétes. El kell olvasni és kész.

A könyv rövid. A fejezetek kronologikusan, ezért logikusan követik Erzsébet életét, de egy egy momentumnál: pl. az Andrássy Gyulával való kapcsolatánál a fejezet végén néhány mondatban előre ugrik és néhány évet összefoglal. Ez kicsit zavaró. Nehéz kritikát megfogalmazni, mert könnyen mondhatja bárki: csináljam utána.

Inkább úgy mondnám, hogy amiért nekem nem tetszett, az a következő: elnézést a kifejezésért, de az jött le a könyvből, hogy Sisi, Ferenc József szeretete és rajongása ellenére nekiindult cédáskodni. Jól körvonalazódik, hogy a császárnét nemi ösztöne elég meredek helyzetekbe viszi bele, amiket az író részletesen ecsetel, néhol pornográf, de többnyire Románába illő érzéki momentumokkal (bár Románát nem olvastam soha, mégis ez ugrott be).

Minden esetre meglepő és kétségkívül értékelendő, hogy valaki a sebészeti szakma csúcsát elérve, nyugdíjazását követően nem a múlt dicsőségből él, hanem valami egészen másba, történelmi regény írásába fogott. Ehhez gratulálok és várom a következő könyvet. De ezt a mostanit inkább nem adom oda Édesanyámnak, kipróbálom előbb valamelyik másik művet (itt egy lista) a Sisiről szóló regények közül.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/05/13 hüvelyk Emberek, Kórház és a szakma, Olvasónapló

 

Címkék: , , , , , , , ,

Orvos az országúton 2.

“Falusi körzetekben még a legegyszerűbb sérüléseknél sem végeztek műtétet. Jó oka volt ennek, hiszen abban az időben minden seb elgenyedt, s így a beteg is jobban járt, ha a természetre bízták sebe gyógyulását.

Minden seb elgenyedt, mondom, s ez nem túlzás, sőt, mai szemmel nézve igen érthető. Hiszen az akkori sebészek közt az volt a szokás, hogy hosszú szalonkabátban dolgoztak a műtőteremben, mert ezt tekintették a tanult ember egyetlen méltó viseletének. A finnyásabbak műtét közben esetleg fel is tűrték a kabátjuk ujját… Az első műtétnél, amelyet életemben láttam, a sebész operáció előtt selyemszálat fűzött néhány tűbe, a tűket kabátja hajtókájába szúrta, hogy kéznél legyenek, amikor össze kell varrni a sebet. Egy másik sebésznek városkánkban az volt a szokása, hogy műtét közben gyakran a fogai közé vette a kést, hogy ne kelljen mindig az asszisztens keze után kapkodnia.

A gyekori sebgenyedés volt az oka annak is, hogy azokat a sérüléseket, amelyeket ma aránylag csekélyeknek s könnyen kezelhetőknek tartunk, akkoriban mindjárt amputációval intézték el. Levágták a megsérült tagot, hogy ne kelljen sokat bajlódni a sebbel…”

—nem lehetett könnyű dolguk akkoriban, sem az orvosoknak, sem a betegeknek. Sőt, talán ez utóbbiaknak volt igazán nehéz.

 

Címkék: , , , , , ,

Orvos az országúton 1.

A magyar kiadás címoldala

Arthur Emanuel Hertzler (1870-1946) a múlt század elején alkotott, mint orvos és mint író. Könyvei ma is kaphatók az amazon-on, angolul. Magyar nyelven leghíresebb írása, az Orvos az országúton c. jelent meg. Eredeti angol címe: The Horse and Buggy Doctor. Már csak antikváriumban kapható: pl. itt a bookline-on. 1938-ban Amerikában, 1941-ben pedig hazánkban adták ki.

Nagyon plasztikusan meséli el, hogy a XIX. század végén, hogyan küzködtek az emberek az USA-ban, Kansas Államban a tuberkulózissal (tbc):

“Hogy milyen pusztítást végzett a tüdőbaj abban az időben s mégis milyen keveset törődtek vele az emberek, arra talán egy kansasi szomszéd család esete a legszebb példa. E család hét gyermeke közül öt év leforgása alatt hat pusztult el tuberkulózisban. Egyik gyerek a másik után betegedett meg s mindegyiket alig egy-két év alatt vitte el a kór. Egyszer apámmal elmentem hozzájuk; valami ételfélét vittünk szegényeknek. Az anya és három gyerek, akik már mind a betegség végső szakaszában vergődtek, egy földes padlójú szobában feküdtek; a szoba-konyhás lakásban tizen laktak és a még egészséges (vagy legalábbis látszólag egészséges) gyerekek kedvükre játszottak a betegszobában.

Az anya bátyja, aki szintén velük lakott, tanító volt a mi iskolánkban. Szinte még ma is a fülemben cseng tipikus “hektikás” köhögése. Naphosszat köhögött és bizony nem szégyelte magát még a tanteremben is a padlóra köpködni. Jól emlékszem, egyszer megfogta a vállamat és jól megrázott, mert nem tudtam megfelelni arra a nagy kérdésre, hogy mennyi hétszer nyolc – közben pedig a megerőltetéstől beleköhögött az arcomba. Még a leheletére is emlékszem, amint megcsapta az arcom… Ma már tudom, hogy nyilván kaverna volt a tüdejében, vagyis egy üreg, amit a tuberkulózis-bacillusok vájtak és ebbe más bacillusok is betelepedtek s ott úgynevezett vegyes fertőzést okoztak – annak volt olyan rettenetes kipárolgása. Szegény még a tanév vége előtt meghalt tüdővérzésben; szerencse, hogy legalább ez a katasztrófa nem az iskolában következett be.”

Elég gusztustalan helyzet, de akkoriban az emberek ehhez hozzá voltak szokva.

 

Címkék: , , , , ,