Nemcsak Nagy Róbert főorvos kollégám ír, ahogy arról beszámoltam korábban itt. Kórházunk belgyógyászatán dolgozik Dr. Bora László. Rendszeresen találkozunk konzíliumokban vagy éppen az ebédlőben. Ez utóbbi ad alkalmat a kórházon kívül kérdések megvitatására: család, ami mindkettőnknek fontos és az olvasás, írás, hasonlóképpen. A kolléga (írhattam volna csupa nagybetűvel is), remek rövidebb és hosszabb novellákat, regényeket ír, a science-fiction témakörében. Korábban nemcsak magyarul, hanem oroszul is publikált (oda kell aztán a szókincs!). A Tabula rasa-t egy antológiában adják ki hamarosan, néhány írás megtalálható a karcolat.hu-n, személyes blogja alatt. Kedvencem a Sugallat c. rövid írás:
“– Zsófi! Zsófi! Hagyd békén azt a szegény nyomorultat! És főleg semmi szín alatt ne nyúlj hozzá, mert még összeszedsz valami nyavalyát! Viktor, te meg menten idejössz! Hányszor mondjam, hogy maradj mellettem! A sírba visztek, büdös kölykök! Leshetitek, hogy még egyszer magammal viszlek titeket bárhova is! Gyertek ide azonnal! – szitkozódott fojtott hangon a kissé túlöltözött, spanyol kereskedőnek látszó férfi Firenze főterén, a Piazza della Sinhorián.
– Muszáj azonnal ordítoznod a gyerekekkel, Béla? Nem lehetne hozzájuk emberi hangon szólni? – vágott közbe reflexszerűen a férfi jobbján álló felesége, és még az uráénál is kellemetlenebb rikácsoló hangon folytatta: – Hallottátok, mit mondott apátok? Ne csavarogjatok el, ne nyúljatok semmihez, ne álljatok szóba idegenekkel! Tüstént magam mellett szeretnélek látni mindkettőtöket, együtt kell maradnunk! Öt másodpercet kaptok, egy-kettő, futólépés!
Az asszony nagyon feszültnek és idegesnek hatott, lerítt róla, hogy nem érzi magát komfortosan ezen a helyen.
…”
A folytatást (Bora László: Sugallat) érdemes elolvasni.
A hétköznapok fogságában 