RSS

Kiss Ferenc címkéhez tartozó bejegyzések

Két tábor – te melyik táborban vagy? (ÉGy 7/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). Most a II. évfolyam 6. szám cikkeit futottam át, a kiválasztott cikk minden időben aktuális, ma is. A címe: Két tábor, a szerzője pedig Brian Gunning:

Élő Gyülekezetek 1999-ből (lassan 15 éve)

Élő Gyülekezetek 1999-ből (lassan 15 éve)

“Vannak gyülekezetek, ahol két tábor létezik: az építők tábora és a rombolók tábora. Az építőknek adottságokra és türelemre van szükségük. A másiknak bárki tagja tud lenni.”
Egy gyülekezetben rombolni nagyon könnyű, de sokkal több erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy valaki építő legyen. Az egyik eszköz, amit az „építők” használnak, az a biztatás. A szót az Újtestamentumban néha vigasztalásnak, buzdításnak, könyörgésnek szokták fordítani.

1. Légy ott! Részt venni a gyülekezet minden alkalmán, az támogatást jelent. Ha mindig ott vagy, az biztonságérzetet ad a gyülekezetben. Alkalmat ad arra, hogy másoknak szolgálj, és példa lehet másoknak. Ez önfegyelmen és kötelességtudaton alapszik, nem pedig kényelmen. Ezért légy ott! (Cselekedetek könyve 28,14-15; Zsidókhoz írt levél 10,25)

2. Imádkozz a problémákért és áldásért! A rendszeresség és kitartás az imádkozásban attól függ, hogy szeretnénk-e megoldani a gyülekezeti problémákat vagy csak beszélni szeretünk róluk. Az igazi imádkozók szellemi síkra emelik a gyülekezeti közösséget. Ez is példát mutat. Ez az egyetlen megoldás, ami igazán működik. Azonban mialatt problémákért imádkozunk, ne felejtsünk el azért a sok mindenért hálát adni, amit Istentől kaptunk. Az énekíró is azt tanácsolja, hogy számoljuk meg egyenként; azt jósolja: meg fog bennünket lepni a lista. („Nézd az áldást, nézd meg egyenként, s meglepődve látod, hogy az Úr mit tett.”) Próbáld ki! (Jakab levele 5,16/b-18)

3. Vegyél részt az evangéliumi munkában! Az evangéliumi munka egybekapcsol minket. Ilyenkor kiderül, hogy ki a mi valódi ellenségünk. Az itt végzett munka a dolgainkat helyes irányban tartja. Emlékeztet bennünket arra, hogy mi mindnyájan megkegyelmezett bűnösök vagyunk. Ez elveszetteket nyer meg. Ebbe beállni nem szellemi ajándék kérdése. Tedd meg a te
részed, amivel támogatni tudod a gyülekezetben az evangélium hirdetését. (Filippi 1,5; Tesszalonikai levél 1,8)

4. Tarts csendesnapokat! Egy vagy két napot Isten igéjével tölteni felfrissülést jelent a keresztyéneknek. Ez egy lehetőség az
együtt munkálkodásra és jó alkalom a közösség gyakorlására. Jó ok arra, hogy bibliatudósokat hívjunk meg magunk közé. (A legtöbb igehirdető szeret részt venni csendesnapokon. Hívjátok meg bátran őket.) Lehetőség arra is, hogy a környékbeli gyülekezeteknek szolgáljunk. (Nehémiás 8,1-12; Cselekedet könyve 18,27)

5. Látogassátok egymást! Apollós nagyon sok segítséget kapott Aquillától és Priscillától. Talán neked is lehetőséged van arra, hogy másokat meglátogass az ő otthonaikban. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy rövid, szeretetteljes látogatás csodákra képes. Talán meg tudsz hívni másokat magadhoz vagy találkozhatsz velük egy kávézóban is. Egymás látogatása az egyik legelhanyagoltabb szolgálat a gyülekezetekben, pedig az egyik leghatékonyabb módja a gyülekezet építésének. (Cselekedetek könyve 18,26)

6. Szólj egy szót, küldj egy üdvözlőlapot vagy egy e-mailt! Megható, hogy egy jó időben mondott jó szó mekkora erővel bírhat. Rossz szavakra soha nincs alkalom, ami jó lenne. De néha még a jó szót is lehet rosszkor mondani. Próbálj mindig pozitív módon
kommunikálni. Legjobb, ha a nyelvünket csak bátorító szavakra állítjuk be, ellenkező esetben könnyen előjön a kritika. (Példabeszédek 15,23; 25,11; Ézsaiás könyve 50,4)

7. Imádkozz az idősebbekért! Az ember teljes valóját megváltoztatja a másokért elmondott imádság. Eltűnik belőled a vita, a kritika vagy az ítélet velük szemben. A gyülekezet vénei Isten emberei, akik felelősséggel tartoznak a nyájért. Ők méltóvá tétettek arra, hogy imádkozzunk értük még esetleges hibáik ellenére is. (Zsidókhoz 13,7; Timóteushoz írt első levél 5,7)

8. Légy közösségben az Úrral és tartsd meg az ő beszédét! Ez az az út, ahogyan valaki távol tudja magát tartani attól, hogy a gyülekezetben rombolóvá váljék. Pál rengeteg rombolással szembesült, de közösségben volt Istennel. Előbb vagy utóbb mások is hálával fognak megtelni a te örömteli életed által. Ezért légy kitartó! (Timóteushoz írt első levél 4,12-16)

9. Légy békekövet! A hústest mindig kész konfliktust szítani, de a szellemi hívők egy ennél sokkal nehezebb feladattal: a békéltetéssel vannak elfoglalva. Nem szükséges, hogy minden gyülekezeti problémába belemártsuk magunkat, de amikor belekerülünk, vigyázzunk, hogy a békesség megtartásán fáradozzunk.(Filippi levél 4,2; Máté evangéliuma 5,9)

10. Tanuld meg imádni Istent! Az imádat a hívõk legmagasztosabb tevékenysége. Ez Istent az Őt megillető helyre helyezi, át meg átjárja a hívők szívét, ezáltal helyükre kerülnek a dolgok a szívükben és az értelmükben. A mi megmentésünkkel Isten alapvető célja az, hogy az Ő imádásában legyünk foglalatosak (János evangéliuma 4,23). Ha mást nem is tudsz csinálni, de tanuld meg Istent imádni! (Zsoltárok 122,1; Péter első levele 2,1-10)

Ehhez, az eredetileg az UPLOOK c. folyóiratban megjelent cikkhez kapcsolódóan egy 70 évvel korábbi írás, ami hasonló kérdést feszeget.

Kiss Ferenc valamikor az 1950-es években (forrás: www.mktgy.hu)

Kiss Ferenc valamikor az 1950-es években (forrás: http://www.mktgy.hu)

Kiss Ferenc: Minden egészséges keresztyén életnek, minden lüktető gyülekezetnek és minden igazi ébredési időnek egyik kísérőjelensége a farizeusok és az írástudók, valamint az ezekhez csatlakozott tudatlan emberek ellenséges fellépése. Be kell teljesedni Jézus szavainak: “Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd.” (János evangéliuma 15. fejezet 20. vers) Tudni kell ugyanis és Isten gyermekének világosan kell látnia, hogy ma valamennyi egyházban, sőt valamennyi bibliai gyülekezetben, közösségben és egyesületben kétféle elem szavát halljuk. Egyik csoport a valóban bibliai, szellemi emberekből áll, akik akár egyházban vannak, akár gyülekezetben, örömmel látják az ébredési jelenségeket és imádkoznak azokért, mert a múló földi dolgokon és érdekeken keresztül szemeiket Isten országára és a lelkek üdvösségére irányítják. A másik csoport az írástudóké és farizeusoké, akik a hozzájuk csatlakozó lelkileg tudatlan egyénekkel együtt a bibliai példák szerint ma is csak indokolatlan kritizálásokban, ellenvetésekben, elferdített vitatkozásokban, végeredményben ellenségeskedésben élik ki magukat. Közben a farizeusok igazi természete szerint magukat kifogástalan vallásos embereknek tartják. Ezeknek a végcéljuk ma is az, amit Jézus röviden így foglalt össze: “Jaj nektek… mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt, mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be.” (Máté evangéliuma 23,13) Szükségesnek látjuk e helyett is felhívni e kétféle emberre olvasóink figyelmét azért, hogy minden helyzetekben igyekezzenek világosan különbséget tenni a kétféle hang között és félelem valamint rettegés nélkül hordozzák továbbra is magukban a Szentírásból vett világosságukat, bizonyságot tévén mindeneknek a bennük lévő élő reménységről.—forrás: Kegyelem és Igazság 1938, és Kiss Ferenc professzor James Stewart skót evangélista magyarországi körútjával kapcsolatosan írja.

Reklámok
 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Szabad államban szabad egyház

1947-ben jelent meg a kiadvány - a Szabad Egyházak Tanácsának füzete

1947-ben jelent meg a kiadvány – a Szabad Egyházak Tanácsának füzete

Újabb egyházügyi törvényt fogadtak el nemrégiben (2013. júliusa). A tavaly előtti események elég kaotikusak voltak, hiszen a bejegyzett, elfogadott egyházak listáját jól átírták, sok kisebb gyülekezet, felekezet egyesületi formában kényszerült tovább működni. Most ezen az állapoton próbáltak segíteni, amikor újabb módosításokat fogadtak el.

Ennek apropójából előkerestem néhány régi folyóiratot (van nékem rogyásig, élvezet olvasni, élő történelem). Ezek között találtam meg a Szabad Egyházak Tanácsának (akkor Szövetsége) 1947-ben megjelent kiadványát. Ebben az a Kiss Ferenc orvosprofesszor, akiről már írtam a Leonardoról szóló bejegyzésben, nagyon komolyan ír a vallásszabadság kérdéséről. Íme a cikk:

Együtt, egy úton, egy cél felé!
Írta: Dr. Kiss Ferenc orvosprofesszor,
a Szabadegyházak Szövetségének elnöke

A történelem szomorú tanúsága, hogy a Svájctól keletre fekvő kis országokban a második világháborúig megmaradt a vallási türelmetlenség. Hiába tudtak az itteni kormányok nyugati vallásszabadságról, itthon csak bizonyos államilag jóváhagyott egyházakban és egyesületekben lehetett nyilvánosan tisztelni Istent; az így felállított kereteken kívül levőkre pedig a vallásszabadsági jogok nem vonatkoztak. Bármilyen romlott lelkiállapotban volt is az a jóváhagyott egyház, vagy egyesület, vallását gyakorolhatta; viszont bármilyen hűséges volt Istenéhez az olyan gyülekezet, vagy mozgalom, mely nem került be az államilag márkázottak csoportjába, sorsa, zaklatás, sőt üldözés volt. Ennek az állapotnak fenntartásában  nagy szerepet játszottak, érdekeik hibás felfogása alapján, a helyi egyházak. A hatósági emberek, Pilátushoz hasonlóan, az esetek többségében szabadon akarták ugyan hagyni Krisztus követőit és gyakran kijelentették, hogy azokban az emberekben »semmi bűnt nem találnak«, de a főpapok és az írástudók szava erőt vett rajtuk is. A hatóság emberei általában érezték, hogy ezáltal nagy felelősség nehezedik rájuk; sokan még egyéni és családi életüket is féltették az ilyen álláspontjuk következményeitől, ezért legalább szóban gyakran mosták kezeiket ettől a bűntől. Az Istent kereső és Öt megtalált egyének kiolthatatlan, Istentől eredő, úgynevezett természetes joga: Isten imádásának szabad gyakorlása és a hason értelmű lelkekkel való találkozása, Istennek lélekben és igazságban való tisztelése céljából Nagy lelki sötétség és eldurvulás kell hozzá, hogy vallásának szabad gyakorlása és a hason értelmű lelkekkel való találkozása, Istennek lélekben és igazságban való tisztelése céljából. Nagy lelki sötétség és eldurvulás  kell hozzá, hogy ember az embertársának nyilvánvaló jogát erőszakkal korlátozza, vagy elfojtsa. A tatárokról sok kegyetlen cselekedetet jegyzett fel a történelem, de azt is tudjuk róluk, hogy fővárosukban (Karakorumban) különböző címek alatt külön utca volt valamennyi kifejlesztette, hogy ne csak a ott létező felekezet temploma, vagy kápolnája számára. Bár többségükben pogányok, mohamedánok voltak, katolikus kápolna is volt az említett karakorumi utcában.
Sokan hamis módon úgy magyarázták nálunk a vallás szabad gyakorlásának fennállását, hogy magában mindenki úgy imádkozhat és úgy tisztelheti Istent, amint akarja, de megvonták az egyéntől azt a jogot, hogy más hasonló lelkekkel összejöhessenek, egymás hite által épüljenek és hitükről nyilvánosan is bizonyságot tehessenek. Még akkor sem kapták ezt meg, ha a jó erkölccsel és a közrenddel soha összeütközésbe nem kerültek. Annak az okait keresve, hogy miért adja oda magát valamely államhatalom,, polgárai ilyen szent jogának a csorbítására, rendszerint két fő okot találunk a háttétben. Az egyik démoni, sátáni ok, melynél fogva annál nagyobb ellensége valaki Isten országának
és mennél nagyobb érdekeltsége van a bűnben. Már az Úr Jézus megmondotta Nikodémussal való beszélgetése közben, hogy »minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot«. (János 3,20.) A másik rejtegetett ok: anyagi. A hamis, önző ember az idők folyamán különböző címek alatt kifejlesztette, hogy ne csak a földeknek, hanem a lelkeknek is legyenek nagybirtokosai. Magyarország történelmében különösen sok szomorú esemény jelzi a földek és lelkek nagybirtokosainak szerencsétlen szerepét. Ezeréves történelmünk három ilyen nagy szerencsétlenségében (Mohi-puszta, Mohács és a mostani) a földek e nagybirtokosai mindenkor visszaéltek hatalmukkal és vagyonukkal.
A kormányzat emberei állandóan hangoztatták nálunk is, hogy népünknek erkölcsösebbnek kellene lennie, de hogyan emelkedett volna az erkölcsi színvonal, ha az igazi erkölcsi (lelki) emberek kifejlődését még hivatalos helyről is akadályozták! A nyugati államok és Észak
-Amerika történelme bizonyítja, hogy városok vagy országrészek, esetleg egész országok erkölcsi színvonalának emelkedése mindig az ún. lelki ébredésekkel indul meg, mely alatt azt értjük, amikor a rendesnél nagyobb mértékben támadnak igazán élõ hitű, Jézus Krisztusban megújult lelki emberek, akik a régi, vagy újonnan támadt összejöveteleken bizonyságot tettek Krisztusban való új életükről.
»
Ti vagytok a földnek savai«, mondotta Jézus tanítványainak (Máté 5,13), ami nemcsak azt jelenti a legújabb élettani tapasztalások szerint, hogy a só megőriz valamit a rothadástól, hanem inkább azt jelenti, hogy az élő szervezet vérében és nedveiben lévő, bár kis mennyiségű só elengedhetetlenül szükséges az életfolyamatok jó menetéhez. Anyagcserénk és erőgazdálkodásunk egyáltalán nem tudna lebonyolódni a szervezetben lévő sók megfogyatkozása esetén. A vitaminokról ma mindenki tudja, hogy azok híján halálos betegségekbe esik az élő szervezet, hiába van meg kilogramm szerint a súlya, vagy a külső színe. A lelki emberek és azok közösségei képezik a társadalmi és a nemzeti élet vitaminját. Történelmi tény, hogy amely társadalmi rétegben, vagy nemzetben nincs meg a lelki emberek bizonyos legkisebb száma, az létjogosultságát, vagy éppen életét veszti. Kevéssel az első világháború után két népet gyakorlatilag kiirtottak. Egyik volt az örmény nép, melyet egy bosszuló török hadsereg irtott ki, a másik a bibliai asszír nép volt, melyet a környező mohamedán törzsek kaszaboltak le. Alkalmam volt mindkét nép megmaradt vezetőivel beszélnem. Mindkét részről megerősítették, hogy bár névlegesen keresztény nép voltak, mégis úgy egyházi, mint társadalmi életükből teljesen kiveszett az Evangélium élete és ereje Lelki emberek közösségéről szinte nem is tudtak, bár az asszír nép megmaradt fejedelmi sarja Újtestamentumot hordott zsebében. Ezzel szemben az első világháború utáni időben a legnagyobb méretű lelki ébredés híre Oroszországból jött. Ottani tapasztalt keresztények úgy becsülték, hogy legalább százszorosára emelkedett az orosz népben rövid egy-két éven belül a lelki emberek és azok gyülekezeteinek száma.
Már ebből a néhány tényből is kétségtelenül megállapítható, az Ótestamentum számos példájával egybehangzóan, hogy mit jelent egyéni és nemzeti szempontból a helyesen kezelt vallásszabadság. Bizonyos, hogy a nagyobb méretű vallásszabadsággal együtt erőtelen, sőt egészségtelen vallási színezetű mozgalmak is burjánzanak fel. Az ilyeneket az egészséges gyülekezeteknek és bölcs hatósági embereknek kell türelemmel helyes mederbe terelni. Egy nagy angol jogásszal beszélgetvén erről a témáról, azt kérdeztem, hogy ha nagyon elszaporodnak a hibás mozgalmak, nem gondolnak-e a vallásszabadság korlátozására. Õ erre azt felelte, hogy egyáltalán nem, mert az angol birodalomnak olyan nagy kincse és ereje a teljes vallásszabadság, hogy azt néhány tíz, vagy százezer beteglelkű emberért nem áldoznák fel.
A nemzetünk testében ma található csökevényes lelki élet kétségtelenül a csökevényes vallásszabadsági törvényeknek is a következménye. Nem kizárólag arra vezethető ez vissza, de mégis jó részben. Bízvást reméljük, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság korrekt biztosítása esetén nemcsak a meglévő gyülekezetek és közösségek szabadulnak fel a régi nyomás alól, hanem sok lélek kihámozódik majd lelki sötétségéből és bűneinek kötelékéből, hogy Isten gyermekeinek szent szabadságára jutván, növeljék Isten igaz imádóinak a számát és nemzetünk lelki erejét.
Jelenleg nagy külső és belső átalakulások idejében élünk. Átalakultak az országok kormányai; változtak da társadalmi berendezkedések és megoszlások; eltolódtak a népek lakásának határai; az emberek gondolkodásában, lelkületében. Olyan új erők léptek fel, melyek eddig csak kevesekben szenderegtek. E sokféle átalakulás közepette Isten országának munkásai és látható alakulatai sem hunyhatják be szemüket a körülöttük zajló események elől, Szem előtt tartják az apostollal együtt, hogy a világosság Atyjánál »nincs változás, vagy változásnak árnyéka«, (Jakab 1,17) s a Megváltó ama búcsúszavait is szívükben hordozzák, »hogy az ég és föld elmúlnak, de az Ő beszédei semmiképen el nem múlnak.« (Máté 2,25) Alázatosan beismerik azonban, hogy a bizonyságtétel formái a lelki emberek gyülekezetei, közösségei a történelem folyamán többé-kevésbé eltértek az apostoli vonalaktól, ahova lelki ébredés, vagy reformáló megtisztulások által időről-időre vissza kellett térniök. Jaj azoknak az alakulatoknak, kicsinyeknek és nagyoknak, melyeknek nincsen »fülük a hallásra« és sem a múltban, sem a jelenben nem értették meg, »mit mondott a Lélek a gyülekezeteknek«. Az ilyeneket a Szentlélek több-kevesebb figyelmeztetés után otthagyta; helyét a világ fejedelme vette át, világgá alakítván vissza a történelmükre és nevükre legbüszkébb egyházakat, vagy gyülekezeteket is.
Olyan korban élünk, mikor az egész föld kerekségére kiható világszervezet alakult (az Egyesült Nemzetek Szövetsége), s amikor egy világállam gondolatát feszegetik többféle oldalról. Mi nem ülünk ott, ahol a világbéke nagy gondolatán tanácskoznak és tárgyalnak, de ezt a szent célt Isten Igéjének és a Szentléleknek erejével munkáljuk, úgy a magunk, mint embertársaink lelkében. Meg vagyunk győződve és ez csak fokozódik bennünk, hogy a vallásszabadság ügyének ébrentartására a Szentlélek hozott össze bennünket, jó idejében, és Ő is kapcsol össze bennünket erre a munkára.
Mi nem azt akarjuk, hogy a sok jó bizonyságtétel által nemzedékeken át kialakult és gyümölcsözőnek bizonyult lelki közösségek, mint megannyi lelki háztartások megszűnjenek; hanem azt óhajtjuk, hogy a lelki háztartások vezetői és tagjai abban az apostoli indulatban növekedjenek, hogy egymást alázatosan különbnek tartsák saját maguknál. (Filippi 2,3)
Istenünk iránti hálával tölt el bennünket az az új körülmény, hogy a világi hatóságok jobban megértenek bennünket, külön-külön gyülekezeti életünkben, és Szabadegyházi Szövetségünkben is, mint bármikor ezelőtt ebben az országban. Az Írás szavaival együtt hisszük és valljuk, hogy a világi hatóságok Isten szolgái a maguk helyén; mi is azok vagyunk a mi helyeinken, s ezért csak jó gyümölcsei lehetnek a közös becsülésnek és őszinte támogatásnak, úgy erre az életre, mint az Örökkévalóságra.

Kiss Ferenc kezdetben a Kolozsvári Egyetemen dolgozott, aztán 1917-ben Pestre került. Trianon miatt a kolozsvári kar Szegedre költözött. Itt, vagyis Szegeden élt és lett egyetemi tanár, tanította az anatómiát. Mindez a II. Világháború előtt történt. Aztán Budapesten lett a tanszék vezetője, onnan is ment nyugdíjba valamikor az 1960-as években.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/07/28 hüvelyk Történelem, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , ,

Leonardo da Vinci és Kiss Ferenc — a két anatómus

Leonardot emlegettem már egy korábbi bejegyzésben az alapján a könyv alapján, ami anatómiai ismereteit összegzi és értékeli. Most újra szembe jött velem az “öreg”.

A "renci-bonci" egy régi kiadása

A “renci-bonci” egy régi kiadása

Az orvosegyetem megkezdésekor anatómiából volt néhány nagyon fontos tankönyv (1990-es évek eleje), amiből kettőt becéztünk is: az egyik volt a “funkci-anci”, vagyis a Funkcionális anatómia (Szentágothai János), a másik pedig a “renci-bonci”, vagyis a Rendszeres bonctan (Kiss Ferenc). Természtesen fontos volt a Tájananatómia tankönyv is (Tömböl Teréz), a szuperpluszt viszont a Kiss-Szentágothai: Anatómia atlasz jelentette. Hiába kaptuk meg tankönyvként a Vajda féle Anatómia atlaszt (óriási munka lehetett a preparátumokat elkészíteni), mégiscsak az ismerősöktől, antikváriumokból felhajtott Kiss-Szentágothai biztosították a legjobb tanulási lehetőséget. (Csendben jegyzem meg, hogy a Sobotta természetesen már kapható volt, de csillagászati árakon.)

Szóval ez a Kiss Ferenc orvosprofesszor amellett, hogy az ország leghíresebb és legmeghatározóbb anatómusa volt Szentágothai János előtt (aki egyébként Kiss Ferenc professzor barátjának Schimert Gusztávnak volt a fia – aztán a Schimertből Szentágothai lett), a Budapesti Keresztyén Testvérgyülekezetnek volt a vezetője, rendszeren hirdetett igét. Az életéről megjelent könyvben erről részletesen olvashatunk, címe Élő kövek és Lukácsi Vilma írta. Ezen könyv előkészítése kapcsán összegyűjtött újságcikkek, dokumentumok egy része került hozzám, amit nemrégiben végiglapoztam. Közben pedig találtam néhány dolgot…

Kiss Ferenc 1952-ben kapta meg a Kossuth-díjat kutatásaiért és feltételezem, ebből az apropóból az Élet és Tudományba is írt egy cikket. Ez amolyan ismeretterjesztő, történelmi cikk, méghozzá Leonardo da Vinci munkásságáról. Érdekes és tanulságos, íme a cikk:

Élet és tudomány 1952

Élet és tudomány 1952

Leonardo da Vinci az úttörő természetbúvár és anatómus

Leonardót sokan ismerik. mint nagy művészt, de kevesebben ismerik, mint úttörő természetbúvárt. Ha anatómiai kutatásai és rajzai a maga idejében ugyanúgy nyilvánosságra kerültek volna, akárcsak festményei vagy rajzai, nehezen válaszolhatnók meg a kérdést, hogy vajjon mi volt benne a nagyobb: a művész-e vagy a természettudós?

Leonardo az elmúló középkor és a születő újkor határmezsgyéjén állott, vagyis: az elmúló hűbéri társadalom és a születő polgári társadalom között. A XV. század derekán, 1452-ben született és a XVI. században, 1519-ben halt meg. Életében hatalmas események rendítették meg az úgynevezett sötét középkor pilléreit, melynek legfőbb hatalmassága a pápaság volt. A hajózás új világrészeket fedezett fel, a könyvnyomtatás hatalmas léptekkel haladt előre. A való élet és igazság új tényeit hozták sokan felszínre s ebben a forrongó, átalakuló világban élt Leonardo is. Nemcsak nagy alkotásai és zsenialitása miatt kell Leonardót ma minden eddiginél behatóbban tanulmányoznunk. Fel kell őt ma idéznünk azért is, hogy nagy átalakulásunk idejében példát és tanulságot merítsünk személyiségéből és a alkotásaiból.
A nagy erkölcsi reformátor, Savonarola előtt a művészek úgyszólván a puszta külső vonásokat festették a belső, egyéni jellem kifejlesztése nélkül. Savonarola dörgedelmes erkölcsi prédikációi után a belső ember jellemvonásai is kifejezésre jutottak a művészetben.

„Akik jobban védték a holtakat, mint az élőket“

Leonardo éles szemével meglátta és fölvetette korának művészi és tudományos problémáit. Valósággal belefeküdt azokba és, mint egyik életrajzírója mondja, „a problémákat ő adta vissza megoldva kortársainak”.
Anatómiai vázlataiban, rajzaiban, festményeiben lélektani tanulmányok vannak s nemcsak a »külső embert«, de a »belső embert« is megjelenítette műveiben. A formák báját az érzelmek kifejezésével a görögök formai szépséget az akarat, érzelem és indulat művészi megragadásával párosította.
Az Élet és Tudomány olvasói előtt, itt és most Leonardót elsősorban mint természetbúvárt, közelebbről mint az anatómia lánglelkű úttörőjét kívánom bemutatni. Leonardo előtt emberi tetemet rendszeresen senki sem boncolt, mert ezt szentségtörésnek tartotta a papság korlátai közé szorított középkori felfogás. Leonardo ostorozta a hivatalos felfogás képviselőit, akik »könnyebben beleegyeztek az ember megölésébe, semmint az emberi holttest szakszerű tanulmányozásába«. Élesen gúnyolta azokat, »akik jobban védik a holtakat, mint az élőket«. Áttörve minden akadályt és félretolva minden előítéletet, több mint 30 emberi tetemet boncolt! Mégpedig csaknem olyan rendszerességgel, mint azt ma végezzük!

Szakítás a középkori egyházi skolasztikával

Hogyan állott az emberi anatómia Leonardoig?
Az anatómiát Mundinus rövid könyvecskéjéből tanították, mely főleg állati viszonyokra vonatkozott. A hitvány kis skolasztikus fércműben egyetlen ábra sem volt. Ahelyett, hogy újabb boncolásokkal és vizsgálatokkal fejlesztették volna az orvostudományt, évszázadokon keresztül csakis ismételgették, mondhatnók kérődzték a régiek állításait. Legfeljebb meséket és csodákkal határos történeteket ragasztgattak a kötelező skolasztikai leckéhez.
A »régiek tudományá«-ban való vakhit, a tudományellenes fanatizmus úgyszólván teljesen megkötötte a haladást. Leonardo ezt a tudományellenes csődtömeget bátran félretolta útjából. Rendszeresen, sok tekintetben a mai színvonalat is elérő szakszerűséggel boncolt embert és állatokat. Preparátumairól természethű ábrákat is készített.
Az anatómiai szöveg szakszerű ábrákkal való illusztrálásának is Leonardo az atyja!
Ábrái és jegyzetet alapján arra kell következtetnünk, hogy ő már balzsamozta is a tetemet az erekbe való befecskendezés útján.
Noha rajzai nem ölelik fel a teljes anatómiát s az ábrákhoz fűzött megjegyzései is rövidek, bár mindezek halálát követően csak kétszáz év múlva kerültek ismét napvilágra, mégis igen nagy hatással voltak azok mind az e kori szakemberekre, mind az irodalomra.
Mostani, hasonlóan korszakváltó időnkben különösen azok az alapelvek fontosak, melyeket Leonardo természettudományi kutatásaiban erőteljesen hangoztatott és gyakorolt. Ilytartalmú jegyzeteit az 1700-as évek derekán az angol királyi levéltárban fedezték föl a kutatók. Hogyan kerültek oda, milyen körülményes úton-módon, nehéz lenne elmondani s mellékkérdés is. Ami számunkra fontos: feljegyzéseinek hatalmas tömege mellett »halászták ki« anatómiai rajzait és jegyzeteit is. Az anatómiai tárgykörű rajzokat és följegyzéseket az angol, francia és német szakemberek csak töredékesen kezdték közölni mindaddig, amíg Th. Sabacsnikov orosz anatómus meg nem ismerkedett ezekkel a jegyzetekkel és rajzokkal. Sabacsnikov dolgozta fel először alaposan Leonardo anatómiai úttörésének eredeti forrásait s ő ismertette először részletesen Leonardót, az anatómust, 1898-ban. Sabacsnikov ismertetése után aztán már egyre több anatómus különösen Holl gráci professzor közölt részletes tanulmányokat Leonardo anatómiai rajzairól.

A táj- és funkcionális anatómia

Melyek azok a fontos, ma is érvényes alapelvek, melyeket Leonardo képviselt?
Hangoztatta, hogy a boncolásnál rétegről-rétegre kell haladni és egy-egy terület — például a tenyér vagy a talp — összes képleteit (izmait, ereit és idegeit) egymáshoz való viszonyukban, vagyis tájanatómiailag kell szemlélni.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az anatómiai elemeket — izmokat, idegeket stb. — mindig működésükkel kapcsolatban kell vizsgálni. Ezt az irányzatot ma funkcionális anatómiának nevezzük.
Följegyzéseiben olvassuk, hogy az anatómia élettan nélkül nem tudomány hanem csak száraz mesterség. De viszont, szerinte, az élettannak sem szabad elhanyagolni az anatómiai alapokat. Egy modern kutató ezt így fejezte ki: »Járjon elől az anatómia kövesse az élettan, de ha mégis az élettan szalad előre, azt ne tegye az anatómia nélkül!«
Leonardo összehasonlító és funkcionális anatómiai tanulmányaival oly magas szemléletre hágott, hogy azt méltán mondhatjuk a mai biológiai szemlélet alapvetésének is. Ami ma, kivált a szovjet biológia és orvostudomány hatására oly fontossá vált — az átfogó, egységes, vagyis szintetikus szemlélet, — volt Leonardo végcélja.
A természettudomány minden ágát ennek az egységes szemléletnek az érdekében művelte. Minden részletkutatással a természetet a maga egészében akarta megvilágítani. Tette ezt azzal a meggyőződéssel, hogy a természet és benne egy-egy szervezet szétbonthatatlan nagy egységet képez.

Az előítélettől mentes kutatásért

Leonardo azt tanította, hogy csakis az észlelésen alapuló és minden előítélettől mentes kutatási módszer nevezhető tudományosnak. Ki mondhatja, hogy ez a tétel nem helytálló ma is a maga teljességében? Azt hozzáfűzte, hogy az észleleteket helyesen kell értelmezni, mert utóbbi nélkül az észlelés csak élettelen tudás marad. Mindnyájan tudjuk, hogy a dolgok helyes megítélése nem mindig könnyű, mert Leonardo szavaival élve: »nincs semmi, ami csalárdabbul megcsalhat bennünket, mint a saját ítéletünk, ha az helytelen«.
»Azok — írja máshol Leoardo —, akik beleszeretnek a gyakorlati életbe tudomány nélkül, olyan hajósokhoz hasonlítanak, akik kormányrúd és iránytű nélkül akarnak, hajózni, és ezek sohasem biztosak, hogy hova jutnak. A gyakorlati életnek mindig helyes teóriákra kell támaszkodnia!«
Íme ilyen világos és előítéletektől mentes gondolkodás útján Leonardo évszázadokkal megelőzte kortársait. Lerakta a mai természetvizsgálat és szemlélet alapjait. Leonardo több volt mint reformátor: forradalmár úttörõje lett az anatómiának és a természettudományi gondolkodásnak!
Nem csoda hogy Leonardónak eme bátor és messzelátó szemléletet kortársai közül halála után senki sem merte képviselni. Ennek tulajdonitható, hogy noha művészeti alkotásaival már életében hatalmas hírnévre tett szert, természettudományi és anatómiai munkásságát még mintegy 200 évre sikerült elrejteni.

Mit ad Leonardo a mai tudománynak és művészetnek?

Az utána jövő évszázad nem ismerte Leonardo tudományos eredményeit. Mintegy negyedszázaddal halála után Vesaliusnak teljesen újra kellett fölépiteni a tudományos anatómiát. Leonardo anatómiai adatai és tudományos alapelvei azonban annál inkább megtermékenyitették a későbbi kutatásokat. Sőt még mai kutató munkáinkra is termékenyitőleg hatnak. Ez indokolja ama határtalan megbecsülést és kıemelést, amellyel Leonardónak most, születése után 500 évvel ismét hódolunk. A fiatal kutatók példát vehetnek Leonardo bátorságáról, elfogulatlan ítélőképességéről, munkamódszeréről. Helyes irányítást nyerhetnek tőle mai tudományos munkáikban is.
Végül — de nem utolsó sorban — még egy kérdést tisztáz Leonardo példája. Korunkban a képzőművészek — szobrászok, festők, grafikusok — nagy előszeretettel tanulmányozzák az emberi és állati anatómiát. Egyesek ellentmondóan azt állítják, hogy ennek az úgynevezett művészeti anatómiának alig van értelme. Mert hiszen a klasszikus antik kor, valamint a középkor művészei nem ismerték az anatómiát és mégis nagyokat, tökéletesen szép műveket alkottak.
A kérdésben nagyon is perdöntő Leonardo példája!
Senki nem egyesítette olyannyira egy személyben a művészi képességet és az anatómiai ismereteket, mint Leonardo.
Hogyan kerültek be Leonardo művészi alkotásaiba alapvető anatómiai ismeretei?

A képzőművészet és anatómia

Leonardo művészi alkotásaiban nem primitiven utánozta anatómiai preparátumait és rajzait, hanem utóbbiak legbensőbb értelmét használta fel alakjai testének arányaiban és különösen mozgásaiban.
Művészi alkotóképesség nélkül, kizárólag csak anatómiai tanulmányok útján ugyan még senki sem válik művésszé. De az is kétségtelen, hogy Leonardo példája szerint a művészi zseni csak nyer és megtermékenyül a helyesen használt anatómiai ismeretek által.
A modern biológia nagy mestere: Pavlov tanítása szerint mozgás nincs szerkezet nélkül, és működés nincs megfelelő organikus szervezet nélkül! Miként az orvos működésében nem hanyagolhatja el az emberi test normális és kóros változásainak gondos vizsgálatát, épúgy az igazi ábrázoló művész sem engedhet meg magának büntetlenül olyan ábrázolási formákat, amelyeknek nem az anatómia képezi az alapját.
eletestudomany2Leonardo minden zsenialitásának és művészi tökélyének titka és lényege, hogy a legszigorúbban ragaszkodott a test külsejének s belsejének anatómiai viszonyaihoz. Mint művész még az orvostudomány és általános embertan számára is úttörő anatómiai kutatásokat végzett. Az anatómiai ábrázolást technikája örökbecsű.

Kiss Ferenc
Kossuth-díjas orvosprofesszor
Élet és tudomány 1952. május (VII. évf. 19. szám)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/07/04 hüvelyk Emberek, Kórház és a szakma, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A végzet katonái – 2 – Rickettsia prowazeki

Kiütéses typhus: Morbus Hungaricus, börtön-láz, hajó-láz, éhinség-láz (typhus exanthematicus). Igen, tévedés a tuberkulózist “morbus hungaricus”-nak nevezni. Eredetileg nem a tbc-t, hanem a typhus exanthematicust nevezték így (“magyar betegség”), ami egyértelműen kiderül Ralph H. Major könyvéből. Igen színes történelmi leírását adja a kórságnak, amit a tetvek terjesztenek.

Most tudtam meg, hogy Franz Schuberttel 32 évesen végzett. Figyelem! Nem a hastifusz, hanem a kiütéses tifusz. Mások is összekeverték már a kettőt: Kiss Ferenc orvosprofesszor az I. Világháború alatt nagy számban ápolt ilyen beteget a katonai kórházban, de megúszta, nem kaptal el. Azt hitte egybként, hogy már átvészelte, pedig gyermekkorában nem ezt, hanem a hastyphust kapta el, amit teljesen más kórokozó terjeszt (S. typhi) Túlélni a világháborút, betegek között. Erről bővebben Lukácsi Vilma ír könyvében.

Steiszky is az exanthematicusban halt meg Muhary egri regényében, az Ex-ben: “A csípések és a kiütések alapján egyértelmű: Steiszkynek megártott a tömlöc. Szövődmény lépett fel: a pince szövődménye, exitus lethalis (halálos kimenetel). A káros effluviumok (kigőzölgések) annyira átjárták a testét, hogy már nem szabadult tőlük. Néhány nap alatt elvitte, oly gyorsan, akár egy tüdőlob. Nem eszik több halat. 5 láb 2 hüvelyk magas, idős férfi teteme. Száz évig élhetett volna, olyan épek voltak belsőségei, de a kiütéses hagymáz minden emberi számítást keresztülhúzott. Meghalt Miklós, meghalt Steiszky. Mindössze egy hét telt el a kettő között.” – megjegyzem: akkoriban, a 18. században nem tudták, hogyan terjed a betegség. Sok fertőző betegségről azt gondolták, hogy a szobák, házak, helyiségek kigőzölgései, kipárolgásai a felelősek a megbetegedésekért.

Ma már ritka fertőzés.

Előző: A végzet katonái 1 > Következő: A végzet katonái 3

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/06/15 hüvelyk Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , ,