RSS

Lundaföld címkéhez tartozó bejegyzések

Magyar-lunda nyelvrokonság

…nem létezik és természetes, hogy nincs közvetlen, vagy éppen szoros nyelvrokonság a kettő között, csak annyi, amennyi minden más nyelvben közös lehet. Vannak benne invenciózus fordulatok, néhány kifejezés hasonlóan hangzik. A távolság óriási, nemcsak sok ezer kilométer, de évszázadok és egy tenger, nem is beszélve a Szaharáról és az Egyenlítőről, hiszen Lundaország ma Zambiában, Kongóban és Angolában, darabjaiban létezik csak (írtam róluk itt).

Hadd hozzak azért két példát a hasonlóságra, ami meglepett:

IGEN: Az ‘igen’ és az ‘enga’ (lundául igen) szót hallva, nyilván közelebbinek tűnik, mint például az angol ‘yes’.
NEM: A ‘nem’ és a ‘nehi’ (lundául nem) szintén közelebbi hangzásúnak tűnik, mint például a ‘no’.

Érdekes a másik példa is:

cassava-makamba

Manióka liszt (cassava), ami a lunda emberek (de egész Afrikában) között nagyon népszerű eledel. Ebből készül az nshima. Szóval, amikor ‘kudya’, akkor ezt a makamba-t készítik el és eszik.

Ha megkérdezünk egy lunda embert: Tud-e enni? Akkor így hangzik: Muna kutwesha kudya? Amiben a kudya (kiejtve: kudá – mint az orosz hová). A válasz úgy fog hangzani: ‘Kudya nakudya’. Ebben a kifejezésben a főnévi igenevet vagyis az “enni” igét használják megerősítésként. Szó szerinti fordításban: Enni eszek. Milyen érdekes, hogy bár ritkán, de magyarban is használjuk ezt a megerősítést: – Eszik eleget? – válasz – Hát, enni eszek! (Ugyanígy: inni iszok – lunda: Kunwa na kunwa.)

A lunda nyelvben egyébként sokkal több “rag”-ot használnak, amit nemcsak a szó gyökere után, hanem elé és még közbe is beszúrnak (prefix, inflix, suffix). Ezért aztán extrém hosszú szavak jönnek létre. Rendkívül megnehezítik a szótározást, hiszen a szó elejéről először (lehetőleg a nyelvtan átfogó ismeretében) le kell vágni a prefixeket, aztán kiderül, hogy milyen betűvel is kezdődik a szó.

Egyik kedvenc példám erre a Tumina (Dícsérő énekek) c. keresztény énekeskönyvben van. A “By Christ redeemed” c. angol ének lunda szövegében van a szó: “Nichakenzayi” – ami azt jelenti: Amíg ő eljön… (Jézus Krisztus visszajövetelére utalva). Nos ebben a szóban a tőből is csak három betű marad: …nza… és az ige eredetileg inza, vagyis jönni (kwinza a főnévi igenév). A Ni-cha-k-e- és yi a végén mind módosítanak valamit. Ilyen ez a lunda nyelv.

Másik példa egy jó hosszú szó, ami egy egész mondatot tartalmaz: “nakumukalakelanga”. Nos szedjük szét ezt a jó hosszú szót is: “na-ku-mu-kalakala-nga”, ahol az ige: kalakala, azt jelenti dolgozni, munkálkodni, tenni. Mivel változik, ezért “na-ku-mu – kalakela – nga”. Na – teszem, ku és a végén nga, hogy rendszeresen (örökké, állandóan), meg még a mu, ami talán tárgyasítja (?), vagyis valakinek az akaratát tenni, amihez döntéssel jutottam el. Huh… hát ez jó bonyolult. Ezért inkább megmutatom, honnan vettem a példát:

“Nakumukalakelanga Nzambi”, angol fordítása: “I have made a decision to do God’s will forever.” Magyarul: “Eldöntöttem, Isten akaratát teszem örökké.” Lundában két szó, magyarul öt szó, angolul 10. Ilyenek ezek a nyelvi különbségek. Bár minden ember úgy döntene (és minden nyelven elmondanák), hogy követi Isten akaratát az életében.

De lássuk a példamondatunk forrását! A Kalane Mission Hospitalnak – ahol éppen dolgozok – a nevében is benne van, hogy missziós kórház, ezért időnként a rádióból (akár a műtőben is, ha a munkát nem zavarja) keresztény énekek szólnak. Így hallottam meg egy olyan lunda éneket (aminek a fele angol), ami nagyon sok embernek megtetszett, igazi sláger lett belőle még vagy 7-8 évvel ezelőtt. Utána kérdeztem, hogy mi ez a dal, s kiderült, hogy a címe: Ami mu umi wami (Az én életemben…). Íme a teljes szöveg, ami angolul kezdődik, a refrén lunda:

In that old house once lived an old lady. /Abban az oreg házban élt egy idős asszony./
She told stories about the way life was so hard to cope. /Történeteket mesélt arról, hogy az élet útjával milyen nehéz volt megbírkózni./
At the end of the story /A történet végén…/
I could see tear running from her eyes. /…láthattam, ahogy könny csordult a szeméből./
I could hear her saying: /Hallhattam, ahogy azt mondja:/

Refrén:

Ami mu umi wami /Az én életemben…/
Nakumukalakelanga Nzambi /Eldöntöttem, hogy Isten akaratát teszem örökké./

Ami mu umi wami /Az én életemben…/
Nakumukalakelanga Nzambi /Eldöntöttem, hogy Isten akaratát teszem örökké./… iyee… eyiyee eee

(Ismétlés)

Now I know I wasn’t there in her old days. /Most tudom, hogy nem lehetek ott idős napjaiban./
But I see myself going through the same road /De látom magam menni ugyanazon az úton/
And I hear myself saying: /És hallom, ahogy magam is mondom:/

Ami mu umi wami /Az én életemben…/
Nakumukalakelanga Nzambi /Eldöntöttem, hogy Isten akaratát teszem örökké./

Ami mu umi wami /Az én életemben…/
Nakumukalakelanga Nzambi /Eldöntöttem, hogy Isten akaratát teszem örökké./… iyee… eyiyee eee

A dalt megtaláltam a YouTube-on. Íme, meghallgatható. Érdekessége a videónak, hogy abban egy asszony halála is látható. A haláleset körül az emberek gyásza nyilvánvaló. Igen, itt valóban így gyászolnak és siratnak az emberek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/03/30 hüvelyk Afrika, Zene

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Ismét a lundákról

M. K. Fisher lunda nyelvkönyvét nézegetve (írtam róla itt) botlottam bele abba a bevezetőbe, amelyben röviden összefoglal a szerző néhány olyan illemszabályt, ami véleményem szerint nemcsak a lunda nép körében érvényes, hanem szerte Afrikában. Egy kis ízelítő:

A Lunda nép egy 640 km hosszú területen él, ami dél-nyugat Zairétől (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) húzódik Zambia észak-nyugati részéig, benyúlik észak-kelet Angolába is. Nyelvük a ndembu, megkülönböztetésül a luundától, ami tulajdonképpen az urundi. Lundaföld déli részén Lunda Iwe Shindinek hívják. Szokásaikat tiszteletben kell tartani!

Üdvözlésnél a fiatal megvárja, amíg az idősebb köszön neki. Mwani – közben kétszer üti össze a tenyerét megfelelő szögben tartva. Ha az egyik kéz foglalt, akkor a szabad kézzel a mellkasra ütnek. A földön ülve a karra-hasra szórt föld is az üdvözlés része.

Az ülésrendet szigorúan veszik. A férfiak és nők nem ülnek együtt. Ha mégis szükséges, akkor a sorrend: nő-férfi, férfi-nő, nő-férfi a sorrend. Vagyis a férjek mellé mások feleségei nem kerülnek. Távolságot tartanak.

A javakat megosztják, általában mindenük közös. Kivéve a főnököt, aki azt mondja: “Az én falum.” Egyébként azt mondják: a miénk. A vadász a zsákmányt az egész faluval megosztja.

Az étkezések során a nők és férfiak nem esznek együtt. A különleges vendég maga eszik a házban a vendéglátójával. A maradékot hazaviheti. Ha pl. szárnyast készítenek a tiszteletére, akkor teljesen meg kelle enni vagy elvinni a maradékot.
Étkezés előtt vizet öntenek a vendég kezére, ami a földre csorog. Vizet csak az étkezés végén isznak, akkor ha erre felszólítás történik.
A böfögés a vendég elégedettségét jelzi.
Mással egyszerre nem szabad a falatot a tálba mártani!

Az ajándék azonnal nem viszonozható. Ez tönkreteszi a barátságot. Meg kell várni a viszonzással a következő adandó alkalmat!

Soha nem hívják állatnak a másikat, még viccből sem. Csak a népmeséikben mondanak állatnevet emberre (pl. kismajom).

—Érdekes gondolatok ezek.

Az interneten utánajárva, megtaláltam azt, hogy ki volt az első magyar, aki a lunda néppel kapcsolatba került. Úgy hívták, hogy Magyar László (Afrika-kutató). Több, mint 150 évvel ezelőtt járt ott:

“Biében megtelepedve tervezte megismerni Lunda-országot, vagy amint nevezni szokták: a Muata Jamvó birodalmát. (A lunda egy bantu törzs Zaireben és a 16. században hatalmas birodalmuk volt a Kongó-medencében. A Muata Jamvó az uralkodó megnevezése volt.) A felfedező úthoz szükséges anyagiak előteremtésére több árut Benguelába szállíttatott és ott nyereséggel eladta. Karavánja 1850. február 20-án indult útnak 235 fegyveressel. Útjára felesége és rabnői egy része is elkísérte. Több tartományt bejárt, egy sereg afrikai törzsnél megfordult. Magyar László ezen az útján felfedezte a Kongó és a Zambézi folyók vízgyűjtő területét, s a Kasai folyót követve augusztus vége felé érte el útja talán legészakibb pontját, Yah Quilem városát. 1851. május végén indult vissza Biébe. Útját úgy irányította, hogy felkeresse Kabebét, a rettegett uralkodó, Muata Janvo székvárosát. Lunda-ország fővárosának életét, Muata Jamvó barbár pompájú udvarát először Magyar László írta le. Tudósításából derült ki az uralkodó kegyetlensége, aki egész települések lakosságát adta el rabszolga-kereskedőknek a nemesek kivételével, akiket viszont kivégeztetett. Alattvalóit sokszor orr-fül, szeméremtest levágásával büntette.” 

—Nem lehetett könnyű az élet akkoriban.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/06/20 hüvelyk Afrika, Emberek

 

Címkék: , , , , ,