RSS

Orvos az országúton címkéhez tartozó bejegyzések

Orvos az országúton 4.

Rembrandt: Tulp doktor anatómiája

Arthur Hertzler jól átlátta az orvosegyetemi képzés buktatóit és visszásságait is. Száz évvel ezelőtti helyzetet mutat be, de néha úgy tűnik, mintha ma élne.

“Az előadásokat ampfiteátrum-szerű termekben tartották. A padsorok felkörben s mintegy negyvenöt fokos szögben emelkedve helyezkedtek el egymás mögött. Így azután unalmas órák alatt az úgynevezett “adogató-játék”-kal szórakoztunk. Ennek a technikája a következő volt: kiválasztottunk egy áldozatot az alsó padokban, annak azután két háta mögötti kolléga gyorsan a hóna alá nyúlt, kiemelte a padból és felhúzta magához; a felettük lévő padban ülő másik két diák menten átvette a terhet és ez így ment tovább, míg szerencsétlen flótás egyszerre csak az amfiteátrum legfelső sorában, leghátul találta magát, persze kissé ütődötten a “strapától” … A tanév vége felé már olyan gyakorlatunk volt az adogatásban, hogy a tanár csak egy pillanatra fordult el s az alsó padban ülő, áhítatosan figyelő stréber máris fenn csücsült a kakasülőn.
Tantárgyaink száma sokkal kisebb volt, mint ma. Akkoriban (1800-as évek legvége) összesen tizenhat előadó működött a Northwesternen (Northwestern University, School of Medicine), ma pedig négyszáz (1940-ben). Úgy látom, egyes tanszakok oszlás útján szaporodnak. Az én időmbena sebészt egyszerűen sebésznek hívták, ma már külön tanára van a fülsebészetnek, szájsebészetnek, agysebészetnek, szemészeti sebészetnek, orr- és gégesebészetnek, plasztikai sebészetnek, hogy csak a szegény páciens fejét összeszabdaló specialistákat sorolja fel… Lassanként a fáktól nem látni az erdőt, a testrészektől a szervezetet – és a specialistáktól az orvost… Nem sok ez a jóból? S mennyi fölösleges, úgynevezett “kulturális tárggyal” tömik meg a mai orvostanhallgató fejét! Van már tanszéke az orvosi közrendészetnek, az orvosi jognak, az orvosi szociológiának s ha ez így megy tovább, akkor nemsokára orvosi gyors- és gépírást, meg orvosi tálcakendő horgolást is fognak tanítani – doktorkisasszonyaink legnagyobb örömére…”

Ezzel a bejegyzéssel zárom beszámolóimat Arthur Hertzler könyvéről, aminek címe: Orvos az országúton (The Horse and Buggy Doctor). Igazi élmény az egész könyvet végigolvasni, ezért ajánlom mindenkinek. Antikváriumokban még kapható magyarul. Angol nyelven újabb kiadásokat is megért.

Korábbi bejegyzések:
Orvos az országúton 1.
Orvos az országúton 2.
Orvos az országúton 3.

Reklámok
 

Címkék: , , , , , , ,

Orvos az országúton 2.

“Falusi körzetekben még a legegyszerűbb sérüléseknél sem végeztek műtétet. Jó oka volt ennek, hiszen abban az időben minden seb elgenyedt, s így a beteg is jobban járt, ha a természetre bízták sebe gyógyulását.

Minden seb elgenyedt, mondom, s ez nem túlzás, sőt, mai szemmel nézve igen érthető. Hiszen az akkori sebészek közt az volt a szokás, hogy hosszú szalonkabátban dolgoztak a műtőteremben, mert ezt tekintették a tanult ember egyetlen méltó viseletének. A finnyásabbak műtét közben esetleg fel is tűrték a kabátjuk ujját… Az első műtétnél, amelyet életemben láttam, a sebész operáció előtt selyemszálat fűzött néhány tűbe, a tűket kabátja hajtókájába szúrta, hogy kéznél legyenek, amikor össze kell varrni a sebet. Egy másik sebésznek városkánkban az volt a szokása, hogy műtét közben gyakran a fogai közé vette a kést, hogy ne kelljen mindig az asszisztens keze után kapkodnia.

A gyekori sebgenyedés volt az oka annak is, hogy azokat a sérüléseket, amelyeket ma aránylag csekélyeknek s könnyen kezelhetőknek tartunk, akkoriban mindjárt amputációval intézték el. Levágták a megsérült tagot, hogy ne kelljen sokat bajlódni a sebbel…”

—nem lehetett könnyű dolguk akkoriban, sem az orvosoknak, sem a betegeknek. Sőt, talán ez utóbbiaknak volt igazán nehéz.

 

Címkék: , , , , , ,

Orvos az országúton 1.

A magyar kiadás címoldala

Arthur Emanuel Hertzler (1870-1946) a múlt század elején alkotott, mint orvos és mint író. Könyvei ma is kaphatók az amazon-on, angolul. Magyar nyelven leghíresebb írása, az Orvos az országúton c. jelent meg. Eredeti angol címe: The Horse and Buggy Doctor. Már csak antikváriumban kapható: pl. itt a bookline-on. 1938-ban Amerikában, 1941-ben pedig hazánkban adták ki.

Nagyon plasztikusan meséli el, hogy a XIX. század végén, hogyan küzködtek az emberek az USA-ban, Kansas Államban a tuberkulózissal (tbc):

“Hogy milyen pusztítást végzett a tüdőbaj abban az időben s mégis milyen keveset törődtek vele az emberek, arra talán egy kansasi szomszéd család esete a legszebb példa. E család hét gyermeke közül öt év leforgása alatt hat pusztult el tuberkulózisban. Egyik gyerek a másik után betegedett meg s mindegyiket alig egy-két év alatt vitte el a kór. Egyszer apámmal elmentem hozzájuk; valami ételfélét vittünk szegényeknek. Az anya és három gyerek, akik már mind a betegség végső szakaszában vergődtek, egy földes padlójú szobában feküdtek; a szoba-konyhás lakásban tizen laktak és a még egészséges (vagy legalábbis látszólag egészséges) gyerekek kedvükre játszottak a betegszobában.

Az anya bátyja, aki szintén velük lakott, tanító volt a mi iskolánkban. Szinte még ma is a fülemben cseng tipikus “hektikás” köhögése. Naphosszat köhögött és bizony nem szégyelte magát még a tanteremben is a padlóra köpködni. Jól emlékszem, egyszer megfogta a vállamat és jól megrázott, mert nem tudtam megfelelni arra a nagy kérdésre, hogy mennyi hétszer nyolc – közben pedig a megerőltetéstől beleköhögött az arcomba. Még a leheletére is emlékszem, amint megcsapta az arcom… Ma már tudom, hogy nyilván kaverna volt a tüdejében, vagyis egy üreg, amit a tuberkulózis-bacillusok vájtak és ebbe más bacillusok is betelepedtek s ott úgynevezett vegyes fertőzést okoztak – annak volt olyan rettenetes kipárolgása. Szegény még a tanév vége előtt meghalt tüdővérzésben; szerencse, hogy legalább ez a katasztrófa nem az iskolában következett be.”

Elég gusztustalan helyzet, de akkoriban az emberek ehhez hozzá voltak szokva.

 

Címkék: , , , , ,