Végül részlet Ralph H. Major: A végzet katonái c. könyvének A sötétben járó betegség c. fejezetéből:
“De a malária nem maradt meg csupán Rómában. A római utak mentén hamarosan elterjedt egész Európában és századokon keresztül szörnyű rendet vágott emberéletben. Egyik ország sem menekedett meg tőle és nem volt tekintettel nemre és korra. Királyok, püspökök, tábornokok és nemes hölgyek éppenúgy áldozatul estek neki, mint egyszerű parasztok. Mint mondottuk, hamar elterjedt Itáliában, onnét átkerült Németországba, Franciaországba, Németalföldre és Angliába is. Más lázas betegségek is pusztítottak a századok során mindezen országokban: kiütéses tífusz, hastífusz, vérhas, és ha a történelemben azt olvassuk, hogy valamelyik király, államférfi vagy tábornok lázban szenvedett vagy halt meg, gyakran nem tudunk biztos diagnózist mondani a valódi megbetegedésre. Mindazonáltal számos olyan eset maradt ránk, ahol kétségtelenül malária sujtott egy-egy híres embert. Közöttük volt korának, sőt minden koroknak egyik legnagyobb művésze: Albrecht Dürer.
Albrecht Dürer egyike azon kevés művészeknek, akik legalább annyira híresek rajzai és karcai, mint festményeik révén. Ismert metszetei, mint “A lovag és a halál“, “Melankólia“, “Szt. Jeromos szobájában”, “Az Apokalipszis négy lovasa” legalább annyi reprodukcióban forognak közkézen, mint akármelyik mester festményei. Egy kiváló műkritikus azt írja róluk: “A legnagyobb művészszellem megnyilatkozásai ezek, aki valaha is használta ezt a kifejezési formát”.
Dürer az ecsettel is nagymester volt. Velencében meglátogatta a nagy Bellinit, akinek nagy bámulója volt. Bellinit annyira megragadta az az ügyesség, amellyel Dürer hajat tudott festeni, hogy kért egyet a német művésztől azokból a különleges ecsetekből, amellyel hajat szokott festeni. Dürer odaadta neki ecsetét, amit használni szokott. “De hiszen ez egész közönséges ecset,” mondta Bellini, “tényleg evvel az ecsettel fested azt a csodálatos hajat?” Dürer mosolyogva vette az ecsetet és a meglepett Bellini előtt festett egy-két hajtanulmányt, a maga utánozhatatlan módján. Velencében a megbecsülés és tisztelet minden jelével elhalmozták, nagy tisztességet és vagyont ajánlottak neki, ha otthagyja régebbi otthonát és Itáliába költözik; de minden csábítás ellenére Dürer visszatért nürnbergi otthonába, bár megjegyezte, fél tőle, hogy az északi tél szigora bizonnyal ismét meg fogja borzongatni a meleg Dél után.
Visszatért Nürnbergbe és tovább festett és metszett a maga felülmúlhatatlan modorában. 1520-ban Németalföldre ment, hogy jelen legyen az ifjú V. Károly császár koronázásán; Antwerpenben, Brugesben és Ghentben is nagy tisztelettel fogadták. Vázlatkönyvét magával vitte és tele is rajzolta tervezett festményeinek skicceivel; ezeket Nürnbergbe való visszatérte után akarta véghezvinni. Két festményét el is készítette: “Szt. János és Szt. Péter” az egyik, “Szt. Pál és Szt. Márk” a másik, együtt “A négy apostol” néven ismeretesek. Most a müncheni pinakotékában vannak, s általános vélemény szerint a német művészet legnagyobb remekei közé tartoznak. Többi vázlatai azonban tömbjében maradtak.
A németalföldi csatornák közt lázat kapott, s ettől nem birt többé megszabadulni. Betegségének diagnózisa nem kétséges. Egy vázlatrajz, amit önmagáról küldött orvosának, magát Dürert ábrázolja, amint testének baloldalára mutat, ahol a megduzzadt lép látható; a rajz fölött pedig saját kézírásával az áll, hogy a fájdalom ott fészkel, ahová az ujja mutat. Nyolc éven keresztül szenvedett a hidegrázástól és a láztól és semmi gyógymód nem segített. Arca csonttá soványodott, válla meghajolt, arcszíne szürke lett és úgy lefogyott, hogy hosszú haját, nagy büszkeségét, le kellett vágatnia. Művészi munkáját nem tudta folytatni. A halál után vágyódott, mint a szenvedéseitől való megváltás után. Halála hirtelenül következett be 1528-ban és Dürer megtért apáihoz. Malária volt halálának oka, de a betegség többet is elvett tőle életénél – elragadta tőle művészi álmainak beteljesülését. Alkotó korszakának legcsúcsán sujtotta a kór, s ha tovább élhetett és dolgozhatott volna, ez bizonyára nem maradt volna hatás nélkül a művészet történetére. Albrecht Dürer orvosai nem tudtak a betegség ellen semmit sem tenni – abban a korban egyik orvos sem. Száz évvel később az Újvilág ajándékozta meg a malária gyógyszerével a világot – sőt nem csupán gyógyszerével, hanem kigyógyításával is.”
—Kevesen tudják, hogy Dürer ugyan német festő volt, de Magyarországról származott:: “Ősei a Gyula melletti Ajtósról származtak, a falu nevét mint nemesi előnevet használták („ajtós” németül Türer). Id. Albrecht Dürer 1455. március 11-én, 28 évesen érkezett Nürnbergbe. 1467-ben házasságot kötött Barbara Holperrel, 18 gyermekük született, de csak 3 fiuk érte meg a felnőttkort. Ifj. Albrecht harmadik gyermekként 1471. május 21-énlátta meg a napvilágot. Apjához és anyai nagyapjához hasonlóan ő is kitanulta az ötvösmesterséget, tanítómestere édesapja volt. Ebben szerzett jártassága egész életére kihatott.” (Wikipedia)
Képeit végignézve, tényleg hatalmas életmű áll mögötte, és még mi várhatott volna rá, ha nem jön a kór. Orvostörténetileg nagyon érdekes. Ha feljebb nem klikkeltél kedves olvasóm a “vázlatrajz”-ra (a pirossal kiemelt szavak klikkelhetők), akkor klikkelj: ide. Tényleg mutatja Dürer a lépét.
Ezzel vége a sorozatnak, amiben Ralph H. Major könyvét dolgoztam fel. Az előző részhez klikk ide.
A hétköznapok fogságában 