RSS

gondolatok címkéhez tartozó bejegyzések

Három “nagyágyú” gondolatai egy helyen

Kicsit bajban vagyok, amikor Isten embereit, Jézus Krisztus hűséges munkatársait “lenagyágyúzom”. De amikor olyan igehirdetőket ismerek meg, akik Isten országa építésében igen sokat tettek, szolgálataikkal sok ember lelki-szellemi növekedéséhez, épüléséhez járultak hozzá, akkor magam is azt mondom: ezek “nagy kaliberű emberek”. Úgy is mondhatjuk, hogy nagy formátumúak. A mai szóhasználat így jellemzi a többi emberre nagy hatással bíró embertársainkat.

Ilyen emberek írásait sorakoztatja fel, fordítja magyarra és adja közre a Fókuszban az Ige/The Word in Focus c. blog:

A blog címlapjának fejléce

A blog címlapjának fejléce

Az utóbbi néhány hétben a blog három nagy kaliberű, a történelem során keresztyének 100 ezreire (vagy inkább millióira) hatással lévő igehirdető írásait adta közre. A három ember között van két “C. H.” és van két “Mac”. Nos, kik ezek?

mozes5konyvemackintosh1. Charles Henry (C. H.) Mackintosh 1820-ban született és 76 éves koráig szolgálta Isten ügyét. Igen termékeny író volt, számtalan bibliamagyarázata és kommentárja jelent meg. Magyar nyelven talán legismertebb könyvsorozata a Mózes öt könyvéről írt kommentárja. Még valamikor a két világháború között adták ki először, aztán az 1980-as években az Evangéliumi Kiadó újranyomta, majd átdolgozta a GBV segítségével. Ma is kapható és bizony igen mélyen elemzi miről is szól a Biblia első öt könyve (kapható pl. itt is).

Vigyázat ez a Mackintosh, bár úgy hangzik, mint a Mac (az “almás” – Apple) Intosh, de a kettőnek nincs köze egymáshoz tudomásom szerint. A cikk pedig, amit a Fókuszban az Ige közread: Krisztus a fő szempont (elolvasható itt!).

John MacArthur egyik magyarra lefordított könyve

John MacArthur egyik magyarra lefordított könyve

2. Akkor legyen a következő nagy kaliberű ember egy másik Mac, vagyis John Fullerton MacArthur. Egy kaliforniai gyülekezet pásztor-tanítója, kedvelt konferenciai igehirdető. A Wikipediában nagyon tetszik a vallásának a megjelölése: nondenominational Christianity (felekezetektől független kereszténység). Jó ha valaki ilyen széles alapról indul el, mert ez a kellően széles látókörű alap maga Krisztus. A szerzőnek több könyve is megjelent a már fent említett Evangéliumi Kiadónál. Többek között: Harc a kezdetért…(többek között ez is Mózes könyveiről, méghozzá az első háromról szól), Miért csak egyetlen út van, Isten terve gyermekeink nevelésére.

További érdekességek, hogy John MacArthur kommentárjaival készült egy Study Bible is. Ez a fajta biblia olyan, amikor a szöveggel egybekötve, egybetördelve segédanyagok vannak, megjegyzések, kommentárok, térképek, bibliaolvasó kalauzok (említettem már egyet itt: Thompson chain reference).

A Fókuszban az Ige a A keresztény élet: Az önmagunknak való meghalás c. írását adja közre magyar fordításban és eredeti angol nyelven is. Érdemes elolvasni és persze a lényeg: eszerint is kellene élni. Hiszen az Igének ne csak hallagatói legyünk, hanem megtartói is.

Isten ígéreteinek tárháza legújabb kiadása

Isten ígéreteinek tárháza legújabb kiadása

3. Ismét egy C. H., de ő Charles Haddon Spurgeon. Milliókra volt hatással részben igehirdetéseivel, részben könyveivel. Csak az Isten ígéreteinek tárháza c. könyvéből magyar nyelven több mint százezer fogyott el az elmúlt évek során. Baptista prédikátor volt és C. H. Mackintosh kortársa a XIX. században.

Magyar nyelven is több mint egy tucat könyve jelent meg, de felhívom a figyelmet, nem tucatkönyvek. Mind megéri az idő ráfordítását, hogy végigolvassuk. Csak ajánlani tudom (időt sajnos nem tudok adni hozzá). De egy könyvét még azért kiemelném: velőtrázó igazságokat fogalmaz meg kissé szarkasztikus, de mindenképpen ironikus formában az emberi élet örök igazságairól a Szántó János beszédeiben (Egy vidám földműves tanácsai). Annak idején az Élő gyülekezetek folyóiratba át is vettünk egy írást a könyvből: .pdf-ként letölthető a lapszám itt (2001-ben). Nagy élmény ez egész könyvet végigolvasni, kapható a kiadónál: itt.

A Fókuszban az Ige a nem hívő, nem keresztény emberekért mondott imák fontosságát hangsúlyozza Spurgeontól vett cikkében, elolvasható itt.

Reklámok
 
5 hozzászólás

Szerző: be 2014/01/28 hüvelyk Biblia, Emberek, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,