RSS

Ralph H. Major címkéhez tartozó bejegyzések

A végzet katonái – 5 – Plasmodium malariae etc.

Végül részlet Ralph H. Major: A végzet katonái c. könyvének A sötétben járó betegség c. fejezetéből:

“De a malária nem maradt meg csupán Rómában. A római utak mentén hamarosan elterjedt egész Európában és századokon keresztül szörnyű rendet vágott emberéletben. Egyik ország sem menekedett meg tőle és nem volt tekintettel nemre és korra. Királyok, püspökök, tábornokok és nemes hölgyek éppenúgy áldozatul estek neki, mint egyszerű parasztok. Mint mondottuk, hamar elterjedt Itáliában, onnét átkerült Németországba, Franciaországba, Németalföldre és Angliába is. Más lázas betegségek is pusztítottak a századok során mindezen országokban: kiütéses tífusz, hastífusz, vérhas, és ha a történelemben azt olvassuk, hogy valamelyik király, államférfi vagy tábornok lázban szenvedett vagy halt meg, gyakran nem tudunk biztos diagnózist mondani a valódi megbetegedésre. Mindazonáltal számos olyan eset maradt ránk, ahol kétségtelenül malária sujtott egy-egy híres embert. Közöttük volt korának, sőt minden koroknak egyik legnagyobb művésze: Albrecht Dürer.
Albrecht Dürer egyike azon kevés művészeknek, akik legalább annyira híresek rajzai és karcai, mint festményeik révén. Ismert metszetei, mint “A lovag és a halál“, “Melankólia“, “Szt. Jeromos szobájában”, “Az Apokalipszis négy lovasa” legalább annyi reprodukcióban forognak közkézen, mint akármelyik mester festményei. Egy kiváló műkritikus azt írja róluk: “A legnagyobb művészszellem megnyilatkozásai ezek, aki valaha is használta ezt a kifejezési formát”.
Dürer az ecsettel is nagymester volt. Velencében meglátogatta a nagy Bellinit, akinek nagy bámulója volt. Bellinit annyira megragadta az az ügyesség, amellyel Dürer hajat tudott festeni, hogy kért egyet a német művésztől azokból a különleges ecsetekből, amellyel hajat szokott festeni. Dürer odaadta neki ecsetét, amit használni szokott. “De hiszen ez egész közönséges ecset,” mondta Bellini, “tényleg evvel az ecsettel fested azt a csodálatos hajat?” Dürer mosolyogva vette az ecsetet és a meglepett Bellini előtt festett egy-két hajtanulmányt, a maga utánozhatatlan módján. Velencében a megbecsülés és tisztelet minden jelével elhalmozták, nagy tisztességet és vagyont ajánlottak neki, ha otthagyja régebbi otthonát és Itáliába költözik; de minden csábítás ellenére Dürer visszatért nürnbergi otthonába, bár megjegyezte, fél tőle, hogy az északi tél szigora bizonnyal ismét meg fogja borzongatni a meleg Dél után.
Visszatért Nürnbergbe és tovább festett és metszett a maga felülmúlhatatlan modorában. 1520-ban Németalföldre ment, hogy jelen legyen az ifjú V. Károly császár koronázásán; Antwerpenben, Brugesben és Ghentben is nagy tisztelettel fogadták. Vázlatkönyvét magával vitte és tele is rajzolta tervezett festményeinek skicceivel; ezeket Nürnbergbe való visszatérte után akarta véghezvinni. Két festményét el is készítette: “Szt. János és Szt. Péter” az egyik, “Szt. Pál és Szt. Márk” a másik, együtt “A négy apostol” néven ismeretesek. Most a müncheni pinakotékában vannak, s általános vélemény szerint a német művészet legnagyobb remekei közé tartoznak. Többi vázlatai azonban tömbjében maradtak.
A németalföldi csatornák közt lázat kapott, s ettől nem birt többé megszabadulni. Betegségének diagnózisa nem kétséges. Egy vázlatrajz, amit önmagáról küldött orvosának, magát Dürert ábrázolja, amint testének baloldalára mutat, ahol a megduzzadt lép látható; a rajz fölött pedig saját kézírásával az áll, hogy a fájdalom ott fészkel, ahová az ujja mutat. Nyolc éven keresztül szenvedett a hidegrázástól és a láztól és semmi gyógymód nem segített. Arca csonttá soványodott, válla meghajolt, arcszíne szürke lett és úgy lefogyott, hogy hosszú haját, nagy büszkeségét, le kellett vágatnia. Művészi munkáját nem tudta folytatni. A halál után vágyódott, mint a szenvedéseitől való megváltás után. Halála hirtelenül következett be 1528-ban és Dürer megtért apáihoz. Malária volt halálának oka, de a betegség többet is elvett tőle életénél – elragadta tőle művészi álmainak beteljesülését. Alkotó korszakának legcsúcsán sujtotta a kór, s ha tovább élhetett és dolgozhatott volna, ez bizonyára nem maradt volna hatás nélkül a művészet történetére. Albrecht Dürer orvosai nem tudtak a betegség ellen semmit sem tenni – abban a korban egyik orvos sem. Száz évvel később az Újvilág ajándékozta meg a malária gyógyszerével a világot – sőt nem csupán gyógyszerével, hanem kigyógyításával is.”
—Kevesen tudják, hogy Dürer ugyan német festő volt, de Magyarországról származott:: “Ősei a Gyula melletti Ajtósról származtak, a falu nevét mint nemesi előnevet használták („ajtós” németül Türer). Id. Albrecht Dürer 1455. március 11-én, 28 évesen érkezett Nürnbergbe. 1467-ben házasságot kötött Barbara Holperrel, 18 gyermekük született, de csak 3 fiuk érte meg a felnőttkort. Ifj. Albrecht harmadik gyermekként 1471. május 21-énlátta meg a napvilágot. Apjához és anyai nagyapjához hasonlóan ő is kitanulta az ötvösmesterséget, tanítómestere édesapja volt. Ebben szerzett jártassága egész életére kihatott.” (Wikipedia)

Képeit végignézve, tényleg hatalmas életmű áll mögötte, és még mi várhatott volna rá, ha nem jön a kór. Orvostörténetileg nagyon érdekes. Ha feljebb nem klikkeltél kedves olvasóm a “vázlatrajz”-ra (a pirossal kiemelt szavak klikkelhetők), akkor klikkelj: ide. Tényleg mutatja Dürer a lépét.

Ezzel vége a sorozatnak, amiben Ralph H. Major könyvét dolgoztam fel. Az előző részhez klikk ide.

 

Címkék: , , , ,

A végzet katonái – 1 – Yersinia pestis

A világtörténelem tele van járványokkal. Ralph H. Major ezeket remekül összeszedte könyvében. A bevezetőből már idéztem (Hasmenés és a média… c. posztban), de érdemes néhány mondat erejéig az egyes fejezetekbe is bele pillantani (10 fejezet – 10 kórokozó), hiszen tanulságosak. A legsúlyosabb járvánnyal, a Fekete Halállal (The Black Death) kezdi a sort. Figyelem! Nem keverendő össze a Fekete Halál a fekete himlővel. Ez utóbbi egy virusos, kiütéses megbetegedés (kicsit hasonlít a bárányhimlőhöz). A pestist viszont egy baktérium okozza: a Yersinia pestis. Nevét az egyik felfedezőjéről, Yersinről kapta.

A pestis járványok néhány évtizedenként, de minimum száz évenként kopogtattak. Volt, hogy évekig, szinte folyamatosan tizedelték a lakosságot. Ilyen volt a londoni pestis, a Nagy Dögvész (amit a Nagy Tűzvész követett – ez aztán kifertőlenítette Londont) 1665-től kezdődően. Major néhány oldalt szentel ennek a járványnak, de aki szemtanútól szeretne bővebben olvasni, az a Robinson mellett olvassa el a Londoni pestis c. Defoe könyvet is. Nem olyan kalandos, néhol kicsit uncsi is, de enged belelátni az akkori gondolkodásba. Defoe gyerekként élte át, aztán apja beszámolói alapján írta meg művét az 1700-as évek elején.
De nagyon előre szaladtunk. Jóval korábban, Athénben már i.e. 430-ban, Periklész halálát okozta, miután tönkretette a város lakosságát – mármint a pestis, nem Periklész. “Kinn a dór hadak — benn a döghalál” – mondták akkoriban. A spártaiak szorították be a lakosságot a városba, ahol a nyomort követte a járvány, nagy pusztítást végezve.

Na, de a legnagyobb a Fekete Halál (1346-1352) volt. A mongolok hozták a Krím félszigetre. A pestises hullákat katapultokkal lőtték be a várfalon túlra (Kaffa városában – Theodosia), onnan meg a genovai hajósok patkányostól, mindenestő Európába hozták. Nagy gáz volt: VI. Kelemen pápa Avignonban bezárkózott, tüzeket gyújtott a folyosókon, meg is úszta. Hasonlóképpen Guy de Chauliac, aki aztán megírta a Nagy sebészet c. művét. De erről szól: Bocaccio Dekameronja is (állítólag, még nem olvastam). Szörnyű tévhitek keltek szárnyra: Bázelben a lakosság ünnepélyes fogadalmat tett a zsidók kiirtására (VI. Kelemen viszont megvédte a zsidókat). A flagellánsok meg Európát bejárva vitték tova a kórt.

Akik vizsgálták: Athanasius Kircher – Scrutinium Pestis 1659-ben, aztán sokat tett le az asztalra: Sibaszaburo Kitaszato, Alexandre Yersin, akik mikroszkóppal vizsgálhatták már.

Miért robbant a Fekete Halál? Miért terjed ilyen sebességgel a kór? Érdekes a háttér…

Következő: A végzet katonái 2

 

 

 

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/06/13 hüvelyk Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , ,

Hasmenés és a média, meg egy csipetnyi történelem

Kétségtelen, az egyébként egészséges embereket utolérő ételmérgezések remek sajtótémák. Bárki, bárhol vesz egy uborkát vagy szójacsírát vagy bármit (sokadik tettest gyanúsítják) és még bele is halhat. Ezért téma. A kórházi fertőzések nagyságrendekkel nagyobb problémát jelentenek: világszerte, a sajtó nehezen mozdul rá. A toxicus (méreganyagot termelő) Escherichia coli törzsek velünk élnek, s néha a virulensebbek járványt okoznak (az 1970-es években rengeteg csecsemő betegítettek meg, az 1990-es években hamburger terjesztette). Kétségtelen, fel kell deríteni a forrást és fel kell tartóztatni a járványt. És a médiát is! Láttuk már, mennyi kárt tud okozni a szenzáció hajhász sajtó. Emberek pánikolnak vagy éppen szakemberek bagatellizálnak súlyosnak ígérkező fertőzéseket (lásd hini). Mindkét hozzáállás hibás!

Érdekességképpen hadd idézzek egy száz évvel ezelőtti orvostörténész könyvéből, amit most kezdtem el olvasni (Ralph H. Major: A végzet katonái):

“A járványok mindig döntő jelentőségű szerepet játszottak az emberiség történetében. Kiirtottak elöregedett népeket és szabad utat nyitottak ezzel új, edzettebb, leleményesebb, tanulékonyabb fajták számára. Egy-egy járvány hadseregeket tett tönkre, elpusztított ipart és kereskedelmet, megváltoztatta egész nemzetek gazdasági életét. Kiirtott régi társadalmi osztályokat és újat teremtett helyettük. Kipusztított felfedezőket, gyarmatosokat, szétszórta telepeiket és megszabta a kontinensek birtoklását. Nagymértékben befolyásolták különböző járványos betegségek az emberiség nagyjainak életét, akik rajtahagyták kezük nyomát a történelmen. Hatottak gondolkozásukra, megváltoztatták hajlamaikat, irányították tetteiket. Nagy gondolkozókra tett befolyásuk megváltoztatta az emberi gondolat fejlődését, nagy államférfiakra való hatásuk átalakította népek történetét. Egy-egy nagy vezért sujtva drámai erejük hirtelen csapásával, hadseregek és népek futottak zátonyra, mint kormányosukat vesztett hajók.
Ha áttekintjük a különféle járványok történetét, uralkodó jelenségeket kell látnunk bennük, amint végigsöpörnek az évszázadokon, megváltoztatva a történelem menetét, részrehajlás nélkül sujtva fajtákat és vezetőiket. Egyik-másik betegség már eljátszotta a maga szerepét és végül is meghátrált áldozatainak nemzedékről nemzedékre növekvő tudása előtt. Van olyan is, amelyik már nem játssza azt a döntő szerepet, mint a múltban, de még mindig nem győzetett le véglegesen. S nem egyet ismerünk, amely ma is korlátok nélkül pusztít, mint a baljós végzet fegyvere; ezeknek a fontossága a jövőben éppen akkora lehet, mint a múltban volt.”

 

Címkék: , , ,