RSS

reformáció címkéhez tartozó bejegyzések

Bullinger, de melyik

Bullinger Henrik, nem az a bizonyos…

Heinrich Bullinger arcképe mellett egy héten többször is elsuhanok, amikor bibliaórára vagy istentiszteletre megyünk a családommal. Bár az egri Kálvin ház balra induló földszinti folyosóján a félhomályban függ a falon ez a dombormű (lásd jobb oldali kép), mégsem lehet nem észrevenni. Hozzáteszem Méliusz Juhász Péter, John Wycliffe és Károli Gáspár is ott függ (azaz, hogy a domborművük, nem ők személyesen). A reformáció fontos és neves alakjai ők.

Szóval, ahogy rápillantottam a domborműre, többször is elgondolkoztam már, vajon van-e köze ennek a Bullingernek, ahhoz a Bullingerhez, akinek a teljes neve Ethelbert William Bullinger és jó háromszáz évvel később élt, mint Johann Heinrich B.

Annál is inkább felmerül a kérdés, mert Heinrich kálvinista reformátor volt svájcban az 1500-as években, Ethelbert pedig szélsőségesen diszpenzacionalista (a fogalmat később megmagyarázom) teológus Angliában a XIX. század második felében (magyarul a Két természet Isten gyermekében c. könyve jelent meg).

A szótár, ami komoly egyháztörténeti könyv (ezúton köszönöm Vohmann Péternek, akitől évekkel ezelőtt kaptam)

A szótár, ami komoly egyháztörténeti könyv (ezúton köszönöm Vohmann Péternek, akitől évekkel ezelőtt kaptam)

Márpedig van köztük összefüggés: “He was a direct descendent of Johann Heinrich Bullinger, a covenant theologian who succeeded Zwingli in Zurich in December of 1531.” (forrás: Mal Couch ed: Dictionary of Premillennial Theology) —olvasom Edelberthről vagyis Heinrich egyenesági leszármazottja volt. Vér szerint rokonok, minden bizonnyal Krisztus felől is hasonlóképpen gondolkodtak keresztényként, de Isten korszakokon, az emberiség történelmén végigvonuló terve felől egészen másként.

Johann Heinrich szövetségi teológiát vallott (Covenant theology), vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy eszerint gondolkodott. Ethelbert viszont ún. korszakos teológiát. Előbbiben a fő hangsúly az Isten és ember között kötött szövetségeken van, utóbbiban pedig Isten tervét és az emberiséggel való foglalkozását korszakokra (diszpenzációkra) osztják.

Johann Heinrichtől nincsen semmilyen könyvem, műveit nem olvastam… még. Ethelberttől viszont megvan a Companion Bible (.pdf-ként, online használható ide kattintva). A végén a függelék 198 bejegyzést tartalmaz, ami 218 oldal, vagyis önmagában is egy könyv. Az angol nyelvű változat megtalálható és szabadon olvasható a http://www.levendwater.org/companion/index_companion.html címen.

Ezúton köszönöm Jim Drydennek, hogy felhajtotta számomra egy angol használtkönyv-kereskedésben és megküldte. Időnként előveszem, de azt is be kell vallanom, hogy az appendix szélsőségesen korszakos gondolkodásával nem értek egyet.

Mit is jelent ez? Isten az emberekkel az emberiség történelme során (amit a Biblia teljes hosszúságában dokumentál) különböző időszakokban különbözőképpen foglalkozott. Most abban a korban élünk, amikor Isten az újszövetségi gyülekezeteken, egyházakon keresztül van jelen a Földön. Úgy gondolom, hogy ez a szakasz (nevezhetjük korszaknak) akkor kezdődött, amikor az újszövetségi gyülekezet elindult vagyis az első Pünkösdkor Isten Szent Szelleme (Szentlélek) jelenlétével elindította, pecséttel látta el az első, jeruzsálemi gyülekezetet. Ethelbert Bullinger viszont azt mondta, hogy ennek a szakasznak is volt két része. Ezt túlzásnak tartom. Igenis feladatunk mindaz a munka, amit az apostolok Jézus Krisztus Urunk megbízásából végeztek. Mi sem “ússzuk meg”, hogy hasonlóképpen éljük újszövetségi hívő életünket.

Mindezek mellett azt is hiszem, amit a Szentírás mond, hogy Jézus Krisztus új szövetségnek alapítója lett: “Krisztus Új Szövetséget kötött velünk. Azért halt meg, hogy az embereket megszabadítsa a bűnöktől, amelyeket a Régi Szövetség idején követtek el, de azért is, hogy azok, akiket Isten elhívott, megkapják örökkévaló örökségüket, amelyet Isten ígért nekik.” —Zsidókhoz írt levél 9. fejezet 15. vers – Egyszerű fordítás. Miénk a kegyelem, mert Krisztus meghalt. Isten különleges ajándéka ez.

A fenti kérdésekről bővebben L. Nagy Zoltán blogjában, a Credo ut intelligamban és Szabados Ádám Divinity c. blogjában találhatunk olvasnivalót. De ott aztán bőségesen, nem csak ilyen címszavakban, fércmunkaként, mint nálam.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/01/29 hüvelyk Emberek, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,

Magánlevelek…

Az ember a feleségével folytatott beszélgetéseket vagy éppen levelezést nem szívesen adja ki a kezéből. Vajon gondolta-e annak idején Luther Márton, hogy egyszer mégis éppen egy magyar, vidéki orvos (ippeg én) olvassa majd a feleségének írt levelet? Ezen gondolkodtam el, miközben Szabados Ádám blogjában megtaláltam egy bejegyzést: Katám! Hagyj békében az aggódásoddal!. Ő is idéz egy könyvből: Virág Jenő Dr. Luther Márton önmagáról (MEK-en olvasható: http://mek.oszk.hu/02500/02567/). Luther levelezése ugyanis így bárki számára olvasható. Az a néhány részlet, amit Szabados Ádám közöl, magam is átveszem:

1546. január 25. „Az én kedves jó Luther Katám kezeihez Wittenbergben. Kegyelem és békesség az Úrban! Kedves Katám! Ma, nyolc órakor Halléba érkeztünk, de nem utaztunk tovább Eislebenbe. Ugyanis hatalmas újrakeresztelő akadt útunkba, hullámokkal és nagy jégdarabokkal, melyekkel terítve volt a föld. A Saale folyó azzal fenyegetett bennünket, hogy újra megkeresztel. Visszatérni pedig a Mulde folyó miatt nem tudtunk, úgyhogy a folyók között Halléban kellett nyugodtan várnunk. Mivel úti vezetőnk, az embereink és mi magunk is aggódtunk, nem akartunk a vízbe belemenni és így az Istent megkísérteni. Mert az ördög haragszik ránk s benne lakik a vízben. Jobb óvakodni, mint jajgatni. Arra sincs szükség, hogy a pápának és híveinek ilyen bolond örömet szerezzünk. Nem gondoltam volna, hogy a Saale folyó ennyire ki tud áradni s a kövezett utakon és mindenhol átgázol. Azt hiszem, ha itt lettél volna, Te is azt tanácsoltad volna, hogy ezt tegyük s így a Te tanácsodra is hallgattunk volna egyszer. Istennek ajánllak Téged. Ámen.” (176)

A nagy reformer neje: Katalin

A nagy reformer neje: Katalin

1546. február 10. „A szent, aggodalmaskodó asszonynak, zülsdorfi Doktor Luther Katalinnak, Wittenbergben. Az én kegyelmes feleségemnek… Legszentebb Doktorné Asszony! Igen hálásan köszönjük az Ön nagy aggódását, melytől Ön még aludni sem tud. Mert azóta, hogy Ön aggódik értünk, majdnem tűzhalált szenvedtünk szállásunkon a szobám ajtaja előtt. Tegnap pedig kétségtelenül az Ön aggódása következtében egy kő majdnem a fejünkre esett és kis híja, hogy össze nem morzsolt, mint valami egeret a csapda. Mert a belső szobánkban két napig szóródott a mész és agyag a fejünk felett, míg embereket hozattunk, akik két újjal nyúltak csak a kőhöz és tüstént leesett. Akkora volt, mint egy hosszú párna s olyan széles volt, mint két nagy tenyér. A kő arra gondolt, hogy meg fogja köszönni az Ön szent aggódását, ha a jóságos szent angyalok nem őrizték volna. Félek, ha Te nem hagysz fel aggódásoddal, elnyel minket a föld és az összes elemek üldözni fognak bennünket. Olvasod a Kátét és a hitvallást? Te csak imádkozzál és a gondviselést bízd Istenre… Mi hála Istennek frissek és egészségesek vagyunk, csak ezek az ügyek kedvetlenítettek el. Doktor Jónás szerette volna, ha fáj a lába. Így hát nekiment egy ládának. Ennyire irigyek az emberek: irigyelte, hogy egyedül nekem fáj a lábam. Isten veled.” (177-178)

1546. február 16. „Ha újra hazatérek Wittenbergbe, koporsóba fekszem.” (179) (Ez két nap múlva, február 18-án be is következett, csak nem Wittenbergben, hanem Eislebenben.)

—A fenti levélrészletekben megragadó a közvetlenség és a nagy reformátor humora. Kívánom mindenkinek, hogy a feleségével ilyen jó kapcsolatot ápoljon, de természetesen nem kívánom senkinek, hogy két nap múlva koporsóba tegyék.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/07/27 hüvelyk Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , ,